Lajta Béla építő (1873-1920) / Budapest Főváros Levéltára
2010.11.29.

Lenyűgöző épületein kívül nem sok ismeretünk van Lajta Béláról. Enigmatikus alakjának megfejtésére mind ez idáig nem is igen akadt vállalkozó. A helyzet változott. BOGDANOV EDIT ÍRÁSA.

Harsányi Adolf és Ferenc bérháza, 1911-1912 (VIII. Népszínház utca 19.)
Harsányi Adolf és Ferenc bérháza, 1911-1912 (VIII. Népszínház utca 19.)
A zuglói polgár, aki sokat sétálgat az előkertes, úgy tizenegynéhány évvel ezelőtt még jellemzően villákkal, családi házakkal tarkított, mára már ezek hűlt helyén épült társasházas negyedben, lépten-nyomon belebotlik Lajta Béla hálistennek még álló épületeibe: az Amerikai úti (ma) idegsebészetbe, a Mexikói úti Vakok Intézetébe, a Radnótiba vagy a Malonyay-villába. Lajta hozzátartozik az itteni hétköznapok vizualitásához. Ezek a teljesen egyéni, távoli, szinte mesebeli tájakat idéző és egyszerre mégis „magyaros” jellegű, nehézkedő, súlyos, de mégsem darabos épületek különös, szinte sejtelmes hangulatot árasztanak, amely elválaszthatatlan a helytől, ahol épültek, s a zuglói életérzéstől. Hogy ez az érzés sokat jelentett az építésznek is, bizonyítja a kiállítás egy szívhez szóló dokumentuma – Sebestyén Károlynak a Múlt és Jövőben megjelent (1921) megemlékezéséből –, melyben arról olvashatunk, hogy Lajta nem egyszerűen nyomot kívánt hagyni, de itt, a Városliget „szép százados fái” környezetében akart csak igazán nyomot hagyni művészetével.

A lokálpatrióta aspektusnál azonban sokkal szélesebb perspektívájú tárlattal van dolgunk. Mindenekelőtt a kiállított fotók, dokumentumok és azok adatainak a kurátor, Csáki Tamás általi precíz szöveges összefoglalása révén egy eddig csak töredékesen ismert család történetéről tudhatunk meg sok újat, s Lajtát végre jól el tudjuk helyezni a századvég és a századforduló Pestjének társadalmában. Kiderül többek között, hogy az eredetileg Leitersdorfer zsidó család kis pesti céhes szabóságból nőtte ki magát saját divatszalonnal – előbb a mai Kossuth Lajos, majd a mai Petőfi Sándor utcában, végül a Szervita téren, ahol üzletházukat már Lajta tervezte – rendelkező dúsgazdag céggé. (A készített modelleket a kiállított reklámprospektusokból ránk tekintő urakon láthatjuk.) Vagy hogy a New York kávéház egykori bérlői, akik a kávéház mesés szecessziós szélfogó építményét rendelték Lajtától, a Harsányi testvérek, Lajta sógorai voltak, és hogy Lajtha László zeneszerzőt szintén családi szálak fűzték az építőhöz. 

Vakok Tanintézete, (XIV. Mexikói út 60.) - A kovácsoltvas kerítés részlete, 1907-1908
Vakok Tanintézete, (XIV. Mexikói út 60.) - A kovácsoltvas kerítés részlete, 1907-1908 
Az útkeresés minden művész számára nehéz: az iskolai bizonyítványok tanúsága szerint az egyik legnagyobb magyar építész, amikor még nem tudta, hogy az lesz, bizony nem teljesített kiemelkedően a Belvárosi Főreáliskolában – még egy pótvizsga is becsusszant természettanból. Tanulás helyett inkább színházba meg operába járt, önképzőkörben szavalt, és tanulmányt írt az éppen aktuális Téli festészeti tárlatról. Rendkívüli hatást gyakorolt rá azonban Riedl Frigyes, akkori osztályfőnöke, a jeles irodalomtörténész, akit egy – itt ki is állított – levelében „gyermekkorom óta szellemileg nevelő édesatyámnak” nevezett. A később egyetemi tanár Riedllel – akinek fotóját láthatjuk az egyik vitrinben – a továbbiakban is szoros kapcsolatot tartott fönn, még műegyetemista korában is vele osztotta meg terveit s kétségeit a tervezett, az olasz reneszánsz építészetet tárgyaló, végül meg nem született monográfiája ügyében, és bebocsátást nyert Riedl illusztris, a Budapesti Szemle körül csoportosuló baráti körébe is. 

A tárlat tablói módszeresen követik végig Lajta építészi kibontakozásának állomásait: az inspirációt jelentő dél- és észak-európai, valamint afrikai utazásoktól (azok tárgyi relikviáiból is szemezgetve), a még útkereső első, megvalósulatlan terveken át (pl. a lipótvárosi zsinagóga pályaterve), a lechneri szecessziós korszakig (zentai Tűzoltólaktanya), és a már népi ihletésű Malonyay-villáig. 

Lajta Henrik és Rezső üzletbérháza, 1911–1912 (V. Szervita tér 5.)
Lajta Henrik és Rezső üzletbérháza, 1911–1912 (V. Szervita tér 5.)
Ekkortól (1904) számítva az I. világháborúig, amikor minden építészeti projekt befuccsolt, Lajtának egy évtizede volt arra, hogy létrehozza életművét, amellyel ma Európa nagy építészei között tartják számon, a háború végét ugyanis csak két esztendővel élte túl. Ebbe a tíz évbe aztán beleadott apait-anyait: megépítette a Vakok Intézetét, a Parisianát, a Szeretetházat, a Népszínház utcában egy gyönyörű bérházat, az üzletbérházat a Szervita téren, a Zsidó Gimnáziumot és a Vas utcai Felsőkereskedelmit.

Ha szépen sorban megnézzük ezeket az épületeket, az archív és mai fotókat, illetve a példás rendszerezettséggel a látogatók elé tárt terveket, akkor így, egyben látva az életművet válik egyértelművé, hogy micsoda stílusbeli különbségek mutatkoznak az egy évtizeden belül felépült házakon. Bár van egy általános képzet a „lajtás” stílusról, s a fenti épületek mindegyikét ilyennek gondoljuk, de hogy mekkora különbség van a finn Saarinen romantikus nemzeti építészetének stílusjegyeit magán viselő Vakok Intézete (1905–1908), a Chevra Cadisának épített, keleties elemeket integráló, monumentális Szeretetház (1909–1913), a Népszínház utcai elképesztően modern, korát úgy húsz évvel megelőző bérház (1911–1912), a Szervita téri műremek homlokzatú üzletbérház (1911–1912) vagy a némelyek véleménye szerint a csúcsot jelentő, modern gyárépületre hajazó Vas utcai Felsőkereskedelmi iskola között (1909–1913), most ütközik csak ki igazán.

A tárlat külön foglalkozik Lajta művészetének legrejtelmesebb részével, az egyéni ornamensekkel. A Vakok Intézetén látható stilizált mókusokért én is régóta odavagyok, de a téma ennél azért jóval összetettebb, mivel a mókusok mellett vannak egyéb, azonosíthatatlan lények, sosem látott növények és érdekes virágok, melyek egy külön világot alkotnak. A kiállítás rendezője meghökkentő felfedezést oszt meg velünk, amikor egy kalotaszegi díszsulyok és egy szlovák csipkedísz Lajta ornamensmintái mellé helyezésével meggyőzően utal a motívumok valószínű forrásaira.

Fővárosi VIII. kerületi felső kereskedelmi iskola, 1909–1913  (VIII. Vas utca 9–11.) A képek forrása: Budapest Főváros Levéltára
Fővárosi VIII. kerületi felső kereskedelmi iskola, 1909–1913 (VIII. Vas utca 9–11.) A képek forrása: Budapest Főváros Levéltára
Amennyiben a nagy íveket átgondoltuk, üdítő apróságokkal is van alkalmunk foglalkozni a tárlaton. A kiállított anyagok között korabeli cikkekből az építkezéseket már akkor is övező perpatvarokról értesülhetünk. A Parisiana (ma Új Színház) építését a környéken lakók például többször is megakasztották, mivel – okkal vagy ok nélkül – azt gyanították, hogy a szeparékat is magába foglaló épület nem kizárólag csak a „tánc művészetének nemesebb értelemben vett kultiválása” – ahogy Lajta fogalmazott – céljából épül. A Budapest Erzsébetvárosi Bank épületét a kritikák utólag csak „vörös kőtömegként” emlegették, s egyébként is igen szarkasztikusan cikkeztek némely fővárosi lapok Lajta és Bárczy polgármester közismert jó viszonyáról, amelynek következményeként az építész középületei végül vagy szélesebbek, vagy magasabbak, de mindenképpen nagyobb költségvetésűek lettek, mint ahogy azt eredetileg tervezték. 

A kiállítás eddig még nem látott gazdag anyaggal és lefegyverző rendszerezettséggel, lényegre törően mutatja be Lajta Béla pályafutását, egy olyan életutat, amellyel kapcsolatban csak igen kevés kutatásra támaszkodhatott. Szokatlannak tűnhet, hogy levéltárba kell mennünk kiállítást nézni, de most érdemes. 

A kiállítás megtekinthető 2011. február 11-ig.
Szerző: Bogdanov Edit
Kiállítás:  Lajta Béla építő (1873-1920),  Helyszín:  Budapest Főváros Levéltára,  Időpont:  2010. október 12 - 2011. február 11.
Megítélt támogatás: 800 000 Ft
Támogató: Levéltári Kollégium
A kiállítás megrendezésére (2010)
További támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Építőművészeti Kollégium
Kapcsolódó DVD-kiadvány megjelentetésére (2010)