Kockázat, bevállalás – a színház egyik legsajátabb dolga, és helyből értékesebb, mint a langyos unalom, a biztonságos középszer, az érdektelen penzum.

Jelenet az előadásból

A Sweet Charity bonyolult dolog: van benne zene, ének, tánc és szöveg, olykor egyszerre; és mindemellett – de inkább előtte – valami drámaféleség is, bár az opusznak ez a leggyöngébb pontja. A szegény és jólelkű bárlány (ad notam: utcalány), Charity, az ő nagy szívével és butácska naivitásával minden szembejövő férfiba beleszeret, és miközben lelkiismeretesen ellátja esti-éjszakai munkáját, szép, nyugodt és átlagos polgári életről álmodik.

Köztudott, hogy a musical forrása Fellini filmje, a Cabiria éjszakái (de ha valaki nem tudta volna, hát láthatja a plakátját a díszletben), mégsem érdemes ahhoz hasonlítani; a darabgyáros Neil Simon verziója, melyet eredetileg Bob Fosse koreografált és rendezett, gondoskodik arról, hogy markánsan váljék le ihletadó mintájáról. Charity amerikai lány, New Yorkban keresi a boldogságát. Lett hát zene a sztorihoz, Cy Coleman szerezte, lettek dalok, Zöldi Gergely fordításában, és a koreográfia sem Fosse-é, hanem Dékány Edité.

És bár a jelenetezés nem túl bonyolult, azért mégiscsak akad néhány helyszín, amely musicalhez illő, minimum elegáns díszletet igényel. Cziegler Balázs jó látványvilágot teremtett, legalábbis ami a felülről belógatott elemeket illeti: képregényes-pop-artos (leginkább tán Roy Lichtensteint idéző) képei nemcsak tetszetősek és dramaturgiailag is hasznosak, hanem jótékonyan borítanak markáns atmoszférát a színpadra. Amire annál nagyobb szükség van, mert a bútorok viszont (már amikor vannak, szerencsére kevésszer) pöffeszkedőek és „mű-amerikai” vacakok. A jelmezek – Bujdosó Nóra munkája – a revüben jók, máskor leginkább közhelyesek.

Revü – ez bizony tetemes részét teszi ki az előadásnak: táncolnak a bárlányok, a tánckar, a főszereplők. Még tornászok is vannak, ők is táncolnak. A Magyar Színház társulata is hatalmas energiával dobta be magát; kivétel nélkül mindenkin az látszik elsősorban, hogy itt aztán meg van dolgozva a sikerért (ami föltehetően nem is marad el). Van, akinél a végeredmény lefegyverző, akad, akinél a látható erőfeszítés az. Auksz Éva játssza Charityt (az első szereposztást láttam), aki mindjárt az első jelenetben beleesik a Central Park egyik tavába (illetve belelöki a gaz szívtipró), és alig néhány apró vízfolttal kerül ki belőle – ez a jelenet, illetve ez a megoldás voltaképpen emblémája lehetne Pelsőczy Réka rendezésének: vizes is, nem is. Auksz Éva egyébként jól énekel, és jól hozza azt a csámpás-bájos, kissé esetlen figurát, amire kitalálták. Mozgása furcsa, de nem rossz: kissé el van rajzolva, de mintha nem a tudás hiányozna mögüle; leginkább talán az elementáris erő, a könnyed „mindent-visz”.

Ami megvan például az Oscart játszó Jegercsik Csabában, akinek a színpadi jelenléte még ebben a lélektani bakugrásoktól nem mentes szerepben is magától értetődő. A klausztrofóbiás Oscar lendületesen veti bele magát a megtalálni vélt boldogságba, majd ugyanilyen lendületesen hátrál ki belőle, amikor megismerkedik Charity „otthoni” környezetével – és Jegercsik még meg is győz bennünket az igazáról. Nem azért, nem úgy, de mégis, ugye…

Auksz Éva. Fotó: Martincsák István (A képek forrása: PORT.hu)

Az örömlányok közül Ruttkay Laura tűnt flottnak, a többiek mintha több kemény műszak után álltak volna ki a premierre. Amúgy is – tán az új, komor stíl jegyében – lassú és szigorú több együttes daluk-táncuk, érthetetlenül vérszegény és fád. Nem úgy a revü, amikor profik ropják: ez kifogástalan, csak éppen túl hosszú, és meg is állítja a darabot (bár a parkolóházas táncjelenet kellemesen idézte föl sokunkban a Hair vonatkozó füves parki buliját, és volt idő rá visszagondolni).

Pelsőczy Réka annyira koncentrált a legnagyobb kihívásnak tekintendő revüre, a táncra, a dalokra, hogy a drámaszerű darabféleséget, amely pedig föltehetően az ő legsajátabb terepe lenne, hagyta elhalványulni. Így aztán – bár olykor kedvtelve néztük a különféle betéteket – mégis hiányérzet marad bennünk: sem a zene a fülünkben, sem Charity a szívünkben.

Vö. Molnár Gál Péter: Sweet Charity 
Fáy Miklós: Így szép az egész 
Markó Róbert: Friss levegő 
Zsedényi Balázs: Életstratégia 
László Ferenc: Lábon kihordva  
Kolozsi László: Kis Haver