Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A HAZA OSZLOPAI

Erkel: Hunyadi László / Győri Nemzeti Színház, MűPa, BTF 2010
2010. ápr. 15.
Nem minden nehézség nélkül települt át a Fesztiválszínházba a Győri Nemzeti Színház tavaly bemutatott, szolid nívójú Erkel-produkciója. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

A Hunyadi László siratását mégis legfeljebb a poénkereső rosszindulat citálná, hiszen ezúttal is kiderült, hogy Erkel második operája szinte minden körülmények között hatásos zenés színpadi mű.

Noha mi tagadás, a Hajós András üdítően gondolatébresztő celeb-előszavát követően előtámolygó nyitány felettébb aggasztó estét ígért az egybegyűlt közönség számára. A Kaposi Gergely által dirigált együttes, mely a szűkös zenekari árok mellett a színpad két szélét is elfoglalta, rengeteg hibával, félrefújással és lötyögéssel játszotta a dalmű főmotívumait előlegező potpourri-nyitányt, s bizony ezúttal nemcsak a szólórészeknél váltak kínosan hallhatóvá a bakik, de a zenekari tuttiknál is.

Jelenet az első felvonásból, elöl Soskó András.
Jelenet az első felvonásból, elöl: Soskó András

Ámde a színpadon már e nyitópercekben feltűnt a produkció legnagyobb hozzáadott értéke, a díszlet, Szendrényi Éva munkája: a váltakozó rendben aláereszkedő, a játékteret kreatívan formáló oszlopok remek színpadi megoldásnak bizonyultak, s egyszersmind a nézői intellektus számára is kínáltak némi továbbgondolnivalót. Az oszlopok játéka feletti merengés utóbb hosszú perceken át az egyetlen hasznos tevékenységnek tetszett, ugyanis az opera első felvonása – eufemisztikusan fogalmazva – nem kínált maradéktalanul kielégítő vokális élményt. Erkel Ferenc (és részben nyilvánvalóan a XX. századi átírók, Radnai Miklós és munkatársainak) varázslata, hogy a zene még így sem tévesztett hatást a hazai közönségre, s hogy a címszereplő gyanútlanságán háborgó, s Cilleit átkozó együttes csakúgy feltüzelte a hallgatót, akár a felvonást záró „Meghalt a cselszövő”. Az alapképlet a későbbiek során sem változott: habár pillanatnyi gikszerek és váltig legyűrhetetlen énekesi indiszpozíciók jócskán tarkították az estét, a ráismerés kellemes, a bús cselekmény dacára is örömteli érzését mindez csak itt-ott tudta komolyan beárnyékolni. Amiként Káel Csaba egészében korrekt, noha a színészi játékra keveset adó rendezése és a suta koreográfia (Fekete Miklós munkája) vagy a plexikardok elidegenítő látványa sem vált érdemben a nemzeti operával való találkozásunk akadályává – s ezt akár elismerés gyanánt is megfogalmazhatjuk.

Cillei leöletése.
Cillei leöletése. Fotó: Felvégi Andrea (Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

A címszerepben Soskó Andrást hallhattuk, aki egészen különös, bennszakadt tenorhang birtokosa: a szólam legmagasabb pontjain ki-kinyílt ugyan a hangja, s ezek az alkalmak mindannyiszor élményszerű pillanatokká lettek, ám különben a színpadon is félreismerhetetlenül civil énekest kísérő mély emberi szimpátiánk csak elvétve váltott át a művésznek kijáró rokonszenvvé. Az opera másik Lászlója, az esküszegő király Mukk József csiszoltabb és zenés színészi manírokkal teljesebb alakításában lépett elénk, s hangja – néhány apróbb bakitól eltekintve – az egész előadás során kielégítően üzemelt. Bellai Eszter vitán felül gazdag személyiségű operaénekesnő, azonban ezen az estén érezhetően megszenvedett Szilágyi Erzsébet szólamával, s különösen a bravúrszámként figuráló „La Grange” áriával, melyet a szoprán inkább csak nagyobb baj nélkül lehozott, semmint hogy tündökölt volna az előadásával. Az előzetes bejelentés szerint sérült torokkal éneklő Kertesi Ingrid Gara Mária-alakítását nemcsak a köteles együttérzés és méltányosság, de a mellékkörülményekre nem tekintő kritika is csupáncsak dicsérhette: vokális teljesítménye az előadás legjobbjának mutatta, s lányos bájú színpadi létezése ugyancsak jócskán hitelt érdemelt.

Bede Fazekas Csaba mint zordon apa és ármányos országnagy (Gara nádor), valamint az „ádáz zsivány” Cillei szerepében fellépő Schwimmer János hatásos színpadi megjelenéssel, ám kevés értékelhető, valódi operaénekesi pillanattal járultak hozzá a produkcióhoz. A Hunyadi Lászlóban komoly szerephez jutó kórus összességében becsülettel látta el feladatát, amiként a nyitány után valamelyest magára találó zenekar tisztességéhez sem férhet szemernyi kétség sem.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 gyűjtőlapon olvashatják. 

Vö. – zéta -: Hagyomány és/vagy új? 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek