Nőnyugat / Örkény Színház, Thália Színház, POSZT 2011
2010.12.20.

Mintha önszántukból vallanának, nyilatkoznának az asszonyok, sajtótájékoztatón vagy a fábrytlan Fábry-showban. Fekete estélyit viselnek – négyen dekoltáltat –, pirossal bolondítva; majdnem mindegyikük körmén lakk csillog. A férjek élők vagy holtak; halhatatlanok. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

A két évvel ezelőtti, centenáris Nyugat 2008–1908 csatlakozó összeállításaként, ezúttal az egyik színművésznő, az írói munkáiért is megbecsült Bíró Kriszta válogatásában és szerkesztésében, ismét Mácsai Pál rendezői intésére elkészült a „második könyv”, az újabb „évfolyam”. (Az Örkény Színház és a Thália Színház közös produkciója az Arizona Stúdióban tekinthető meg.) 

Bíró Kriszta
Bíró Kriszta
A montázs magába olvasztja a nyugatos írók (főleg az első, ritkábban a második nemzedék), a férfiak írásait is, sokkal jelentékenyebb részben azonban leírt női szót hallunk kihangosodni, kitörni. Feleség, múzsa, társnő, örökbefogadott lánygyermek szavát. A Nőnyugatot is a férfi-Nyugat diktálja, hiszen főként öt klasszikus: Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz és Karinthy asszonyaitól, szerelmeitől, kapcsolt női részeitől valók a szemelvények. Kimarad Krúdy, aki talán a legtöbbet tudná mesélni a nőkről, mesélt is, ám a nők nem nagyon meséltek róla. Kimarad az ugyancsak illetékes Tersánszky Józsi Jenő, mert az irodalomtörténeti tudat, a szélesebb nyilvánosság számára házasságai, kapcsolatai nem öltöztek a szövegekkel dokumentált drámaiság, vagy legalább az anekdotikus-regényes érdekesség élénk színeibe, ellentétben Ady viharos Léda- és viharvert Csinszka-szerelmével, az említett többiek viszonylag köztudott és női toll által is bőségesen, színvonalasan megörökített boldogságaival és boldogtalanságaival. Bíró Kriszta a Nyugat indulása (1908) táján kezdett áttekintéssel a Nyugat megszűntén (1941) túlra természetszerűleg nem nagyon akart lépni: épp elég anyagot nyert a bő három évtizedből. 

Önjogon – mint elsőrangú író – egy nő, Kaffka Margit kel életre, akinek több nyugatossal volt sikerületlen liezonja (sógorával, Balázs Bélával viszont hadilábon állt). A feleségek közt legjobb író, Kosztolányiné viszi a prímet, bekapcsolódik Boncza Berta, Török Sophie, Holics Janka, Simonyi Mária, Devecseriné Guthi Erzsébet (Devecseri Gábor anyja) és mások. Nagy kérdésekre, a zsenik és hozzátartozóik körében különösen kiélezett személyes és kor-dilemmákra (inkább az előbbiekre) ráfókuszál, azonban nem válaszol, nem is akar válaszolni e száz perc. Kendőzetlenül tárja fel az ambivalenciát, amely a megidézett alkotók házasságait, szerelmi fellángolásait, izzóbb-lanyhább érzelmi kötődéseit, egyéniségük egészét jellemezte, főleg női szemszögből. Egy-két aforisztikus be- vagy kiszólás szerint (ezek is citátumok) frigy, házasság nem sorolható az emberiség legsikeresebb találmányai, intézményei közé. Emiatt az összeállítás senkit sem állíthat piedesztálra, s a drámák mögött mindvégig ott inognak a humor kulisszái. Így van rendjén, pedig Ady eufóriákból alázuhanó érzelmi vesszőfutása, Babits többszöri kapcsolatalkuja, a haldoklás elől menedéket az új szerelemben kereső Kosztolányi kétségbeesése, Móricznak az öngyilkossá lett-tett első feleség köré költött mitológiája, Karinthy folyton az elsővel összemért második házasságának szenvedéstörténeti tragikomédiája (s mind az öt – Kaffkával együtt hat – író megrázó, korai halála) befelé néző elcsöndesedésre is inti a nézőt. 

Jelenetkép
Jelenetkép
Mácsai Pál okos, elmélyült, a nagy vonalakkal és a nüanszírozással is célt érő rendezése mintázza egymásra a többségükben rövid kivágatokat, melyek közt szépírói műnek (legalábbis kvalitásosnak) jószerivel nincs maradása. A mához közel hozott helyzetjelentés-kollázs az anekdotizálást nagyjából meghaladva is a kis tényekből szemelget, hogy az egyes sorsokat egy sorsba, a Nyugat-kor egyszerre tipikus és atipikus emberi-művészi közegébe fonja, kollektív életrajzzá, korképpé, irodalom- és társadalomtörténeti mini-analízissé is tegye. Élvezet nézni a legkisebb ízeiben is igényes műsort, mindazonáltal ez nem éri el a Nyugat 2008–1908 szintjét. A megszokottnál háromszorta hosszabb piros pad – ülésekkel és átülésekkel, támlára telepedésekkel és a teás bögrék melengetésével is – szegényesebb jelképiségű, mint volt a hajóállomás-díszlet, s most hiányzik a fergeteges jelmezjáték, amelyet ott élvezhettünk (díszlet-és jelmeztervező: Füzér Anni). A zenével (François Couperin, Kákonyi Árpád) sincs szerencséje az estének: Szalai András szépen cimbalmozik a magasból, de futamait néha túl kellene kiáltani.

Hámori Gabriella. Fotók: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
Hámori Gabriella. Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu
Lázár Kati m.v. a női eszesség, az utódját megnevezni tudó és merő Léda-indulat jegyében, a fiatalabbak búgásától, csiripelésétől kissé elhúzódva lakja be a padot. Mindnyájan magukban vannak; a reá bízott szövegek őbenne legkivált. Für Anikó nőportréi a hisztérikusabb gesztusokat, hangokat is jól porciózzák, Kerekes Viktória, elnyúlva-hátravetve, az érzéki modern nő testi-lelki kalandjaiban – akár szabadszájúságában – otthonos. Hámori Gabriella a reményeiből ki-kitaszított idealista messzire ragyogó szemével, Bíró Kriszta a férfi-margóra szorítottak, a veszteskék durcásságával nézi a világot. Karmester nélkül is kórusosak, nem vesztve egyéni arcukat – és az arcokat –, hitelesen szövetkeznek és fenekednek, összesimulásaik és szétrebbenéseik szimbolikus hangjegyeket írnak a piros paddeszkák egyeneseire.

A szerkesztő így összegzi törekvéseit: „Vettem magamnak a bátorságot, hogy úgy érezzem: ŐK biztosan nem szeretnék, ha olyan közhelyesen és előítélettel teli féltudással emlékeznék rájuk, mint ahogyan az eltelt hatvan évben történt. Joguk van a valósághoz”. Tényleg az-e a valóság, hogy Móricz 1936-ban ismerkedett meg Csibével (s nem előbb); hiánytalan képet kapunk-e az önelemző Török Sophie szexusáról (inkább nem), hiteles tanú-e az önmagát sem kímélő Déry Tibor, midőn Karinthy nejével, Böhm Arankával folytatott, öt évig tartó viszonyáról referál (valószínűleg nem egészen) – de nem a „valóság-kérdések” a leglényegesebbek. Laza drámává szerveződve a Nőnyugat leválik a Nyugatról. Ezért végképp nem árthat az előadásnak és hőseinek az, aki nyeglén annyit mondott kijövetkor: csupa aberrált pasas, nem volt náluk jobb akkoriban, ezért feltolták őket zseninek; és az sem, aki a sajátos körkép megelevenítését – legalább nem iróniátlanul – „zserbószínháznak” titulálta. 

Színház ez, nőszínház, Nyugat-színház.
 
Cím:  nőNYUGAT,  Rendező:  Mácsai Pál,  Szerkesztő:  Bíró Kriszta,  Zene:  Kákonyi Árpád, François Couperin,  Díszlet, jelmez:  Füzér Anni,  Dramaturg:  Ari-Nagy Barbara,  Szereplők:  Bíró Kriszta,  Für Anikó,  Hámori Gabriella,  Kerekes Viktória,  Lázár Kati m.v.
Megítélt támogatás: 4 200 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás megvalósítására (2010)