Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LILIOM ÉS AZ ALVILÁG

Molnár Ferenc: Liliom / Schauspielhaus Graz, Nemzeti Színház, Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011
2010. ápr. 8.
Bodó Viktor profi eleganciával teremt hatásos látványvilágot Molnár klasszikusához, mely kiemeli és plasztikussá teszi a képek előterében játszó szereplőket, s az elrejtett részletekből kirajzolódik a külvárosi Liliom-legenda átgondolt értelmezése is. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.

Jan Thümer
Jan Thümer

Hosszan szól a nyitány a zenekari árokból, Klaus von Heydenaber egyszerre múltidéző és kortárs zenéje, a cimbalomra, hegedűre, harmonikára és zongorára írt szomorú-vidám keringő, s úgy érezzük, mintha repülne velünk a ringlispíl: a monarchia korszaka iránti nosztalgiát patinás szépségével őrző grazi színház épülete leeresztett bársonyfüggönyével, aranyozott és fehér stukkóival, páholyaival, nézőterével és félig elhalványított lámpafüzéreivel együtt. Asszociációnkat erősíti a kezdő jelenet, melyben a Muskátné elől sikongva menekülő lányok a takarásból szaladnak ki, s a függöny előtt perlekednek a körhinta-tulajdonosnéval, mígnem vitájuk tárgya, Liliom a színpaddal szembeni erkélyről – azaz még a körhintáról – be nem kapcsolódik, s védelmükre kelve kirúgatja magát kikiáltói tisztségéből.

Miközben kívül van a játékon és fentről beszél, fejgépekkel világítja meg a miatta illetve érte veszekedőket, majd az új élet jeleként könnyelműen szétszórja „vagyonát” a levegőben: a nézőtérre hulló fehér lapok ránézésre pénznek tűnnek, aztán kiderül, hogy üres papírok (meg nem írt fecnik, levelek) – akárha a bulgakovi varietében lennénk. A ligeti padon ücsörgő barátnőket bűvészmutatványokkal szórakoztatja, s noha Mari kapja el a zakója szegélyénél fogva, melyből egymáshoz kötözött színes nyakkendők bomlanak ki, egyértelmű, hogy választottja a különös szépségű Juli lesz.

Jan Thümer és Pető Kata
Jan Thümer és Pető Kata

Jan Thümer életművész Liliomja az első pillanattól kezdve határozott egyéniség, aki pontosan tudja, mit miért csinál, mégis van körülötte titok. Nem szélhámost játszik, akit sodornak szenvedélyei és az élet, hanem a tettek következményeinek ismeretében hozza meg döntéseit. Az éjszaka sötétjéből feltűnő kalapos, szivaros, bőrkabátos rendőrfőnök és kísérete suttogva figyelmezteti a törvényre, ami a maffiavezérnek és detektívnek is beillő figurával való egyéb rejtélyes viszonyt, ügyletet sejtet. A jó megjelenésű Liliom tud valamit az élet(é)ről, amit más nem; például abban is biztos, hogy Juli azért állt ki mellette Muskátnéval szemben, mert ismeri és megérti őt. A Pető Kata alakította lány érett és komoly nő, aki szintén tudja, mibe megy bele. Ő is mutat néhány bűvésztrükköt, előre mondja kérdéseire Liliom válaszait, s csók közben ő húzza át a pad támláján vezetett rovások krétavonalait. Természetes egyszerűséggel és méltósággal viseli sorsát, legszemélyesebb érzéseit pedig az anyanyelvén, magyarul mondja ki.

Bodó Viktor ebben az előjátékban olyan karaktereket, viszonyokat és értelmezési kódokat fest fel, amelyek egyrészt azonnal levetik magukról a játszási hagyományt, másrészt elég nyitottak ahhoz, hogy az általuk játékba hozott asszociációk mentén folyamatosan újraíródhasson a titokzatosság és a meglepetés erejével ható színpadi történetmesélés. Ha akarom: Bodó meggyőző ötletességgel építi fel a szcenikát és adagolja hozzá az újabbnál újabb meglepetéseket, amelyek összességében kiadják az előadás olvasatát, ugyanakkor el is terelik a néző figyelmét a logikailag nehezen összeegyeztethető részletekről, illetve azok kapcsolódási pontjainak megoldatlanságairól. Viszont ha akarom: Bodó maga is varázsol, amit nem is titkol, s ezzel szinte végig fent tudja tartani a kíváncsiságot, aminek tükrében kevésbé tűnnek lényegesnek a következetlenségek, így az előadásmód tulajdonképpen elfedi és érvényesen oldja meg az eredetileg is hiátusokból építkező molnári dráma dramaturgiai nehézségeit.

Pető Kata
Pető Kata és Steffi Krautz

Hollunderék házában ugyanis feltárul a függöny, s elidőzhetünk a színpad egész mélységét betöltő szoba részleteinél: festetlen betonszürke falak, balról kockázott üvegablakok és párkány, az előtérben tüzelős sparhelt, hátul folyosót sejtető tejüvegfal és bejárati ajtó, mellette kapcsolótábla és zománcozott lavór, efölött kötélen száradó ruhák és lepedő, jobbról duplaszárnyas liftajtó és egy újabb ajtó, az előtérben egyszemélyes matrac (mintha néhány tárggyal együtt egyenesen a Boldogtalanokból került volna elő), a tágas belső tér közepén kopott bőrkanapé és pár fonott kosár, a plafonon üzemi lámpák. Míg az inkább ipari, mint műtermi jellegű és minden otthonosságot nélkülöző lakásba Muskátné és Ficsúr kívülről érkezik, jöttüket a folyosóablakban megjelenő árnyékuk előtt kutyaugatás jelzi (melyet utóbbi esetében olykor további árnyak is követnek), az itt élők a rejtett ajtón át közlekednek a ház belső tereibe. Hollunderné (Gerti Pall) hajlott hátú, zsörtölődő anyóka, aki úgy érkezik meg egy köteg rőzsével, mint a mesebeli gonosz boszorkány Hófehérke erdei otthonába. Fia, a nemtelen, démonikus figura (Martina Stilp) szótlanul, ám feltűnően vizslatja a szoba szegleteit.

Jan Thümer
Jan Thümer

De más furcsaságok is történnek: a ház lakói például nem használják a kanapét – csak a Steffi Krautz által játszott határozott üzletasszony, tapasztalt szerető és díva, a felsőbbrendűségének, hatalmának és vonzerejének tudatában lévő Muskátné illetve a rendőrfőnök ül rajta; amikor a nő szétvetett lábakkal igyekszik visszacsábítani Liliomot a „szép és könnyű élet” útjára, villámlik és mennydörög odakint; amikor Liliomban felébred a vágy, ám a szobába belépő Juli láttán meginog döntésében, a helyzet feszültségét a bádogvödörbe metronómütemre csöpögő eső fokozza; amikor Juli bejelenti, hogy gyermeket vár, hirtelen kisüt a nap és madárcsivitelés hallatszik; az örömében meztelenre vetkőző és a kanapén ugráló Liliom pedig egy vödörből piros golyókat szór a fejére, amelyek elárasztják a színpadot.

Az előadás egyik legbravúrosabb jelenetében Bodó a narráció időben, térben és metaforikus jelentéseiben is eltérő dimenzióit szimultán, illetve jó ritmusban, érzékeny váltásokkal komponálva csúsztatja össze: Ficsúr és Liliom a szoba előterének földdel körbeszórt részén gyakorolják a rablást, közben Hollunderék egy fatuskón baltával lefejeznek egy csirkét, kísérteties zöld háttérfényben belép egy monarchiás katonatiszt, aki fekete kismacskát hoz (?) a Hollunder-gyereknek, aztán poharak repülnek be az ablakon, akárha a síneknél rosszban settenkedő és a jólétről álmodozó páros dobálta volna meg a vonatot az éjszaka sötétjében, a férjéért aggódó Juli épp megfürdik a lavórban, amikor elöl újra „élesben” látjuk a letartóztatást és Liliom öngyilkosságát, majd a mintha bűntársból szemtanúvá változott Ficsúr (Sebastian Reiss) mesélte volna Julinak az eseményeket, a nő karjai közt haldokló Liliomtól való búcsúnál tartunk.

Jan
Franz Xaver Zach, Jan Thümer, Claudius Körber és Sebastian Reiss (A képek forrása: Schauspielhaus Graz)

A halál pillanatában aztán materializálódik a kísértetiesség és az első csoda: miután Juli odavonszolta a matrachoz és testével eltakarta Liliomot, recsegni-ropogni kezd a ház, eltűnik a plafon, törmelék és téglák zuhannak a magasból, éktelen robajjal felemelkednek a falak, füstben és (reflektor)tűzben úszik az apokaliptikus kép, és a liftből belép a szivarozó rendőrfőnök (Franz Xaver Zach), hogy a lá Woland elfoglalja helyét a bőrkanapén, beépített embere, a macskaszerű Hollunder-fiú és a hórihorgas tiszt (Claudius Körber) kíséretében.

A túlvilági bíróságon, a rivaldafénnyel szegélyezett országút-felüljáróra érkező vallomástevők – elsőként a földi életet megjárt és jócselekedetét végrehajtó, üdvözülése elnyerését a zakóján felgyulladó égőkkel bizonyító Ficsúr, majd a küldetése előtt álló Liliom – tárgyalását szintén a rendőrfőnök vezeti. A súgólyukból mozgatja az eseményeket, fehér ruhába öltöztetett, clown-szerű kísérőit, Liliomot és a levegőben tárgyi bizonyítékként megjelenő kést ezúttal „gondolatátvitellel” is képes irányítani. Miközben endékás magnóról hallgatjuk Liliom vallomását, a színpad teljes magasságát betöltő és az utat lezáró akta-szekrény előtt nekünk háttal szkafanderező hivatalnok poros iratok között turkál. Liliom a lehetőséggel együtt egy beszállókártyát is kap, hogy az út közepén megnyíló csatornán leereszkedjen az „alvilágba”, ahonnan egyenes út vezet a liftajtón keresztül Juli és lánya lakásába. Ismét a Hollunder-szobát látjuk, matrac és kanapé nélkül, középen egy asztallal, három székkel, az ablakban galambpár árnyékával, fekete macskával, a komikus vendégek, a háziasszonnyá terebélyesedett Mari (Sophie Hottinger) és a nevét meghazudtolóan izgága Wolf (Thomas Frank) felakadó bakelitlemezével. A családi vacsora felismerés-jeleneténél Liliom azzal az ártatlan bűvésztrükkel kedveskedik Lujzának (Andrea Weinzl), amivel Julinak udvarolt a ligeti padon, amikor megüti a lány kezét. Hogy tette bocsánatos bűn-e, vagy végleg az alvilágba vezet, nyitott kérdés marad.

Vö. Proics Lilla: A remény hal meg utoljára 
Koltai Tamás: Égi-földi tünemény 
Kovács Dezső: Leszakad az ég is 
Markó Róbert: Bontsd le és építsd föl 
Csáki Judit: Ég a földre 
Nyulassy Attila: Miről mesélsz, Liliom? 
Tarján Tamás: Be lett mondva az egész 
Kállai Katalin: Egy németül szikárabb Liliom 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek