Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SÖR(SZÍN)HÁZ

Színházi előadások az Europe Mania fesztiválon / Pécs, EKF 2010
2010. máj. 14.
Bár a pécsi Sörgyár mellett megnyitott Europa Mania fesztiválon csapolt sörben nem volt hiány, a programszervezés és az eleinte kiegyenlítettnek látszó színházi és zenei programok aránya hagyott némi kívánnivalót maga után. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.

A rendezvény kétségtelenül erős zenei profilját néhány világ- és magyar viszonylatban is rangos előadó (Parov Stelar Band, Jazzanova, Chicks on Speed, a magyarok közül a Quimby, az Irie Maffia és Péterfy Bori) és több, kevésbé ismert név képviselte. A színházi eseményeken viszont egyetlen magyar produkció sem volt látható, inkább Észak- és Kelet-Európából érkezett társulatokkal lehetett találkozni. Az amúgy gyér látogatottságú fesztivál húzóprogramjai a nagykoncertek voltak, a színházi produkciók közönségét pedig leginkább az éppen nem fellépő társulatok, csoportok, illetve néhány makacs, kitartó egyetemista alkotta. Ennek oka nem kis mértékben lehetett a követhetetlen forgatókönyv (mikor, ki, hol lép fel), az ismeretlen előadók, és a többszöri program- és helyszínváltozás, amiről csak az éppen elcsípett szervezőktől lehetett tudomást szerezni, és amit – közlekedési eszköz híján – nehéz volt utolérni. 
 

Divadlo na Peróne: The Frame
Divadlo na Peróne: The Frame
A színházi előadások és performanszok egy része rendhagyó helyszínen zajlott: a fesztiváltér utcáin vagy a Sörgyár bejáratánál. Jelena Kostic Dance Guerilla című táncos gerillaakcióját például nem sikerült megtalálni, a Divadlo na Peróne The Frame című produkcióját pedig az utolsó pillanatban áthelyezték a Jókai térre. A produkciók másik fele a Sörgyár egyik termében zajlott, és mind valamilyen módon a kulturális fővároshoz, az Európai Unióhoz vagy egyáltalán, a pécsiséghez és az európaisághoz való viszonyt tematizálta hagyományosabb előadás vagy interaktív, videós installációk formájában. Ez utóbbiak, úgy tűnt, ad hoc megvalósulások, néhol nagyon, néhol kevésbé fantáziadús ötletelések arról, miféle kulturális tér is a 2010. évben Pécs.

Realtympanica: Aztán Pécset
Realtympanica: Aztán Pécset
A román Reáltympanica Aztán Pécset című alkotásában a délutáni sziesztaidőben odatévedt néző – persze sörözés közben – három lassú mozgású webkamerán követhette, hogy a játékosok mit csinálnak Pécs közterein és utcáin. A néhol kivehetetlen képeket feliratok tették egyértelműbbé, a mozdulatok aprólékosságának monotóniája az első negyedóra után viszont semmitől nem tudott érdekfeszítővé válni. Bizonyos értelemben ezt a mikroperspektívát tágította ki a finn xxx_group xxx_performances című multimediális produkciója. Az északi kultúrmunkások szintén a várost térképezték fel. Miközben ők is sörrel kínáltak, az általuk berendezett teremben a túra nyomait tapasztalhattuk meg: videón, hangfelvételek formájában, aztán megtapinthattuk az utcán összeszedett és zacskókban tárolt szemetet, földet és ételmaradékokat. Ezeknek az előadásoknak a szereplői nem személyek, alakok, színészek, szereplők voltak, hanem maga a város, annak minden nyűgével, érdekességével és félkészségével együtt: turistalátványosság, a külső szemnek talán kuriózum, de – a fogadtatásból az látszik – a pécsi nézőnek kissé unalmas. Ezt látjuk évek óta, minden nap.

A fesztivál két, ember- és előadó-központúsága miatt talán legfigyelemreméltóbb előadása a holland Wunderbaum Beertouristja és a portugál Real Pelágio Casio Tone-ja volt. Mindkettő az egyént és a világra adott reakciókat állította a középpontba – egészen más formában és eszközökkel.

Wunderbaum: Beertourist
Wunderbaum: Beertourist
A Beertourist a hagyományos farce elemeivel dolgozik, de a narratíva és az eszköztár is aktualizált. A színészek két angol futballturista szemével tárják elénk Ukrajnát (Odesszát), mint jövendőbeli esetleges EU-tagállamot, a helyszín stílszerűen egy kocsma (az első előadást sikerült is a Monarchia Gasztro Pubba szervezni). A koramodern bohóctréfák ismerős elemei a vándorlás (sörturisták az EU-ban), az idegen, a ’másik’ mint a gúny tárgya (ukrán, magyar, angol), a színházi, sőt társadalmi tabukkal való viccelődés (szex, káromkodás, nemzeti zászló megbecstelenítése). A színészi eszközök is egyszerűek, a hatás a közönség megszólításában és bevonásában, a helyzetekre való azonnali reagálásban és az alkalmazkodó-készségben van: a nézőtér felszabadultabb tagjai bátran reagálnak az angolul elhangzó gegekre, miközben a diskurzus a nőkről, (ismét csak) a sörről, a fociról, a világ egyszerű dolgairól folyik.

