Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TALÁLKOZÁS EGY FIATALEMBERREL

A lélek hossza / Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, POSZT 2010
2010. jún. 14.
Nemigen óvatoskodik a nyíregyházi színház Radnóti-estje. A félhomályos színpadra megérkezik Fellinger Domonkos (magát a költőt játssza), és belekezd a Hetedik eclogába. Interpretációja tiszta, hiteles, sűrű. Szinte fokozhatatlan magasság/mélység. MARKÓ RÓBERT ÍRÁSA.

 

Pásztor Pál
Pásztor Pál és Fellinger Domonkos

A lélek hossza szövegét Radnóti Miklós versei, naplója és levelei alapján az előadást rendezőként is jegyző Olt Tamás írta. Történet tulajdonképpen nincsen, és mégis van: a Radnóti életéből válogatott epizódokat megelevenítő cselekmény kvázi-kronologikus kvázi-realitását többszörös, irreális álomvízió keretezi. E többszörös keret Olt szövegkönyvének, rendezésének és értelmezésének kiindulópontja – a dramaturgiai váz arra az ötletre épül, hogy Radnóti születésekor meghalt, utónevet nem kapott fiú ikertestvérével találkozik, miközben a László Rita Emőke tervezte színpadképpel formailag is idézőjelezi magát a produkció. Mindkét elgondolás – a dramaturgiai és a térszervezési – jó, mert kamatozik az előadásban, noha csupán az utóbbi működik problémátlanul, legfőképpen azért, mert a nézői asszociációnak és a színészi játéknak a szokásosnál tágabb teret hagy. A díszlettervező hatalmas könyvet álmodott a színpadra, szürkés, szögesdrótszerűen összeálló kisebb-nagyobb betűkkel. Az óriási kötet óriási lapjai forgathatók: remek eszközei a helyszín- és az időváltások érzékeltetésének (a betűkből egy-egy hívószó – otthon, Fanni és mások – is kirakható), másfelől erőteljes hommage-ként, a nagy szerző és a nagy könyv felé irányuló tiszteletadásként, a produkció józan mértéktartásának jeleként is értelmezhetők. Szemléletesen válik el álom és ébrenlét, elképzelt és valós – a térbe beemelt egy-egy kellékből, ritkábban díszletelemből (jegyzetfüzet, rajztömb, ceruza, vaságy) pontosan azonosítható, hol, mikor, milyen szituációban vagyunk.

Jenei Judit
Jenei Judit

A dramaturgiai banánhéjakon azonban olykor egyensúlyát veszti az előadás – végül mégis talpon marad.  A már méltatott alapötlet a mindenkori versestek mindenkori kiszámíthatóságától, üres ünnepélyességétől, részben irodalmiszínpad-szerűségétől megmenti az előadást, a flashback-technika és a lineáris történetvezetés egybeszövésében csak aprócska hézagok látszanak (az „összekötő szövegek” olykor leválnak a „főszövegről”), szembeszökő ügyetlenséget/problémát két ponton fedezhetni fel. Egyrészt a bevezetésben említett magasfeszültséget a produkció nem tudja fokozni, ám elengedni sem szeretné, ezért talán a mindvégig felfokozott intenzitás megtartása lehetett az alkotói cél – ehhez viszont a szöveg nem elég jó (és ez volna a másik gond): a felvetett, rendszerint ellentétpárokban megfogalmazható (lét)kérdések – tisztaság és mocskosság, emberségesség és embertelenség, gyilkosság és áldozatiság – egyszer-egyszer túlbeszéltek, vagy éppen kettőségük, viszonylagosságuk, eldönthetetlenségük vész el, és túlzottan egyértelműen tárja fel magát az előadás.

A produkció mint színházi esemény ennek ellenére nagyon is működőképes és hatásos. A szövegalapú, de egyszerű, szimbolikus, felfejthető mozgássorokkal (koreográfia: Szalma Noémi, Pásztor Pál) és egy szál gitár zenei aláfestésével megtámogatott előadás érzékiségében képes magával ragadni, fenntartani a nézői figyelmet. Olajos Gábor zenéje mintha mai krónikásének-mondókat idézne a színpadra, mégsem kérkedik, tolakszik előtérbe, ehelyett Radnóti szövegeire hagyja magát: nagy empátiával veszi át és jeleníti meg a versek sugallta hangulatokat, lét- és lélekállapotokat, miközben szándékosan távol tartja magát a tragikus, nagy zenei gesztusoktól, és zökkenőmentesen válik eggyé a figyelemre méltó, manírtalan színészi teljesítményekkel.

Szalma
Szalma Noémi és Fellinger Domonkos. Fotó: Karádi Zsolt (A képek forrása: moriczszinhaz.hu)

Jenei Judit szép, naiv rácsodálkozásai, Szalma Noémi törékeny, mégis élettel teli megnyilvánulásai, Pásztor Pál túlvilágiságát finom rejtélyességgel lejelző Radnóti-testvér–alakítása a versek természetes, sallangtalan, értelmes közlésére tesznek kísérletet. A legizgalmasabb teljesítmény mégis Fellinger Domonkosé: a kristálytiszta beszédű fiatal színész játékán egy erős személyiség életigenlő kisugárzása süt át; helyenként szépen beledől a versritmusba, úgy, hogy a versjelentés se sérüljön, Radnótija ha kell, vonszol, ha kell, visz, ha kell, röpít.

A kicsengés pedig valami egészen élő, kortárs, mai: „oly korban”, „mikor az ember úgy elaljasult”, „mikor besúgni érdemes volt”, „mikor ki szót emelt, az bújhatott”, „mikor a gyermeknek átok volt az anyja”, „mikor a költő is csak hallgatott” – merthogy tetszik vagy nem: most is, mi is.

Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek