Bereczki Kata festménye (Forrás: Faur Zsófia – Ráday Galéria)

A budapesti kortárs galériák feltűnően a Duna bal partján koncentrálódnak. Pezseg a Nagymező utca és környéke, virágzik a Ráday utca, lett új, ígéretes főutca is – minden Pesten. Budán lakni kell – szól a bölcs mondás, de azért nem volna baj, ha a Dunának erre az oldalára is jutna néhány jelentős kultúresemény. A XI. kerületben úgy tűnik, megindult egy kis mozgolódás, és a pesti oldalról a Bartók Béla útra is átkígyózott a nagyvárosi kultúra. Molnár Gyula expolgármester több ízben is nyíltan ábrándozott arról, hogy a Bartók Béla út belvárosi szakasza egyszer kávézókkal, ízléses üzletekkel és galériákkal szegélyezett kulturális sétálóutca lesz. Az autómentes úttest ötlete ma is tudományos-fantasztikus könyvbe illő jövőkép, a színvonalasan kihasznált üzlethelyiségek azonban kezdenek tényleg felbukkanni. Egy erős önkormányzati támogatásnak köszönhetően ugyanis öt új galériát sikerült a Bartók Béla út impozáns épületeibe csábítani. Ebből egyelőre kettő nyílt meg, a neves Faur Zsófia – Ráday Galéria és a Három Hét Galéria. Emellett szeptembertől üzemel a legendás Hadik Kávéház és a Szatyor Bár, melyek szintén büszkélkedhetnek saját galériával is. Sétálni tehát már érdemes a Bartókon, de egyelőre jobb, ha a járdán közlekedünk.

A Ráday Galéria kétség kívül a húzónév szerepét tölti be az újonnan idetelepülő galériák között. A saját művészeket jegyző intézmény itthon és külföldön is jelen van a kortárs művészeti életben, sőt kiadóként a művészek színvonalas reflektáltságáról is gondoskodik. Az új kiállítótér elegáns, szellős, háromszintes helyiségben fogadja a látogatókat, ebben a hónapban Bereczki Kata festményeivel. A fiatal művésznő élénk színfoltokból építkező képei a hétköznapi és kommersz fotó világát idézik. A békaperspektívából elkapott buliképek vagy a kitartott kézzel exponált, facebook-gyanús önarcképek a hétköznapok hulladékfotóiból táplálkoznak, jól illeszkedve a mindennapok képi világát magába gyúró kortárs képzőművészeti trendbe.

Aknay Csaba: "The woman is…" című kiállítási anyagából

A Három Hét Galéria neve egyrészt a házszámra, másrészt a vernisszázsok ritmusára utal. Itt ugyanis minden hónap harmadik hetének harmadik napján, este hét órakor kiállítást nyitnak, bármi történjék is. Ugyanakkor az intézmény három funkciójára is utal, hiszen kiállítótér, fotóműterem és nyitott műhely egyben. Palettáján alkalmazott fotográfusok és az úgynevezett hibaisták szerepelnek. A műtermi professzionalizmus és a fotóhibák tudatos alkalmazása váltakozik, így a Három Hét Galériát a vegytiszta és elmosódó képek ritmusa jellemzi. A jelenlegi kiállító, Aknay Csaba női szerepekről gondolkodó csupasz, maszkos modelljeinek műtermi tökéletességét a hibaisták bemozduló fotói követik majd.

Nem elsősorban galériaként figyel fel a nagyközönség a Hadik Kávézóra és a Szatyor Bárra, habár mindkettő rendelkezik kiállítótérrel is. Az egykor Karinthy törzshelyét jelentő vendéglátóipari egység most két külön helyiséggel s két külön szellemiséggel várja a kultúrát szórakozással elegyíteni vágyó közönséget. A vicces nevű Szatyor (még szép, hogy vicces, Karinthy ragasztotta rá ezt a nevet) irodalmi estek mellett fiatal képzőművészek munkáit is befogadja. Ezúttal Tóth Máté Attila, Pogonyi Csongor, Vágó Szabolcs és Merkl Ákos gyerekkori emlékekből és hétköznapi tárgyakból összevágott kollázsain kalandozhat a tekintet két sör között.

A Hadikban decens környezetben, kávé mellett mélázhatunk, ebben a hónapban Mucsy Szilvia fotóin. Érdemes hát megpihennie itt a kimerült galériaturistának. Az Urban Sequences címet viselő kiállítás városi panorámaképeket ölel fel, melyeknek különlegességét az adja, hogy a tér 180 fokos megnyitása mellett az idő keretei is kitágulnak. A panorámafotó sajátja, hogy a hosszú képcsíkot több, aprólékosan beállított képből illeszti össze az ember (persze, ha nem használ speciális panoráma-fényképezőgépet). A kihívás ebben többnyire az, hogy a képelemeket minél pontosabban, a képhatárokat eltüntetve illesszük össze, hogy elérjük a téren körbepásztázó tekintet illúzióját. Mucsy ezzel szemben nem elfedi, hanem épp kiemeli az illesztési vonalakat. A képelemek nemcsak térben csúsznak el, hanem mivel más-más időpontban készültek, temporális hézag is tátong közöttük. A panoráma zökkenve egymásba kapaszkodó képcsíkokká bomlik, ezáltal felfeslik mind a tér, mind az idő egysége.

Mucsy időben és térben pásztázó objektívje válogatás nélkül tekint körbe turisták által látogatott, festői helyeken és a líraiságot leginkább nélkülöző városi miliőkön. A Nyugati téri aluljárónál vagy a Boráros téri villamosmegállónál aligha találni kiábrándítóbb panorámakép-témát Budapesten. Mucsy mégis líraiságot csempész a tájba, hiszen az idő érzékeltetésével narratív térré tágítja a hosszú képcsíkot. A villamos egyik része áll, a másik szakasza bemozdul, a körülötte sürgölődő gyalogosok pedig irányt, célt és sorsot nyernek.

Az időbeli eltérések miatt ugyanaz a figura kétszer is megjelenhet a képen, s ezáltal képregényszerűvé dagad a történet. Erre a legszebb példa a taorminai utcarészlet, ahol egy apuka fúj buborékot kék ruhában futkosó kislányának. A megkettőzött alakok mozgást rajzolnak ki: a lányka a buborék után táncol, de ott az apuka már telefonál. A kislány körberöpködi az apát, akit a történetpanoráma szekvenciái mégis elválasztanak tőle.

Mucsy Szilvia: Taormina, Szicília

A fotóknak ugyanakkor érdemes néhány perc erejéig hátat is fordítani, hiszen a Hadik ablakából a Bartók Béla út impozáns látképe tárul elénk. Egyelőre hetes busszal és dugóval – de leendő galériák biztató ígéretével.

Mucsy Szilvia kiállítása 2011. január 13-ig látogatható a Hadik Kávéházban.