 Russel Crowe |
Számba véve, hogy a kortárs tömegfilmben immár megannyi alkalommal jut főszerep az izgatottan rángó kézikamerának, amiképp a valószerű ábrázolás egyéb módozatainak is, kevéssé tűnik meglepőnek, hogy a nagy mozgóképes mítoszok földolgozásában szintén a rögrealista közelítésnek látszik divatja. Népdalokban megénekelt gengszterhősöket smink nélkül, tévédrámás körülmények közt, szemcsés képeken láthatunk viszont (Michael Mann: A közellenség), elegáns angol detektívek izzadságos bunyókban bizonyítanak (Guy Ritchie: Sherlock Holmes), most pedig a habkönnyű matinék szegénypárti hérosza, Robin Hood fosztatott meg minden békebeli bájától. Ridley Scott legújabb, ízig-vérig macsó akciófilmje komoly kedélyű és kidolgozott felsőtestű történelmi hősként gondolja újra a sherwoodi erdő útonállóját: az egykor játékos kedvű lázadó legkivált rettenthetetlen hadvezérként és a tizenharmadik századi angol história meghatározó figurájaként tűnik a szemünk elé.
 Cate Blanchett |
Módfelett tiszteletre méltó az igény, hogy Csuklyás Robin végre elnyerje méltó helyét a brit történelem arcképcsarnokában, ám tekintettel arra, hogy mégiscsak a népi fantázia kreálta figuráról van szó, némiképp problematikusnak nevezhető. A Brian Helgeland jegyezte forgatókönyv – kurrens divatoknak hódolva – a legenda eredettörténetét beszéli el, amely során Robin Longstride mezei harcosból nagy történelemformáló egyéniséggé küzdi föl magát: elébb Nottingham elhunyt grófjának helyét veszi át a királyi önkénytől sínylődő birtokon, hogy aztán a Magna Carta kidolgozásában, mi több, a francia invázió megállításában is jelentékeny szerepet vállaljon. A korabeli brit viszonyok bemutatására láthatóan nagy alkotói energiák összpontosultak, így hasonszőrű mozikban ritkán tapasztalt részlethűségben figyelmezhetjük az állattenyésztés és a politikai intrikák ügymenetét – nehéz azonban megfeledkezni arról, hogy az intenzív hitelesítés mégiscsak egy hajmeresztő történelemkép szolgálatában áll, ahol az epikus komolyság egy népmesén tesz erőszakot.
 A képek forrása: PORT.hu |
A realista szándékok inkább a csatajelenetekben hozzák meg a kedvező hatást, ám a naprakész hollywoodi stílben prezentált, követhetetlenül gyorsra vágott mészárlásokon, no meg a lenyűgöző tájképeken kívül kevés ingerlő attrakcióval szolgál Ridley Scott mozija. A nyakatekert történet ugyan kellően fordulatos ahhoz, hogy fenntartsa a figyelmet, ám voltaképpen egyetlen emlékezetes karaktert sem léptet a színre, jóllehet a legendárium majd’ teljes kompániáját hadrendbe állítja a részeges paptól Little Johnig. Elődjeihez képest maga a címszereplő (akit Russel Crowe meglehetős közömbösséggel alakít) is roppant haloványnak tetszik, hiszen jobbára csupán szigorú habitusával vagy acélos akaratával jellemezhető, míg drámai problémája, azaz önazonosságának megtalálása csak epizódszerepet kap a humanista meggyőződés diktálta, nemzetmentő cselekvések mellett. Kiváltképp fájó, hogy a Marionnal (Cate Blanchett) bonyolódó románc, mely kezdetben jelentékeny komikus potenciállal kecsegtet, végül tökéletesen szellem- és élettelen marad: Sean Connery és Audrey Hepburn nyugdíjas évődése a Robin és Marian című feldolgozásban vászonszaggatóan érzékinek rémlik föl az itt látottakhoz képest.
Noha a Hollywoodban roppant becsben tartott Ridley Scott karrierje olyan remekművekkel vette kezdetét, mint a Nyolcadik utas: a halál vagy éppen a Szárnyas fejvadász, a nagyobbára minden egyéni invenciótól mentes Robin Hood láttán aligha van okunk meglepődni, hiszen tökéletesen ízesül a direktor kései pályaszakaszába. A nyilvánvaló hasonlóságokon túl a lassításokkal és gyorsításokkal gyakran megtűzdelt képiség, a folyton baljós hangokkal (például a képen sosem látszó, vijjogó varjakkal) telített hangkulissza, az olykor nevetségességig túlzó zenehasználat, sőt, a flashbackek színezése is a Gladiátort idézi, amiképp a nyers erő uralta, amorális világ képe a Mennyei királyságra utal. A Robin Hood azonban legkivált az Amerikai gengszterhez hasonlítható, amennyiben ahhoz mérhetően enervált, kockázatmentes profizmussal levezényelt mozi – míg azonban a new york-i alvilág fekete uráról mesélő gengsztereposz vitán felül reprezentatív darabja zsánerének, addig a legújabb opusz inkább a mozgóképes legendák természetének félreértéséről tanúskodik.
Vö. Kovács Bálint: A Bátor Sir Robin
Mesterházy Lili: Miből lesz az erdei zsivány?
Szalay Dorottya: (Ön)ismétlés
Csákvári Géza: Robin Hood jól fizető lába nyoma
Megyeri Dániel: A fuszeklik fejedelme
Iványi Zsófia: Ó, ha útonálló lehetnék…