Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ IGAZIRA VÁRVA

Bábszínházi előadások / Vidor Fesztivál 2010
2010. szept. 8.
Átgondolatlanság – ez jellemzi leginkább a Vidor Fesztivál bábszínházi programsorozatát, amely jelen esetben, akár az „utcaszínház” kifejezés, gyermekelőadásokat jelent. Tavaly még a Művész Stúdióban, profi színházi körülmények tették teljessé a bábosok produkcióit, most viszont a játszók a Jósa András Múzeum zöldjébe száműzettek. SZALAY ÁLMOS ÍRÁSA.
A susnyásban felállított színpad a célnak megfelelő, az elé beállított keskeny sátor azonban – leszámítva az első két sorban ülő szerencséseket és az előrelátóan korán érkezőket – nemigen engedi, hogy a hátrébb szorulók bármit is lássanak. A szülők és a nyakban ülő apróságok mögött lévők rendre a polgári engedetlenség, majd a forradalom eszközeivel adnak hangot nemtetszésüknek: a picik testi erejüket meghazudtoló módon akár a tölgyfa padokat is felborogatják, a finomabb lelkűek ugyanakkor teljes hangerővel kérdezik őseiket az elmenetel pontos idejét firtatva. A következő napokon, mikor az esőt hűvös napsütés váltja fel, a szervezők a kevéssé szerencsés elrendezést fűbe rakott kartonülőkékkel igyekeznek feljavítani. És akkor a programról még nem beszéltünk, amelynek az összeállítását leginkább a véletlen törvényszerűségei határozták meg. 
 
Figura ex Machina
Figura ex Machina
„Aki a kalapot nem látja, nem fog látni semmit!” – mondja a snájdig Sarkadi Bence egy földön fekvő fejfedőre mutatva a Figura ex Machina című előadása előtt, de már későn: a szülők komoly kompromisszumok árán befészkelték családjukat a kék sátor legmélyére, ahonnan egy csöpp gyerek még ölből is legföljebb a színpad tetőkarimáját látja. A sátor pányváján kopog az eső. A kalapos beszólás után megzsizzsen a csapat, újabb tülekedések kezdődnek a padok szabadon maradt csücskeiért, de a későn jöttek még így sem látják a kalapot. Aki lát bármit is, az két cselekményszálon követheti Sarkadi sajátkészítésű figuráinak sorsát: egy pici fabáb prezentálja a repülés történetét, mellette egy cirkuszi előadás zajlik, amit nagyobb bábokkal mutat be. Mindkét esetben bábos truvájok sorát látjuk, elhanyagolható dramaturgiai szerkesztéssel. Az egyébként ötletes magánszámot percről percre megzavarja a rosszkor indító hangosítás, s hogy a fellépő kénytelen maga vezényelni a zenepult mögött ülőket. Végül érthetetlen okból Tarkan cuppogós slágere zárja az etűdöt.
 
Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása. A képek forrása: Vidor Fesztivál
Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása (A képek forrása: Vidor Fesztivál)
A kecskeméti Tintaló Társulás vasárnapi előadása sok szempontból igen figyelemreméltó szerkezet. Izgalmasan indul: Törőcsik Eszter egy padon fekszik, nekünk háttal. Ha nem omlana szét a közönségszervezés (a kartonülőkék és a húsz perccel a kezdés után érkező szülők miatt), egészen remekül menne minden. Mellesleg a Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása szemmel láthatóan valódi színpadot és fényeket igényelne, hosszúsága és bonyolultsága miatt pedig olyan ülőhelyeket, ahonnan mindez jó eséllyel követhető volna. Pedig Törőcsik varázslatosan vonja/vonná be a nézőket kézzel mozgatott világába, amelybe kiválóan épül bele ő maga is. Csak hát odakint dőlnek a padok, visítanak a srácok, hogy mennének már haza… Hab a tortán, amikor az egyik szervező az előadás végén távozó szülőket azzal biztatja harsányan: „Holnap már igazi bábszínház lesz!”
 
E szerint a miskolci Kalamajka Bábszínház az első „igazi”: a Kacor királyt adják elő jól bevált kesztyűbábos stílben (a kutya barna, a macska pepitakockás), az előadás butuska énekekkel, gyakori kiszólongatással, gyerekkiabáltatóval vegyes. Bizonyos vontatottabb pillanatokban a (már utcaszínházaknál is megszokott) lantos apród-mesemondó alakja lendül elő a fekete paraván mögül, újabb dinka négysorossal hozakodva elő, amelyet aztán megpróbál betaníttatni a gyerekekkel, ők azonban tovább néznék, mi is lesz most akkor Kacor királlyal.
 
A nyíregyházi Burratino Bábszínház Kinek jobb a háza? című produkciója végre bent, a múzeum egyik termében zajlik. Igazi bábszínházi díszletek, jelmezek, még kivilágított földalatti járat is van, s ha a mese nem volna a kelleténél kissé nyúlósabb, egészen remekül fogná össze a jelenlévők figyelmét. Az amatőr ízek mellé részletgazdag történetmesélés és megjelenítés társul, bár olykor a játszók nincsenek egészen összhangban figuráikkal.
 
Ilyen indítás után a délutáni bábelőadások helyett inkább utcaszínházat néztem.
(Folytatása következik – a szerk.)

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek