 Takács Katalin, Tóth Ildikó és Szervét Tibor |
Bulvárdarab két bulvár-társszerzőről, akik évtizedhosszat együtt dolgoznak, mígnem viharos körülmények között szétválnak, majd immár szerelmesen is összekerülnek, hogy végre együtt nekilássanak a munkakapcsolatot párkapcsolattá kibővítő társszerzők színpadra kívánkozó történetének megírásához. Mint az iménti túlterhelt mondatból kitetszhet, a pályáját Neil Simon árnyékában megfutó kanadai darabgyáros, Bernard Slade Romantikus komédiája a színházi mesterember számára ismerős terepen játszódik, s ha tán sültrealistának nem is nevezhetnénk, azért szépen beillik a szerelmi bonyodalmat színházi/művészemberi/bohém környezetrajzzal párosító víg színművek rokonszenves zsánerébe. A két kolléga, a beérkezett, pojácaalkatú férfi és a lassanként partnere fölé növő hölgy tehát nem a rádium felfedezésén munkálkodik, hanem hatásos dialógusokat és felvonásvégeket fabrikál, s ez a tény önmagában is felkelti a nézői szimpátiát, hiszen a közönség tartósan kedveli a színházi világ fonákjának bennfentes ábrázolatát.
Mindez persze inkább csak másodlagos, s a nevének a Jövőre veled ugyanitt megírásával dicsőséget szerző Slade nem is viszi túlzásba a belterjes poénokat, miután művében a hangsúly többé-kevésbé mindvégig a férfi és a nő bízvást öröknek ítélhető erőjátékán van. A készséges alárendelődést felváltó női öntudat és a vélt felsőbbrendűségéből alábbadó, szánalomra bazírozó férfigőg három felvonásra kimért, nyáriasan sekély erőpróbája tárul ilyesformán a Thália közönsége elé, s a Bálint András szolid mértéktartását dicsérő rendezés összességében igen kellemes szórakozást kínál.
 Szervét Tibor, Csankó Zoltán és Tóth Ildikó |
A komótos tempóról induló, ám lassacskán megelevenedő előadás legnagyobb tőkéje az eleganciával párosuló önirónia, mely jószerint mindahány színészi alakítást a bulvár felsőbb régiójába emel. A legnagyobb teher nyilvánvalóan a férfi főszerep alakítójára, Szervét Tiborra hárul, hiszen az ősbemutatón Anthony Perkins, míg az 1983-as filmváltozatban Dudley Moore által megformált Jason figurája mindennemű gunyoros lekicsinylés nélkül komplexnek ítélhető. Arrogancia, sérülékenység, önsajnáltató férfiklimax és rutinban pácolt spleen elegyedik Szervét formátumos alakításában, s a színész egész fizikumát, kondícióját a játékba dobja: kopaszodása csakúgy az ábrázolás ügyesen alkalmazott, hatásos eszközévé válik, mint masszírozásra vetkeztetett teste. Vonzó színészi karcosságával egyenrangú játszótársa April (az eredetiben Phoebe), a szerelmes társszerző figuráját átszínező Tóth Ildikó, aki egészséges humorérzékével, szívhangjaival és épkézláb gyertyaállásával egyaránt kiérdemli a sikert. A bemutatón a két főszereplő összjátékában legfeljebb a dialógusok összevágó ütemezése hibádzott némiképp, ám ez az elkövetkező előadások során alkalmasint csiszolódni fog.
 Szervét Tibor és Tóth Ildikó. Fotó: Puskel Zsolt (A képek forrása: PORT.hu) |
A kisebb szerepek birtokosai mindazonáltal már a bemutatón készségszinten hozzák a kívánt zsánerfigurákat: Létay Dóra, mint jellemfejlődést felmutató, a házasságából rezerváltan kihátráló civil feleség, valamint Takács Katalin, a szeretetteli dörzsöltségét és számottevő bizsuit egyarányos lendülettel mozgásba hozó barát és színházi ügynök alakítója már az első estén pontosan a helyén van. Akárcsak a kicsi, ellenben hálátlan szerepében megértő férjet adó Csankó Zoltán, aki ezúttal is remek színésznek bizonyul: jelenléte vígjátéki közhelyeket és szentimentális tirádákat nemesít emberszabásúvá.
A Vajda Miklós által magyarított és Radnai Annamária dramaturgi hozzájárulását magán viselő szöveg a jelenhez csúsztatja az évtizednyi cselekményt, így Szent Johannából stílszerűen Bridget Jones lett, s a darabból eltűntek a hatvanas-hetvenes évek Amerikájára nyelvet öltő utalások. A szöveg felpaskolásához letisztultan nagyvilági, bár kissé csúszós padlójú lakásbelső járul, valamint – egy szőrmeszalon nagyvonalúságának hála – a felső középosztály sikkje. Ez utóbbiból kicsit tán több is kerül, mint amennyit a színészi játék hitelesít, de azért a stílustörés korántsem zavaró. A Romantikus komédia előadása így is éppen annyi eleganciát kínál, amennyi egy Nagymező utcai bulvárdarabtól okkal-móddal elvárható.