Egy szép tavaszi délutánon a városlakókat meglehetősen nehéz becsalogatni a múzeumba. Márpedig ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor az intézményeknek kell lépniük a közönség felé. A Múzeumok Majálisa épp egy ilyen öles lépés, amikor is az év első melegebb napjaiban a magyar múzeumok összekészítik cókmókjukat, és letáboroznak a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, hogy így találkozhassanak a sütkérezést élvező néppel. Idén tizenötödik alkalommal gyűltek össze kézművesek, vásárosok, zenészek, na meg múzeumok, hogy bemutatkozzanak a passzázsoló városlakóknak. Két színpad, zene, játék, kézműves foglalkozások, vetélkedők, előadások, illatozó pompos és kalács várt mindenkit szombat reggel a kertben egy sziporkázó majálisra.

A képek a tavalyi Múzeumok Majálisán készültek

A majális programfüzetében Csorba László főigazgató derűsen nyilatkozik arról, hogy az időjárás miatt egyáltalán nem kell aggódni ‒ bizonyára úgy vélte, egy ilyen nagyszerű programot az égiek is jó szívvel támogatnak. Nem tudni miért, nem így történt, és a színes kavalkádot már szombaton elmosta az eső, a vasárnapi, mítoszba illő apokalipszis pedig még nyilvánvalóbbá tette, hogy majálisozni nem ezen a hétvégén kell. Nagy kár, hiszen a kiállítók ígéretes programokkal várták a látogatókat. A kézműves foglalkozásokon mindenféle múzeumi kincs mását elkészíthették volna a vállalkozó szelleműek, lett volna régészeti játék, beöltözés népviseletbe, római kori ruhába vagy épp bogárjelmezbe, biciklialkatrész-újrahasznosítás és sok-sok fotózkodás csokornyakkendőben, bankjegy-dekorációként vagy épp börtöntöltelékként. Az időjárás azonban közbeszólt, és hát sajnos… a rendezvényt elfújta a szél. A vendégintézmények, vásárosok és büfések így már koraeste szedték a sátorfájukat, és meghátráltak a tomboló természet előtt.

Az eltökélt majálisozót azonban nem olyan fából faragták, akit elriaszt egy kis özönvíz meg némi fanyűvő szél. Számos érdeklődő így is ellátogatott a Nemzeti Múzeumba, ahol beltéri műsorszámokkal is készültek a szervezők. Az eredetileg meghirdetett tárlatvezetések mellé az épületbe menekültek a nagyszínpad koncertjei, a gyerekszínpad előadásai és a múzeum saját kézműves foglalkozásai, a Történelmi Játszó-tér programjai is.

Talán morbidnak tűnik a kijelentés, de a Nemzetinek kifejezetten jót tett a mostoha időjárás. A bentre tömörült látogatók és hirtelen beköltöztetett programok élő, nyüzsgő kulturális agorává változtatták a monumentális épületet. A gigászi, Magyarország történetét feldolgozó kiállítás termeiben lépten-nyomon földön, szivacsokon, rögtönzött asztalkákon dolgozó gyerekekre és szülőkre bukkanhattunk, akik épp könyvkötéssel, kalapkészítéssel, fémdomborítással vagy képeslap-rajzolással múlatták az időt. A Dísztermet zenével töltötték meg a nagyszínpadról beköltöztetett koncertek, a József nádor terem pedig bábelőadásoknak adott otthont. A Lapidárium római kori mozaikjai és kőfaragványai mellett egy, a MOME hallgatóinak diplomamunkáit felvonultató és egy Robert Capa-válogatást bemutató filmvetítés kapott helyet. A múzeumot betöltötte a gyerekzsivaj és a bámészkodók diskurálása. Mátyás tróntermének díszes falikárpitja előtt gubbasztva, a ragasztóra várva, vagy a 18. századi porcelánok mellett üldögélve, kalapkarimát szabva, mindenki igazán otthonosan érezte magát a vitrinek között.

A benti programok, tárlatvezetések is nagyobb szerephez jutottak az esőben. A múzeum munkatársai igyekeztek közelebb hozni a látogatókhoz a kiállított tárgyakat, ami többnyire sikerült is nekik, hiszen maguk a műtárgyakat gondozó régészek, művészettörténészek meséltek féltett kincseikről. Emlékezetes volt például Kiss Erika előadása, aki a 18. századi Szent Imrét és Szent Istvánt ábrázoló ereklyetartó mellszobrok hamisítási kalandjaiba vezette be a látogatókat. A múzeum birtokában lévő, több évtizeden át eredetinek vélt tárgyak hamisságát Kiss Erikának nyílt alkalma bizonyítani, sőt, az eredeti Szent Imre-szobrocskát ölben hozta haza Bécsből. A „leleplező” személyes jelenléte és lelkes beszámolója feledhetetlenné tette a tárgyakat. Mráv Zsolt szintén személyes élményeit osztotta meg velünk, hiszen jelen volt az általa bemutatott díszes, római kori kocsi maradványainak előkerülésénél, amikor is a korabeli luxusjárgányt egy emésztőgödör és egy kerti wc alól hozták a felszínre.

Fotó: Baráth Gábor (A képek forrása: majalis.hu)

A majális legszínesebb tárlatvezetése a Mátyás korát megidéző mesés produkció volt, mely a teremben futkározó, kacarászó lurkókat is megállásra és műtárgycsodálatra késztette. A vezető, Csemiczky Péter mondókáját ugyanis folyton-folyvást megszakították Mátyás és Beatrix életének „szemtanúi”, akik a látogatók közé vegyülve, korabeli ruhákba öltözve kommentálták a látottakat. Megjelent a történetíró Bonfini, Beatrix társalkodónője és egy honvédő katona, akik igyekeztek pontosítani a tárlatvezető ismereteit a koronázással, udvari szokásokkal és hadviseléssel kapcsolatban. A gyerekek kuncogtak az állandóan bakizó idegenvezetőn és az őt korrigáló szemtanúkon, de a felnőttek is kitűnően szórakozhattak az egymással vitatkozó szemléletmódokon.

Az ítéletidő sajnos elsöpörte a majálist, így a múzeumkert ezen a májusi hétvégén pezsgő városi találkahely helyett inkább üres és szomorú csatatér képét nyújtotta. A Nemzeti Múzeum viszont nyitott, kreatív és izgalmas kincseket rejtő épületté változott, ahol gyerekek és felnőttek együtt portyázhattak a hatalmas termekben. A rendezvény végül is elérte célját: a múzeum közelebb került a városlakókhoz. Egy kicsit talán mégis segítettek az égiek.