A hollandok komédiája dupla csavar: Anglia mint az EU egyik doyenje ugyanúgy ki van pécézve, mint a primitívre karikírozott, de komfortot nyújtó Ukrajna, a magyarok vagy az európaiság általában. A Beertourist szerint a tagállamiság nem privilégium, csupán egyetlen a sok lehetséges állapot közül, elérése végtelenül egyszerű („műveld a népedet”, „bánj jól az idősekkel”, „óvd a környezetedet”). Bárki tagja lehet a demokráciának, a „rendszernek”, ami utópisztikusnak tűnik, aranyszínűnek, mint Eldorádó, de valódi lényege a szabadon áramló olcsó sör és a szerelem. Az EU-t valójában trágár focidrukkerek lakják.
Az improvizációkban a két performer próbál a végletekig elmenni ivásban, pornografikus részletekben, provokációban, a közönségnek jó darabig a szeme se rebben. Vagy a futballra, vagy az európaiságra nem vagyunk elég érzékenyek, de a nemzeti lobogónk előcitálása azért kiveri a biztosítékot. „We don’t joke with this” – mondja egy decens úriember felháborodva, majd amikor az egyik focista a gatyáját letolván „megnemesíteni” készült a lobogót, többen elhagyják a termet. Pedig az irónia legalább dupla fenekű, angol, holland, ukrán, magyar, olyan mindegy, angol himnusz, ukrán himnusz, focihimnusz, egyre megy – a farce lényege az aktualizáláson túl az általánosítás. Bárki lehet bárki, életünk tere lehet a színház vagy a kocsma, jelenleg a kettő éppen ugyanaz.

Sergio Pelagio: Casio Tone. A képek forrása: Europe Mania
Sergio Pelagio: Casio Tone (A képek forrása: europemania.hu)
Sílvia Real táncos-koreográfus és Sergio Pelágio zenész duója, a Sergio Pelágió Casio Tone című produkciója egészen másként, de szintén komikusan közelít a világ és az egyén viszonyához. A trilógia (Casio Tone, Subtone, Tritone) első darabját láthatjuk. Az előadás szűk, fehér doboztérben jelenik meg a filccel falakra rajzolt szobabelsőben, főszereplője Miss Domicília, a magányos, középkorú vénkisasszony, aki szavak nélkül kommunikál láthatatlan környezetével, de leginkább saját magával. Az előadásnak minimálcselekménye van, a hórihorgas nőalak tesz-vesz a szűk térben, kefetalpú cipőben súrolja a padlót, körülményeskedik, akkurátusan hajtogat, egy mini szintetizátorral otthoni koncertet rittyent saját magának, és várja a postán rendelt állólámpát.

Sílvia Real testbeszéde animációszerű, pantomimje és arcai tökéletes egységben vannak a folyamatosan szóló smooth dzsessz dallamaival. A zene, a mozgás és a rajzolt tér egysége rajzfilmszerűvé teszik az összhatást (a bevallott inspiráció Jacques Tati, de Sylvain Chomet is eszünkbe juthat), a figura folyamatosan él, mozog, nyüzsög. A Casio Tone az egyedül lévő emberről szól (ön)ironikus módon, akinek a jelenléte nem szomorú vagy szánalmas, aki iránt nem érzünk részvétet, hiszen egy fehér, rajzolt, valószerűtlen világban lakik, nem is annyira egyénként, inkább karikatúraként, komikus vonásokkal felruházva. Bohócszerű figura, női Chaplin, aki a Beertourist trágár „bohócaihoz” hasonlóan szintén interaktív, emblematikus színházi szereplő, de a közönséggel való kapcsolattartást nem a dialógusai, hanem a gesztusai révén teremti meg.  

Miss Domicília parányi, elaprózott világába nemcsak az emberek nem férnek be, hanem az időközben csomagban megérkező túl magas, sehogyan sem passzoló állólámpa sem. Egy ideig esetlenül próbálja megoldani a helyzetet, majd feladja, és törlőrongyaival eltünteti rajzolt tárgyait és lakását a fehér falakról. A zenei aláfestés minderről tudomást sem vesz, ezért az összhang némileg megzavarodik. A figurának és környezetének ellehetetlenedését vidám dzsessz-zenei kísérettel nézhetjük végig, míg takarítószivacsaival végleg ki nem törli magát a látómezőnkből, és meg nem jelenik a ’vége’ felirat.
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek