Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FÉLIDŐBEN FÉLCIPŐBEN

Thealter 2010 – Tolnai Világlexikona
2010. júl. 24.
Szerényebb az előadásszám az idei Thealter Fesztiválon, nem a 20. évfordulóhoz, de a megszokotthoz képest is. Nézzük a jó oldalát: a kánikulában így könnyebb követni az eseményeket, bár tagadhatatlanul hiányzik a felhőtlen, nyüzsgő hangulat. IBOS ÉVA CIKKE.

És mintha gongütésre generációváltás is történt volna: a nézőseregben egy kezemen meg tudom számolni az alternatív veteránokat, a többség zavarba ejtően fiatal, a Derevo előadására például túlnyomóan huszonévesek töltötték meg a Kisszínház termét, pedig ők eddig nem is láthatták őket. Mivel 1992-ben ebben a városban léptek először magyar közönség elé, a Derevo a Thealter legendájává érett, évek múlva minden bizonnyal róluk rendeznek majd kiállítást és tartanak dokumentumfilm-vetítést, mint az idén Grotowskiról. De nem csak a szegény színháznak, a Derevo cizellált szcenáriójának is vannak követői, a legszembetűnőbben Pero (Perovics Zoltán), a Metanoia Artopédia alapítója személyében.

Jelenet a Tizenhárom hónap (háziőrizetben) című előadásból. Forrás: thealter.hu
Jelenet a Tizenhárom hónap (háziőrizetben) című előadásból. Fotó: Tóth Balázs Zoltán (Forrás: thealter.hu)

A Tizenhárom hónap (háziőrizetben) című előadás Löw Imánuel szegedi rabbi meghurcoltatásának lírai emlékműmontázsa, amelynek szövegét korabeli dokumentumokból szerkesztette a rendező, Pero Lengyel Zoltán közreműködésével. Az itt és most egyszeriségében tűnhet ugyan színházi eseménynek a produkció, de nem az, mert a végeredmény valójában a film és a performansz eszközrendszerének kifinomultan egybejátszatott míves „kézimunkája”. Történés kvázi nincs, a suttogva- mormolva, recitatívóban elhangzó szövegfolyamban se, helyette az üldözött zsidóság bizonytalan létállapotának légkörös-jelképes megjelenítése van sötétből előtűnő, mozgó fénypontokkal és fényeffektekkel, emberi „szellemalakokkal”, sejtelmesen libegő, animált fehér kendőkkel, amihez a díszletet „bimbós” faágak adják. (Jelezve a valós események tavaszi időpontját.)  A „színpad” (ami nincs) építettsége hiperkukucskáló színházra utal(hatna), ugyanis a lépcsős emelvényen ülő nézők egy szemmagasságban lévő, filmvászon arányú, téglalap alakú hasítékra látnak (amelyre ráadásul többször húznak fehér áttetsző anyagot, és akkor még mozisabb a hatás), így a padlószinten közlekedő játszóknak csak a fejét látjuk – ha látjuk, mert a színészek semmivel sem hangsúlyosabb résztvevői az előadásnak, mint például a testetlen emberi hang vagy egy gally. Azt már a Jeles Andrással és az Oleg Zsukovszkijjal végzett közös munkákból tudjuk, hogy Pero elsősorban az apró, belső rezdülések atmoszférikus leképezésének a mestere – ezért a dramaturgiai feladatokat nyugodtan rábízhatná másra. Mert az egyórás mű ugyan végig képes fenntartani a figyelmet, de ebben legkisebb része a verbális anyagnak van.

Jelenet Szakonyi György Marginális című előadásából. Forrás: thealter.hu
Jelenet Szakonyi Györk Marginális című előadásából. Fotó: Révész Róbert (Forrás: thealter.hu)

Bár a fesztivál középső napjait sem jellemezte a programtorlódás – a pályázati pénzek elmaradása miatt több előadást kellett visszamondani -, azért erre a dekádra is jutott jelentős előadás, nevezetesen Szakonyi Györk Marginális című estje. A Franciaországban élő alkotó (aki Nagy József Jel Színházának volt egyik alapító tagja) kétszólamúra tervezte az egyszemélyes művet, video-bejátszások és mozgásjelenetek váltakozására. A nagyméretű vásznon Szakonyit látjuk és halljuk egy szimulált pszichológiai analízis kitárulkozó (gyónó) alanyaként, s a családi bűnlajstromot soroló, vérhorror vallomásrészletek közé ékül a mozgás: az esendőség, a kétely, a felszabadulás és a megtérés lépcsőfokai.  Megváltás-történetet látunk hát, amelyben a szöveg fekete túláradósága lefékezett, látszólag minimalizált koreográfiával párosul, ami persze valójában rendkívül koncentrált és fegyelmezett mozgássor a belső, olykor egymásnak szegülő lelki folyamatok ábrázolataiként. Szakonyi elképesztően játszik a testével, ami plöttyedt és feszes, görcsös és szárnyaló, de egyik esetben sem vehemens, neki már nincs rá szüksége, mert tud „kevés” lenni. Nem technikázik és nem lelkizik, egyszerűen (azaz bonyolultan) kicsiket mozdul, nagyon pontosan. Az öltözete antitáncos, lábán fekete félcipő és zokni, fölötte a csupasz test – mintha a föld és az ég találkozna benne.

 

Nem minden este ilyen szép, az Aradi Kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház koprodukciója kevésbé csiszolt, pedig Matei Visniec Lovak az ablakban című drámájából lehetne szellemes előadást rendezni stilizációval kevert realista díszletelemek és piros bohócorr nélkül is (illetve csak úgy), merthogy az abszurd – bár maga nem az, de – érdekes módon kiköveteli a következetességet, amit ha nem kap meg, alaposan elcsúszik. Az rendben van, hogy Tapasztó Ernőnek megtetszett a darab, az kevésbé, hogy játszik is benne, mivel így (ráadásul) pontosan háromféle játékstílus érvényesül a háromszereplős műben. Harsányi Attila szerepfelfogása lehetne jó, de nem ártana, ha a többiek passzolnának hozzá. (Kritikánk az előadásról itt olvasható – a szerk.)

Félidején túljutott a fesztivál, a szentesi gimnazisták utcaszínházát is beleszámítva zajlik a napi kettő-négy előadás, várjuk a folytatást.

Vö. Tóth Ágnes Veronika: A 6-os számú kórterem / Szakonyi Györk: Marginális 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek