Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A RINGSTRASSÉTÓL A BELVEDERÉIG

Nuda Veritas – Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei (1895–1905) / Szépművészeti Múzeum
2010. dec. 4.
A Secession-mozgalom történeti rekonstrukcióját nyújtó kiállítás érdekfeszítő kultúrtörténeti perspektívát tár elénk. Teljesíti, amit ígért: se többet, se kevesebbet. A címben feltüntetett két szereplő közül – Klimt és szecesszió – inkább az első játssza a főszerepet. BOGDANOV EDIT KRITIKÁJA.
Gustav Klimt: Nuda Veritas (A meztelen Igazság), 1899
Gustav Klimt: Nuda Veritas (A meztelen Igazság), 1899
Az 1850–1890-es években kiépülő, világvárossá vált Bécs nagypolgárságának öntudatát és ízlését hirdető Ringen kezdődött minden. Itt aratta első nagy sikereit Gustav Klimt, a bécsi nagykörút két utolsóként felépült épületének – előbb a Burgtheater mennyezetfreskóinak, majd 1891-ben a Kunsthistorisches Museum lépcsőházának – kifestésével. Ezt követően az ifjú festő a bécsi elit ünnepelt művésze lett, s nyitva állt előtte az út, hogy tartósan a Ringstrasse Malerei, a hivatalos művészet üdvöskéje legyen. S hogy mi történt ez után, azt beszéli el a Szépvművészeti Múzeum kiállítása.  
Másként döntött: élére állt a Secession mozgalomnak, amely épp az általa addig művelt, akadémikus alapokon álló művészetszemlélettel szemben határozta meg magát. A genezisről megtudhatjuk: a művészeti mozgalom két, már működő művész-társaságból alakult. Az egyik az inkább naturalista irányvonalat követő Hagen-kör, benne Maximilien Lenz-cel, akinek a kiállításon több nagyszerű munkáját is láthatjuk – az egyiket éppen az esti Ringstrasséról készítette –, továbbá Friedrich Königgel, Adolf Böhmmel és másokkal. A másik az avantgárd stílusművészetet képviselő Hetek Klubja, tagjai között Josef Hoffmannal, Josef Maria Olbrichhal és Kolo Moserrel. 1897-ben alapították meg közös egyesületüket, a Vereinigung Bildender Künstler Össterreichs-t, azaz a Secessiont, és a következő év elején már ki is jöttek lapjukkal, a nagy hatású Ver Sacrummal (a Szent Tavasszal). A tárlat nagymértékben támaszkodik e művészi folyóiratra, a kiállított anyag jó része ehhez készült, és e lap története nagyjából lefedi a Secession korai időszakát, azt az intervallumot, amíg Klimt és a hozzá közel álló művészek 1905-ben ki nem léptek a csoportból. 
A Szent Tavasz szinte vallásos meggyőződéssel hirdette a művészet újjászületését, mi több: megszületését. Itt jelent meg – egyebek között – Klimt Nuda Veritas-ának első verziója, a Secession egyik programadó alkotása (e helyütt még grafikai formában). A meztelen igazság szimbolikus nőalakja az igazsággal mint imperatívusszal konfrontál, kezében tartott tükrével és meztelenségével szembesíteni kívánja nézőjét, illetve a művészt az élet és a művészet szükségszerű kendőzetlenségével. A nőalak lábánál sarjadó virágok a tavaszra utalnak.
Már itt, ebben a grafikában tetten érhető a Gesamtkunstwerk létrehozása felé tett első lépés. A grafika nemcsak rajz: hosszúkás karcsú keretbe foglalt, alján kalligrafált címével, tetején pedig egy Schefler-idézettel válik teljessé. A kiállítás szerencsésen egy terembe helyezi a két változatot. A Nuda Veritas festmény változata a grafikainak kiteljesedése vagy beteljesülése: mintha csak élettelenből egyszerre élővé válna a rajz. Nem vitás, hogy e gyönyörű kép, a sejtelmes érzéki nőalak demonstratív jelenlétével, a vibráló élénk színekkel (fehér, türkiz és narancsvörös) a tárlat csúcspontja. A festmény szintén Gesammtkunstwerk jellegű: rendkívüli igényességgel megalkotott képkeret, a felső sávban a gazdagon aranyozott Schiller-idézet a művészt önálló, a tömegek ízlésétől független alkotásra szólítja fel. 
A Nuda Veritasszal együtt került kiállításra anno – és most is – Lenz képe, az Egy élet (Egy világ), mely szintén a tavasz bűvöletében született nagyszerű, titokzatos festmény, szintén meghökkentő, nem evilági színekkel. A virágfüzéreket tartó lányok gyűrűjében a hullámzó fűben térdig gázoló művész alakja rejtelmes, lendületes, magával ragadó. (A kép a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe tartozik.)
Maximilian
Maximilian Lenz: Egy élet (Egy világ), 1899
Az igazi összművészeti alkotás azonban az az épület, melyben 1899-ben mind a kettőt bemutatták, a zseniális Josef Maria Olbrich tervezte Secession, amely egy pogány templomra hajaz (szemben a fejedelmi rezidenciára emlékeztető Kunsthistorisches Múzeummal). Vagyis a művészetet nem a XIX. századi muzeologizáló tudománnyal és nem a század fejedelmi reprezentációjával hozta összefüggésbe, hanem valamiféle természeti, ősibbnek, vadabbnak tekintett vallásossággal. A székház megnyitójához az épületet leképező fehér és arany plakátot szintén Olbrich tervezte, mely a kiállításon is látható. 
A Secession berendezésében összesereglett mindenki, aki számít. Az installációkat Josef Hoffmann, a későbbi Wiener Werkstätte oszlopos tagja alakította ki. A leghatásosabb az 1902-es Beethoven-kiállításra készített háromhajós, templomszerű tere volt, melynek közepébe Max Klinger Beethoven szobrát állította. Ugyanerre a kiállításra készítette el Klimt a Beethoven frízt, a zeneszerző 9. szimfóniájának allegóriáját. Ezekről, értelemszerűen, a jelen tárlaton csak archív fotókat, a frízről pedig tanulmányrajzokat láthatunk. A székház homlokzatának kerek üvegablakait és díszítő motívumait Kolo Moser tervezte, a Werkstätte másik alapítója. A homlokzaton ma is látható felirat: „Der Zeit ihre Kunst, der Kunst ihre Freiheit” („A kornak a maga művészetét, a művészetnek a maga szabadságát”) Hevesi Lajostól (azaz Ludwig Hevesitől), az elismert és jó tollú magyar műkritikustól származik, amit azt a tárlat végén a magyar vonatkozásokat tárgyaló részből megtudhatjuk. Itt érdemes megjegyezni, habár a kiállításon erről nem esik szó – mint ahogy a Secession építészeti és iparművészeti vonatkozásairól sem, de még arról is csak érintőlegesen, hogy ilyenek egyáltalán léteztek –, hogy az épület egyedi berendezését, így például a titkársági szobát Hoffmann tervei alapján az a Schmidt cég készítette, melynek vezetője, Schmidt Miksa később Budapesten telepedett le, és akinek működéséről nemrégiben jelent meg magyarul kötet (a könyvről szóló kritikánkat ld. itta szerk.). A Secessionban minden új volt tehát: az épület, a térhasználat, az anyagok. Ezt az újdonságot azonban nem mindenki nézte jó szemmel.
Gustav Klimt: Halvérűek (Fischblut), 1897–1898 (toll, fekete tinta)
Gustav Klimt: Fischblut (Halvérűek), 1897–1898
A Beethoven-kiállítással nagyjából párhuzamosan futó ún. fakultás-képek körüli huzavona vízválasztónak bizonyult Klimt életében. Az Oktatási Minisztérium az egyetemi karokat jelképező festményeket rendelt az egyetem épületének aulájába Klimttől. Tették ezt felbuzdulva a Kunsthistorisches példamutató kifestésén. De időközben Klimt számára nagyon sok víz lefolyt a Dunán, s a historizmustól végérvényesen a szimbolizmus felé fordulva a Filozófiát, Orvos- és Jogtudományt egyáltalán nem úgy ábrázolta, ahogy azt a megrendelők elképzelték. Az új művészi irány nem a racionalitásra épített, hanem éppen attól távolodott. A professzor urak, akik egzakt dolgokat akartak viszontlátni megnyugtató historista köntösben, döbbenten látták a kavargó, főleg női és meztelen testek áradatát, a révületben a halál felé úszó embereket, pucér viselős nőt, s a Filozófiát, aki nem mint tudós, hanem mint papnő jelenik meg! Ez több volt, mint amit „ép ésszel” el lehetett viselni: a képeket visszautasították, és sohasem kerültek az egyetem mennyezetére, se máshova.
Sajnos a fakultás-képeknek a kurátor, Marian Bisanz-Prakken által jól adatolt eseményeit (habár a képek megsemmisüléséről nem a képeket tárgyaló résznél, hanem a Klimtről szóló ismertetőben olvashatunk) kevés vizuális inger kíséri: mindössze pár tanulmányrajzot és egy transzfervázlatot láthatunk, no és a meglehetősen kisméretű archív fotókat. Itt hiányérzetünk támad.
A képekkel szembeni visszautasítás, az értetlenség, bizalmatlanság nagyon megviselte Klimtet, és a messianisztikus feladatok felől egyre inkább egy zártabb és védettebb művészi szférában, a magánmegrendelések portréiban, szimbolikus monumentális festményeiben és a saját örömére való tájképkészítésben bontakoztatta ki zsenialitását. A kiállításon három szép tájképét is láthatjuk, habár a legszebbek nem utaztak Budapestre. Halhatatlan női portréi azonban már egy másik korszakot jellemeznek, itt ezekből, így például a Wittgenstein kisasszonyról vagy Fritza Riedlerről készültekről csak tanulmányrajzokat láthatunk. A modellek, azaz a portrék megrendelői már nem a Ringstrasse, hanem a Belvedere rendkívül elegáns környékéről kerültek ki, s Klimt művészete az arisztokrácia, illetve az arisztokráciához tartozni vágyó nagypolgárság kiváltsága lett.
Klimt
Gustav Klimt: Június, 1896 (A képek forrása: Szépművészeti Múzeum)
Az egyik utolsó, a fametszet-blokkban Carl Mollnak, a Secession egyik tagjának, 1900–1901-ig elnökének metszetén a hóval borított Belvedere látható, ahol ma – méltó helyén – a Klimt-gyűjtemény van elhelyezve. A Secessionban valaha kiállított külföldi alkotók műveiből való válogatás zárja le a kiállítást, mely kiváló apropót nyújt a Szépművészeti Múzeum számára, hogy gyűjteménye jó néhány darabját bemutassa a közönségnek. 
 
A kiállítás legnagyobb érdeme, hogy megmutatja, milyen sokféle irányzat és különböző stílusú alkotó képviseltetette magát egyszerre a mozgalom kezdetén, ezzel szemben nem tud lemondani Klimt művészetének a többi művészhez képest való túlreprezentálásáról. Így azzal a benyomással távozunk, mintha e sok minden és mindenki a nagy művész útját kísérő jelenség lett volna. 
 
A kiállítás megtekinthető 2011. január 9-ig.
 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek