IV. Nemzetközi Monotánc Fesztivál / Gödör Klub
2010.05.26.

A kétévente jelentkező Nemzetközi Monotánc Fesztivál beágyazódni látszik a hazai táncéletbe. KRÁLL CSABA ÖSSZEFOGLALÓJA 1. rész.

A tehetségkutatást a Szóló-Duó Fesztivál felvállalta, így nem adódott másmerre út, mint befutott, ismert, esetleg fiatal, de nem teljesen pályakezdő alkotók felkérésével monológikus fesztivált rendezni.

A nyitó est első műsorszáma máris bemutató. Vagy mégsem? És vajon „hazai-e”? Ladányi Andrea nagyon trükkösen saját premierjeként hirdeti meg szólóját (jogosan, mert ez az ő darabja!), ám koreográfusként nem magát, hanem a századelő nagy orosz táncforradalmárát, Vaclav Nizsinszkijt jelöli meg a színlapon (jogosan, mert az az ő tánca!). A szóló utalásokkal zsúfolt hosszú címe (1912 BL balett The rite of spring – Igor Sztravinszkij) a hivatásos nézőnek persze eligazítást nyújt, ám arra csupán az előadásból derül fény, hogy Ladányi egy az egyben átemelte saját darabjába a Nizsinszkij-féle ikonikus, tánctörténeti jelentőségű Tavaszi áldozat női főszerepének jellegzetes táncrészleteit – szóról szóra lekopírozva a korabeli mozdulatokat. S nem csak azt: hanem az eredeti, Nicholas Roerich tervezte kosztümöt is, amelyen Lakatos Márk végzett alig észrevehető apró átalakításokat.

Ladányi Andrea. Fotó: Dusa Gábor
Ladányi Andrea. Fotó: Dusa Gábor

Ott áll előttünk Ladányi stilizált oroszos népviseletben, bocskort idéző vastag pamutzokniban, bő, lebegős, hosszú ujjú fehér „pongyolában”, combközépig érő szőke copfokkal (emlékeztetőül: a Sztravinszkij-mű alcíme Jelenetek a pogány Oroszországból), feszes tartással, egy közel százéves mozgásanyag birtokában – és valahogy mégsem tűnik nonszensznek az egész. Ennek egyik oka, hogy Nizsinszkij koreográfiájának nyers, szinte „primitív”, gyakran paralel láb és kéztartással táncolt nyelvezete igencsak közelít ahhoz, amit ma úgy hívunk: kortárs dekonstrukció; s amely a maga korában – szakítva az akadémikus szókinccsel – azért lett olyan, amilyen, hogy lépést tudjon tartani Sztravinszkij bonyolult ritmikájú muzsikájával, miközben egészen profán, hétköznapi mozdulatokat is importált a táncba. Másik oka, hogy Ladányi teljesen átszcenírozza, XXI. századi designba öltözteti a szólót. Félkörívben füstszínű műanyaglapok lengenek a magasból, először csak villanásokra tűnik fel mögöttük a táncos pózokba merevedő alakja, majd kizuhan a színpad közepére, és ott folytatja táncát. S mivel szólót látunk, a Nizsinszkij koreografálta Tavaszi áldozat pedig nem az, Ladányi a hiányt, a táncoló tömeget a díszlet, a fény és a földre vetített képek (kitömött medvék vicsorgó, csoportos, eltorzított fotói a padlón, ami szintén utalás az eredeti műre) dramaturgizált játékával pótolja.

Végtelenül muris látvány, ahogy Ladányi hosszú percekig meredten áll a sűrű, örvénylő muzsika „közepén” (ugyanúgy, mint az eredeti műben a kiszemelt áldozat), míg a Nizsinszkij-féle koreográfia vad, barbár körtáncát csupán szűkülő-táguló fehér fénykör helyettesíti a padlón.

Ladányi művei ritkán hordoznak ilyen egyértelmű kulturális utalásokat. Ez itt most mégis igen nyilvánvaló Nizsinszkij-citátum. Főhajtásnak mégse mondanám, szemtelen játéknak annál inkább – egy minden balhéra kapható, ám alapvetően tisztességtudó kortárs táncalkotótól.

Stephanie Cumming. Fotó: Dusa Gábor
Stephanie Cumming. Fotó: Dusa Gábor

Mindig lenyűgöz, ha valaki a színpadra lépés pillanatától uralni tudja a terepet – lett légyen az színész, táncos, állatidomár. Ladányinál ez szinte alapfelállás, de a kanadai-osztrák Stephanie Cummingnál, a fesztivál első külföldi fellépőjénél is hasonlóan működik. Bejön, előre battyog, lopótök nagyságú, Barbie-rózsaszín játékgitárján lefog néhány akkordot, jól megnézi, nehogy félrenyúljon, kedvesen püntyög a hangszerén – én meg nem tudom levenni róla a szemem, pedig jóformán nem csinált még semmit. (Tudtam, hogy ismerős valahonnan: táncolt 2006-ban Chris Haring Trafóban vendégszereplő újszerű, minimalista kortárs koreográfiájában, a Fremdkörperben.) Az újszerűség mint fogalom Cumming Virginia Wolf Orlandója ihlette munkájára (Ah. Poetry) is illik. Ez a „se, se” előadásforma most igen trendi nyugaton: szöveg, zene, mozgás, irónia, humor, reflexió, jelenlét – üres színpad, civil jelmez, néhány kellék, kihangosítás, mikrofon. Se nem színház, se nem tánc, amit látunk, nálunk Hód Adrienn és csapata kísérletezik valami hasonlóval – a posztdramatikus színház nyomán elnevezhetnénk posztdramatikus „táncnak” (mozgásjelenlétnek?), ha a XX. század nagy táncreformátorai nem lettek volna eleve már radikálisan posztdramatikusak.

Cumming fejest ugrik különböző karakterekbe, színpadias helyzeteket kreál, belső hangokra figyel, átváltozásai rövidek és jelzésszerűek. Előadásmódja könnyed és tiszta, testlétezése végtelenül természetes. Az előadás tele van reflexióval a színházi szituációra, a kimondott költői szövegre. Miközben minden mesterien ki van sakkozva, a darab nem tűnik „túlrendezettnek”. „Számomra minden tánc. A tánc egyszerűen a létezés” – írja Cumming egyhelyütt. Viszont, ha nem lenne emögött egy nyílt és hiteles személyiség, rögtön elcsúszna a dolog, s rávág(hat)nánk, hogy blöff. Így azonban megelégedéssel nyugtázzuk, hogy egy profi színházi ember finom derűbe oldott jelentéktelen kis semmiséggel húsz percre zavartalanul az ujja köré csavart minket.

Jónás Zsuzsa. Fotó: Dusa Gábor (Forrás: Monotánc Fesztivál)
Jónás Zsuzsa. Fotó: Dusa Gábor (Forrás: Monotánc Fesztivál)

Cumming után ismét Nizsinszkij ködlik fel a háttérből. Duda Éva (nemrég bemutatott) Faunjából kiemelt (írásunkat ld. itt), Jónás Zsuzsa táncolta szóló azonban nem társalog az előzményekkel – se Nizsinszkijjel, se Debussyvel, se az utóhatásokkal. Önálló, független alkotás – mégsem fog tudni soha szabadulni attól, hogy ne tánctörténeti perspektívából nézve „ítéltessen meg”. Duda új zenei kollázst íratott házizeneszerzőjével, Kunert Péterrel, ezzel is növelve a távolságot az eredeti műtől. Bár Duda Faunja – legalábbis a kiragadott szóló – logikusan éppúgy hordoz egyfajta nehezen körülírható animális faunitást, mint a legtöbb feldolgozás. Azzal az óriási különbséggel persze, hogy itt a faun nő, a női princípium szelíd, „állatbőrbe” bújt megnyilatkozása.

Ez a faun lágy, törékeny, megszeppent, helyét kereső. Mozgása inkább szép, mint zsigeri. Talpalatnyi négyszögletes (mű)pázsitot, piciny zöld szigetecskét birtokol. Haja összefogva karvastagságú merev szarvként fúr a légbe. Homokszín dressze bőrredőként gyűrődik a testén, nyaktájékon lilásvörösre színeződik, mintha fojtogatások nyomát őrizné magán. Jónás Zsuzsa tánca egyszerre próbál belülről kifelé építkezve megnyílni és kívülről is tetszetősnek, mutatósnak látszani, ami, valljuk be, kissé ellenhatásba kerül egymással. A feltárulkozás spontán, belső kényszere így olykor automatikusan felpuhul, érzelgőssé válik – túl azon, hogy Jónás kiváló táncos, uralja a testét, s sudár alakja, hosszú végtagjai gyönyörűen rajzolják a mozdulatokat. Az előadás gyengéje a zene. Ami legalább annyira ludas a mozdulatok „átírásában”, mázossá, édeskéssé tételében, mint maga a mozdulat. Kunert hangzó anyaga (nem először) játszik kommersz húrokon, olykor az az érzése az embernek, mintha túlcsorduló amerikai filmzenét hallgatna. Tanulságos kísérlet lenne megvizsgálni, hogyan viszonyulna ugyanez a koreográfia egy sprődebb, szikárabb hangkulisszához.

Vö. Fehér Anna Magda: Magánytáncok / IV. Monotánc Fesztivál - Első nap 
Szoboszlai Annamária: Csendes, monoszonikus 

Szerző: Králl Csaba
Esemény:  IV. Nemzetközi Monotánc Fesztivál,  Helyszín:  Gödör Klub,  Időpont:  2010. május 18 - 20.,  Cím:  1912 BL balett The rite of spring – Igor Sztravinszkij,  Jelmez:  Nicholas Roerich,  Lakatos Márk,  Fény:  Payer Ferenc,  Videó:  Keserű Zsolt,  Zene:  Igor Stravinsky,  Koreográfus, előadó:  Ladányi Andrea,  Cím:  Ah. Poetry,  Látvány, jelmez:  Aldo Giannotti,  Hang:  Andreas Berger,  Koreográfus, előadó:  Stephanie Cumming,  Cím:  Faun (részlet),  Koreográfus:  Duda Éva,  Díszlet:  Duda Éva,  Jelmez:  Masa Richárd,  Zeneszerző:  Kunert Péter,  Fény:  Kovács Gerzson Péter,  Videó:  Gothár Márton,  Grafika:  Lévai Ádám,  Előadó:  Jónás Zsuzsa
Megítélt támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Három külföldi szólóelőadás és Liz King workshopjának meghívására a IV. Monotánc Fesztiválra (2010)
További támogatás: 1 500 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
A fesztivál megrendezésére (2009)