De legyen bármily furmányos vagy szellemes a virtuális létét köztéri táncban feloldó „gerillart”, sokért nem adom – mondjuk, rekesznyi nyers halért -, ha egy Kovács Gerzson Pétert látok tíz kicsi eszkimó helyett. Sérülés miatt azonban ugrott a várt élmény meg a hal: a Városi eszkimók című performanszot megelőző nap ifj. Zsuráfszki Zoltán lépett színpadra a Triptichon Magenta V.-ben KGP helyett. Nehéz elképzelni, hogy KGP helyettesíthető: a mozdulatok, a jellegzetes, néptáncból ötvözött elemek, az a furcsán-komolyan groteszk karakter, amit ő tud (úgy csak ő tud), amelyen keresztül kommunikál, máson olyan, mint a bő köpönyeg. Lehet bár szépen szabott, de tuti lötyög. Ritka, hogy a néző izgulni kezd az előadóért, velem mégis ez történt, amikor Zsuráfszki színre lépett.
 Ifj. Zsuráfszki Zoltán |
Mert KGP nemcsak táncol, nem „új koreográfiát csinál” meg új bemutatót, hanem: ’kinyilatkoztat’. Azzal, ahogyan alapelemeire bontja a néptáncot, ahogy megérti a legapróbb rezdüléseit, és aztán egészen másként pakolja össze újra, anélkül, hogy az anyag elvesztené a belső lényegét. Mindezt eredeti módon, összetéveszthetetlenül, tartalmasan. És ebben ott kell, hogy legyen ő, mert nélküle az egész nem az, ami. Vagyis… Zsuráfszki nem volt jobb, mint KGP. Nem volt gyengébb. Más volt. És ez jó volt! Néha kicsit elsózódott, máshol kispórolódott, de épp ezért egészen új, érvényes, saját ízek jöttek elő, megspórolva nekem a vállveregető „ahhoz képest”-et.
A három szerkezeti részből álló munka a korábbi évek munkáiból – Magenta I. Időben, Magenta II. Hit et Nunc, illetve ennek variációja, Magenta IV. Fametszet – eggyé állt triptichon; szólók (valójában duók) sora nagybőgővel, furulyával, cimbalommal. Táncos és zenész, dallam-ritmus és mozdulat egymással létezik, egymásból lélegzik. A táncos az élő zenészen keresztül fedezi fel magát, a mozdulatát, a mozdulat igazságát; a zene a táncban ölt látható formát. Az első részben a brummogó vagy épp felsikító vonó nyomán halad a mozdulat, mintha bűvös körbe lennének szögezve, a táncos sokáig a zenész mellett mozog. Aztán többször körbetáncolja a bőgőst, s hol mintha valcer, hol mintha népiesebb, hol klasszikusabb lépések csúsznának a lábába.
 A Triptichon előadói. Fotó: Tóth László (A képek forrása: poszt.com) |
Izgalmas Zsuráfszkin, egy új testen viszontlátni KGP „mozdulatköntösét”. A második részben már többet fed fel magából a táncos. Egy fénycsíkon, a zene újabb impulzusainak engedelmeskedve, közelít a megtisztító víz, a színpad előterében elhelyezett tál felé. Zsuráfszki tolmácsolásában az egyébként is furcsa, olykor groteszk-mókás, máskor komoly „figura” új kontúrokat kap. Talán kevesebb rajta a finom árnyalat, több a fiatal hév, de van benne erő, karizma és önállóság. Alázat is. Megint elgondolkodtat, hogy mennyiben előre megírtak – vagy sem – ezek a mozgások. A legtisztábban a cimbalomszóra szólal meg Zsuráfszkiban Zsuráfszki. Itt adott a szabadság – a megelőző spirálossághoz és az egyenes vonalhoz képest – a térben is. Szép, ahogy a cimbalmos a kopogásokból is dallamot ír, ahogy a táncos felfedezi magában a táncot, de már nem a Magenta II. figurájának hóbortos szögletességével.
Másnap a Városi eszkimók „spontán” köztéri támadása eleinte behódolt a helyi televíziós erők akaratának. Lám, bármennyire is szabad kulturálisan egy (városi) eszkimó, ura a Média. A Krisnások ünnepi kórusa is jócskán túlharsogta a henger alakú magnóval-zeneszerszámmal gerillart-kodó csapatot. Olykor azért sikerül meglepni a járókelőket. Míg Kántor Kata, Bora Gábor, Ifj. Zsuráfszki Zoltán, Gera Anita és Katona Gábor hol organikus robotokra, hol rizsporos-parókás arisztokratákra emlékeztető kompániáját lesték a fagylaltozó anyukák, apukák, gyerekek (és kutyák), az óvatlanabbak kezébe csusszant egy-egy szórólap.
A kánikula beköszöntött, az eszkimók egyelőre megszámlálható mennyiségben gyülekeznek a neten valamire. De vajon mire?
Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják.