A LAKÓTELEP KÖZTÜNK ÉL

A pult mögött. A posztszocialista gazdaság jelenségei a kortárs művészetben / Műcsarnok
2010.09.06.

Pár éve valaki azt mondta, hogy a munkás a kapitalizmusban el fog tűnni. Ha ez igaz, akkor Kelet-Európában nincs kapitalizmus. Ha mégis van, akkor a munkások bementek a Műcsarnokba. MÜLLNER ANDRÁS ÍRÁSA.

Mircea Cantor
Mircea Cantor: Szabadidőmet árulom, lambda print, 2006 

A Műcsarnok kiállításán az idő játékaival szembesülhet a látogató, például a poszt értelmezésének nehézségeivel. A kora kilencvenes években, közvetlenül a rendszerváltás után sokak számára egyértelműnek tűnt, hogy mit jelent a posztkommunizmus vagy a posztszocializmus. Az eufória majdnem mindenkit vakká tett az idő játékaival szemben, és a történelem e vidám sötétségben úgy káprázott fel, mint ami képes egy csapásra „mindent eltörölni”. Később kiderült, hogy a fent említett szavak poszt előtagja sokkal összetettebb időviszonyokat rejt, és a szó, amelyet társaságával megtisztel, zavarba ejtően ambivalens fogalommá válik általa – és mégis ebben az ambivalenciában rejlik a lényeg. Amit valahogy úgy lehetne egyszerűen megfogalmazni, hogy „nem múlt el”. Persze ez nem jelenti azt sem, hogy jelen lenne, például a szocializmus. Inkább, és e kiállítás anyaga erről tanúskodik nagy erővel, a nyomai vannak meg, és kísértenek, de valami elementáris módon. Valahogy úgy, ahogy fémen (értsd Mercedesen) a karcolás, ahogy azt Łukasz Skapski cím nélküli műve meséli szavak nélkül, vagy úgy, ahogy a lakótelep köztünk él, ha lehet ilyet mondani. Keserue Zsolt Lekerekítés című installációjának egy dokumentumfilm az alapja, amely dunaújvárosi lakótelepi emberek azon játékos küzdelméről szól, hogy miképpen alakítsák át a lakásukat az adott (igen szűk, a kreativitás előtt mégis igen nyitottnak bizonyuló) falak-keretek között. A látogató beülhet a kvázi házgyári betonelemek közé egy klasszikus lakótelepi heverőre, és onnan nézheti, „helyben”, a filmet. (Ugyanúgy a lakótelep a témája Uriel Orlow A jövő maradványai című videóművének vagy Kamen Stojanov Fiúk, ez nem L.A. de azért egy jó hely! című fotómunkájának.)

Uriel Orlow A jövő maradványai, 2010 Videó-részlet HD videó, sztereó, hanggal
Uriel Orlow: A jövő maradványai, videó-részlet, HD videó, sztereó, hanggal, 2010

Hasonló játék érvényesül a posztkonceptualizmus fogalmában is. Amilyen mértékben erős a reflexió e kiállításban a mindennapi történelemre, olyannyira megfoghatónak tűnik a művészettörténeti viszonyok határozott megjelenítése is. Ahogy a posztszocializmus esetében, a posztkonceptualizmusnál sem arról van szó, hogy a konceptualizmus után járunk, a kronológia a maga elvágólagos dátumaival itt is használhatatlannak tűnik. A posztkonceptualizmus itteni művei is fel tudják mutatni a konceptualizmus Joseph Kosuth-féle sajátosságait: a metázást és reflexivitást, a forma-ellenességet vagy egyenesen formátlanságot, a fogalmiság erős jelenlétét, a tervezet-szerűséget, a folyamat (és nem a végtermék) hangsúlyát, a dokumentációt és az archívumi fixáltságot, a kvázi-művek burjánzását. A formátlanság azonban nem jelenti a figurativitás hiányát. A figurativitás itt egy antropológiai kép megrajzolásával jön létre, vagy más szóval a figurák itt emberek és tárgyak, abban az értelemben, hogy kifigurázták őket, kifigurázta őket a történelem – valójában ők „marx kísértetei”. Ha van közös nevező ezekben a Kosuth-i értelemben vett „formátlan” művekben, az a rejtett vagy nyíltan olvasható történet formája, hogy tehát mi történt itt, Kelet-Európában a rendszerváltás után ezekkel az emberekkel és az őket körülvevő tárgyakkal, épületekkel. Úgy is mondhatnánk, hogy a kiállítás azzal az ambícióval állt össze, hogy miképpen van benne a múlt a jelenben. Emberek vagy tárgyak archeológiáját mutatja be, igen széles tematikus és formai skálán.

Reiningungsgesellschaft: A jövő ígérete, installáció, 2004-2005
Reiningungsgesellschaft: A jövő ígérete, installáció, 2004-2005

A művészeti archeológia szempontjából példaértékű az a falmozaik, melyet a Reinigungsgesellschaft elnevezésű csoport állított ki a mozaik eredeti helyéről történő leválasztását dokumentáló videóval együtt. A mozaik címe ez: A jövő ígérete. A mérnököket ábrázoló szocialista realista képet (mely a saját korában a jelen szakértőinek ábrázolásával az utópikus jövőt ígérte) a Műcsarnokban a földre fektették, és a mennyezetről a kép fölé belógatott nagy tükörben is megszemlélhető. A videó azt mutatja be, hogyan választották le a képet addigi helyéről (egy menza faláról), hogy megmentsék azt, így egyfajta művészet-régészet kontextusában figyelheti meg a látogató, miképp vált az egykori jövő megmentendő archeológiai leletté. A tükör mélyebb értelmet nyer: általa és benne egy nem is távoli múlt soha meg nem érkezett jövőjét látjuk, de az a figyelmeztetés is kiolvasható belőle, hogy a múlt soha nem látható közvetlenül, azt mindig csak áttételek segítségével tanulmányozhatjuk. (Ez még akkor is igaz lenne, ha esetleg mi lennénk az a „jövő”, amelyet megígértek a múltbeli menzásoknak – de hát nem mi vagyunk.)

Kristina Inciuraité Túlélés, 2009 Videó-részlet Egycsatornás videó, 15
Kristina Inciuraité: Túlélés, videó-részlet, egycsatornás videó, 2009 (A képek forrása: Műcsarnok)

A videóval „mozgósított” installációs formán túl a kiállítás változatos műformákban fogalmaz: jellemzően erős a mozgóképek és a fotók jelenléte. Az előbbire a többi között Olga Chernysheva Vonat vagy Erhardt Miklós Parallaxis című művei hozhatók példának (ott egy kamera sétál végig egy vonaton és pásztázza az utazók arcát, itt egy-egy vásznon kutyák fekszenek mozdulatlanul, illetve emberek mozognak megállás nélkül); az utóbbira Mladen Stilinović Szatyor-emberek című fotósorozata, melyben piacra igyekvő figurák láthatók szatyraikkal, hátulról fotózva, vagy Kristina Inčiūraitė Veterán nők című portrésorozata, a kapitalista nagyvállalatok kitüntetettjei, arcukon melankolikus szomorúsággal. A fent említett formákon és anyagokon kívül és a posztkonceptualizmus jegyében láthatók itt archív anyagok, dokumentumok, grafikonok és képletek, installációk, táblaképek, objektek, sorozatok és egyedülálló művek, amelyek mind-mind valamiféleképpen a szocializmus tragikus vagy komikus örökségét mutatják be, nem feltétlenül abból a szempontból, mint amit a kiállítás címe megjelöl. De persze abból a szempontból is: a művek a posztszocialista munkást ábrázolják a kapitalista piac viszonyai között, így talán általánosságban is megfogalmazható, hogy politikus művekről van szó, így vagy úgy, de a kritikai művészet fogalomkörén belül. Apropó, piac. Talán neve révén nincs is autentikusabb intézmény egy ilyen témájú kiállításra, mint a Műcsarnok, tekintve a csarnok szó többféle hasznosíthatóságát: műcsarnok, piaccsarnok…

(A kiállítás 2010. szeptember 19-ig volt megtekinthető.)

Szerző: Müllner András
Kiállítás:  A pult mögött.A posztszocialista gazdaság jelenségei a kortárs művészetben
Helyszín:  Műcsarnok
Időpont:  2010. június 18 - szeptember 19.
Alkotók:  Matei Bejenaru, Bukta Imre, Mircea Cantor, Olga Chernysheva, Anetta Mona Chisa, & Lucia Tkácová, Erhardt Miklós, Andreas Fogarasi, Kristina Inciuraité, Interorient, Keserue Zsolt, Margareta Kern, Johanna Kandl, Yuri Leiderman, Kristina Leko, Anna Molska, Deimantas Narkevicius, Nemes Csaba, Lucia Nimcova, Uriel Orlow, Dan Perjovschi, REINIGUNGSGESELLSCHAFT, R.E.P., Katerina Sedá, Société Réaliste, Mladen Stilinovic, Lukasz Skapski, Kamen Stojanov, Mona Vatamanu & Florin Tudor, Clemens von Wedemeyer
Kurátorok:  Lázár Eszter,  Petrányi Zsolt
Megítélt támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Képzőművészeti Kollégium
A nemzetközi szimpózium megvalósítására (2010)

Kiemelt ajánlónk

Augusztus 31-ig látogatható a Czóbel Béla életmű-kiállítás a MűvészetMalomban, Szentendrén. Kritikánkat itt olvashatják.

Tovább a cikkhez
Port.hu