Tersánszky J. Jenő – Grecsó Krisztián: Cigányok / Katona József Színház
2010.10.17.

Mindenkinek igaza van – fogalmazott Grecsó Krisztián az előadás szórólapján közzétett idézet szerint. Tersánszky posztumusz társszerzője alighanem komolyan átgondolta e kijelentését, hiszen darabja jószerint minden útjába eső közhelyet és előítéletet megerősít. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

Szirtes Ági
Szirtes Ági
S persze a seregnyi társadalmi előítélet és publicisztikai közhely mellett Grecsó Krisztián munkája akarva-akaratlanul beigazol két színházi tárgyú, ám úgyszintén közkeletű vélekedést is. Általánosságban és sokadszorra azt, hogy a Katona társulata szinte bármilyen körülmények között képes bravúrt teremteni, míg egyszeriségében ama nézői előfeltevést bizonyítja, hogy valóban kétes vállalkozás össztársadalmi kórleletté át-, tovább- és félbeírni a fiatal Tersánszky Józsi Jenő pajkosan derűs, pehelysúlyú Szidikéjét.

A jelenkori utóéletében eddig leginkább széles jókedvű roma musicalként szereplő vígjáték ezúttal a Máté Gábor rendezte előadás első félórájává minősül át. Nem kezdő- vagy kiindulóponttá, hiszen dramaturgiailag vajmi kevés köze van e mulatós-szerelemféltő darabrészletnek a vályoggal hozzátapasztott kurrens rémvalósághoz, mindössze előrevetett betétté, s a színészi játéktechnikák ügyesen berendezett kirakatává. A búsan vigadó Kukac úr szerepében (melyet egykor Kabos Gyula játszott) Rajkai Zoltán például jutalomjátékká lépteti elő a részeg elomlásaiban is agresszív, nekilódulásaiban is jelentéktelen, utóbb – szó szerint – asztalostul elfektetett figurát. A Kakuk Marcival kiegészülő cigánybanda az ihletett légmuzsikálással és az olykor már-már túlzásnak tetsző mozgásbravúrokkal igazolja színészi akciókészségét, az aranyhegedűs Harkocsány cigányprímásként asztalhoz telepedő Szacsvay László pedig bohózati poentírozó jártasságát kacagtatja. A sok-sok játék mindazonáltal szembeszökően elkönnyíti az első félórát, s a cigányalakok testére pingált virágos-indás festések költőisége is éppen csak átszínezi a dévaj, ám kiismerhető komédiát.

Pálos hanna
Pálos Hanna és Fekete Ernő
A harsány derűbe aztán berobban a kortárs Molotov-koktél, hogy a meséből immár a fájdalmas aktualitású rögvalóságba lábaljon át a színpadi cselekmény. Az éles váltást egy pazarul hatásos, az inkább csak művi, mint valósággal szürreális díszletezést megnemesítő effektus érzékelteti: a fehér falakról egyszerre csorogni kezd lefelé a sötét festék. Mivel a fentebb már idézett Grecsó-szöveg arra utal, hogy Máté Gábor választ keresett a „mily korban él ő a földön” nyomasztó talányára, így e megoldás láttán önkéntelenül is Radnóti Miklós és a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom juthat az eszünkbe.

A váltással uralomra jutó Grecsó-drámaalap a tétova helyszíneléssel indul, s mint utóbb kiderül, nem is halad túl azon. Színre vonul a túlélésre és tussolásra játszó, sunyi hivatalosság: a részeg orvos (Bán János fázós remeklése), a teli torokkal vak tűzoltó, a gyáva kisrendőrök és a még gyávább nyomozók. A nyomozásvezető legalább okosan és taktikusan, s egyszersmind fenyegetően gyáva, s az ő alakja, hála Fekete Ernő perfekt alakításának, olykor még túl is nő a zsurnalisztikai közhely szintjén. Fekete ráadásul még arra is képes, hogy némi toporgással felvonásvéget csináljon ott, ahol amúgy csupán függönyhullás lenne.

Grecsónak általában mindenkiről megvan a véleménye, s ennek artikulálása során nem tartózkodik az előítéletek visszaigazolásától sem. A cigánypolitikus sumák szélhámos, a pesti, helyesebben budai újságírónő liberalizmusa az üresnél is üresebb póz, a cigányapa a kelleténél közelebb kerül viruló leánygyermekéhez, s egyébként is: a magyarok sunyik, a cigányok lopnak. Mindezt pedig a „helyzet reménytelen, de nem komoly” zsánerébe át-átbukfencezve, hol jobb, hol rosszabb poénokkal megszórva kínálja Grecsó látlelete.

Keresztes Tamás
Keresztes Tamás és Pálmai Anna. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)
A cigányalakok megformálói érezhetően megsínylik a kortárs nyomorúságot: Keresztes Tamás delin nekidülledő, sukár Danijából piti tolvaj lesz, Szacsvay Lászlónak e részben már csak a halott – jószerint bohózati – szerepe jut, a szép Szidikére és nevelőszülei szeretetére egyaránt reménytelenül pályázó Áskárá, azaz Kovács Lehel eredendően lengeteg, ám rokonszenvesen komikus figurája végképp súlytalanná válik, míg a Tersánszky-mű vonzó címszereplője (Pálmai Anna) szinte nyomtalanul elvész a premier második felére. Csupán a nemcsak néprajzilag, de színészileg is zsigerien hiteles Harkocsányné marad súlyos jelenlétű: Szirtes Ági záró monológjával szívéhez (s így egyúttal szívünkhöz) szorítja a hírlapi ismeretektől végre elemelkedő szöveget. Egyebekben a cigányságot e kurrens játékrészben leginkább Bezerédi Zoltán megélhetési romapolitikusa képviseli – a kisstílűség nagystílű ábrázolásával, s persze jól hangot találva Fekete Ernő első nyomozójával. 


Vö. Tarján Tamás: Zsánerből látlelet 
Sz. Deme László: Szimpla változat 
Zappe László: Ellentétes félidők 
Csáki Judit: Szégyen. Pont 
Koltai Tamás: A valóság, ahogy létezik 
Szentpály Miklós: "Vedd be, mama, jó lesz" 
Szántó Judit: A százfelé szakadt húr 

Rendező:  Máté Gábor,  Díszlet:  Cziegler Balázs,  Jelmez:  Füzér Anni,  Dramaturg:  Török Tamara,  Zene:  Sáry László,  Mozgás:  Takátsy Péter,  Szereplők:  Szacsvay László,  Szirtes Ági,  Pálmai Anna,  Keresztes Tamás,  Kovács Lehel,  Pálos Hanna e. h.,  Rajkai Zoltán,  Ujlaki Dénes,  Takátsy Péter,  Fekete Ernő,  Kovács Ádám m. v.,  Kovács Gergely e. h.,  Simon Zoltán e.h.,  Bán János,  Kiss Eszter,  Bezerédi Zoltán,  Lengyel Ferenc,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott