Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

B. A.

Diploma előtt / Madách Színház
2010. máj. 3.
A Diploma előtt, Herendi Gábor első színházi rendezése megérdemli az alapszakos diplomát. A mesterfokozat eléréséhez azonban szükség lett volna egy bátor dramaturgra. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.

Nagy-Kálózy Eszter
Nagy-Kálózy Eszter

Charles Webb 1963-as regénye (magyarul 1971-ben jelent meg A nagykorú címmel) olyannyira párbeszédes, hogy kis jóindulattal akár darabpéldánynak is lehetne használni. Terry Johnsonnak nem volt hát túl nehéz dolga, amikor 2000-ben elkészítette belőle a színpadi változatot. Az általa rendezett előadás a West Enden, majd a Broadwayn több Mrs. Robinsont is „elhasznált” Kathleen Turnertől Jerry Hallon át Linda Grayig, a médiafigyelem generálásában pedig igen komoly szerepet játszott a színésznők meztelensége. (Herendi Gábor rendezésében a Flesch Andrea választotta gyönyörű fehérneműszetteket csodálhatjuk, a melltartó pedig egyetlen alkalommal kerül le, de a mellek akkor sem látszódnak.) Ha már egy invenciózus szövegadaptációt nem sikerült elkészíteni.

Lépjünk gyorsan túl Mike Nichols 1967-es filmjén, amivel Dustin Hoffmann berobbant. Illetve mégse. Ne lépjünk túl. Az ugyanis szellemes és tétre menő. Johnson meg mintha egy másodosztályú társalgási vígjátékban beszéltetné a szereplőket. A sok beszédnek viszont nincs alja, drámai helyzetekkel meg még kevésbé van dolgunk. Az ötvenperces felvonásokban csak csacsognak és egyre csak csacsognak. Riposztok hangzanak el, poénféleségek, de tökéletesen érthetetlen, mi a baja Benjamin Braddocknak. Nem az önmegismerés útján sodródik az eseményekkel, hanem unalomból. Nem valaminek a tagadását látjuk, nem a lázadást, hanem az akarat nélküli, „jódolgában azt se tudja, mit csináljon” 21 éves felszínes nyavalygását kell elviselnünk két felvonáson keresztül.

Nagy-Kálózy Eszter és Szente Vajk
Nagy-Kálózy Eszter és Szente Vajk

Amikor a függöny felgördül, az ajándék búvárruhában ül a szobájában, míg lenn a szülők barátai az ő diplomázását ünneplik. (Kétszáz dolláros búvárruhát venni a diplomáért kaliforniai gazdagéknál a súlytalan vicc kategóriába tartozik. A regényben a születésnapi meglepetés, a diploma jutalma egy autó.) Alig telik el néhány perc, Mrs. Robinson megérkezik, és megpróbálja elcsábítani saját fiúszobájában. (Láthatóan nem a veszély izgatja. Ennyire ostobává tompítaná a whisky? A jelenet eredetileg az üres Robinson-házban zajlik.) Vannak még egyéb, Johnson által írt, regényhez-filmhez képest megváltoztatott vagy hozzátoldott jelenetek, ezek csak azért érdemelnek említést, mert tökéletesen zavarossá teszik a motivációkat. Az indokolatlanságában leginkább elszomorító – bár az este egyetlen tapsos poénját biztosító – szcéna az, amikor a Braddock szülők pszichiáterhez viszik fiukat, mert Ben lefeküdt szegény Mrs. Robinsonnal. Manapság – mert a történet csak hangkulisszájában idézi a hatvanas éveket, Mr. Robinson levele már egy gmail-es e-mail címre érkezik – ez még talán egy bigott amerikai államban sem elképzelhető. A legrosszabb dialógust viszont az esküvőn halljuk, s ez tökéletesen elbizonytalanít Elaine jellemét illetően, aki szövege szerint hol éretlen kislány, hol a világ zajától távol nevelt mimóza, hol unalmas bézsbe öltöztetett kisegér, visszafogott feminista, hol tradicionális – értsd: férfinak alárendelt – szerepet vállaló fiatal nő.

Ezzel a tökéletesen zavaros alapanyaggal Herendi Gábor becsülettel megküzdött, és az, hogy nem kellemetlenül unalmas az este, jelentős részben az ő érdeme. Az egyetlen, fekete, fehér és szürke színeiben, hideg mértani formáiban minimalista és személytelen térben (díszlet: Horváth Viktória, Nánássy Zsolt) jól választott vetítéssel, díszletelemekkel és fényekkel jelzi a helyszínváltást, a fejgép fókuszával pedig szakszerűen irányítja a tekintetet.

Szente Vajk és Fodor Annamária (A képek forrása: Madách Színház.)
Szente Vajk és Fodor Annamária (A képek forrása: Madách Színház)

A szöveg unalomba fulladó melankóliájával azonban sem ő, sem az előadás Mrs Robinsonja nem tud mit kezdeni. Nagy-Kálózy Eszter slim cigarettájába mélyen beleszippant, stílusosan eltartja magától, száll a füst, ő pedig fojtott hangon beszél. Ebbe a mozdulatba sűrűsödő, egyregiszteres alakításában az asszonyra ráégett a titokzatosság, az életunt hangsúly mögött-alatt azonban sem démonikus végzet, sem fájdalom nincs. Lomha puhasággal vonul, de az nem izgató, inkább lusta, lassú és fád, s ezen csak némi látható önirónia segíthetne. Fodor Annamária üde, rendkívül bájos Elaine, a már említett zavarosságon romlatlansággal igyekszik felülkerekedni. A produkció legnagyobb nyeresége Szente Vajk, aki képes arra, hogy a Terry Johnson által biztosított szűk regiszterben láthatóvá fogalmazza Ben kételyeit. Pusztaszeri Kornél, Hűvösvölgyi Ildikó, Szerednyey Béla rutinnal oldják meg szerepeiket.

Simon és Garfunkel emblematikus dalainak részletei fel-felhangzanak az előadásban, hangulatfestő elemként be-bekúsznak, a legtöbbször, ha jól számoltam, a Scarborough Fair. A színpadi változat készítőjének inkább a csönd hangjából kellett volna több.

Vö. Szabó Helga: Leckék az élethez 
Ugrai István: Dugtál már zongorán? 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek