Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A HÖLGYERÉNY MAGINOT-VONALA

Rossini: Ory grófja / Szegedi Nemzeti Színház, Thália Színház, BTF 2010
2010. ápr. 1.
Alighanem valamennyi ivarérett olvasónk előtt ismeretes a tény, miszerint a szexualitás háborúság. Rossini utolsó vígoperájának szegedi produkciója most roppant szórakoztató módon lát e közkeletű tétel levezetéséhez. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

Miklósa Erika és Horváth István (Fotó: Felvégi Andrea)
Miklósa Erika és Horváth István

Károly, Artois grófja, XVI. és XVIII. Lajos felettébb kellemetlen természetű öccse a várakozás hosszú és olykor igen hányatott évtizedei után, 1824-ben – neve elé a tízes sorszámot felvéve – lépett a francia trónra, s egy évvel később, 1825-ben koronázták királlyá a reimsi katedrálisban. A korszak ünnepelt operaszerzője, az új uralkodó által is kitüntetetten kedvelt Gioacchino Rossini alkalmi dalművel köszöntötte a szakrális eseményt: A reimsi utazás című bohókás vígoperával. Habár Rossini ezúttal is üzembiztosan sziporkázó zenét szállított, a soknemzetiségű, s hozzá meglehetősen széllel-bélelt társaságot felvonultató darab – hogy-hogy nem – jószerint megbukott. A lusta, vagyis inkább csak szerzeményeivel ökonomikusan gazdálkodó Rossini azonban nem engedte kárba veszni a mű helyenként sistergően szellemes muzsikáját, s amikor három évvel később, 1828-ban újfent – s pályafutása során utolsó ízben – vígopera-komponáláshoz látott, új darabjába akkurátusan belelopta saját korábbi zártszámait. Az Ory grófja volt e mű, mely már a bemutatón kirobbanó sikert aratott, s kedveltségét mindmáig őrzi.

A kétfelvonásos vígopera története akár a Folytassa-széria vagy a Halló, halló-sorozat egyik epizódjának is beillenék: a nősző vágyától sarkalt címszereplő magát előbb csodatévő remetének kiadva, majd pedig apácának beöltözve próbál közelebb férkőzni a szépséges Adèle grófnő bájaihoz, ám a hölgy inkább a gróf kis apródját, Isolier-t választja. A szegedi előadást rendezőként (és felesben librettófordítóként) jegyző Anger Ferenc a pikánsan bővérű sztorit a keresztes háborúk korából az első világháború s az azt követő őrült húszas évek francia világába helyezte át, s ráadásul ad absurdum vitte a librettóban nem is oly rejtetten elfekvő nemi ellentéteket, a két nem öröknek tetsző osztályharcát. Döntése üdvösnek bizonyult: az egyenruhás férfiak és a tőlük jól felszerelt bunkerben, komplett kis Maginot-vonal mélyén elzárkózó, emancipált nőszemélyek pompás, s helyenként még az elgondolkodtatástól sem ment’ szórakozást kínáltak a nézők számára.

Vígoperáról írván valóságos és megbocsáthatatlan játékrontás lenne az előadás poénjait, a színészi gesztusokból vagy épp a kiterjedt díszlet ügyes felhasználásából kipattanó szellemes megoldásokat kielemezni, az pedig rút szűkkeblűséggel érne fel, ha az előadás olykor a kelleténél hosszabbra nyújtott, netán didaktikus mozzanatain köszörülnénk a nyelvünket. Maradjunk a sommás ítéletnél: Anger és munkatársai sikerrel közelítették meg azt a dévaj szertelenséget, amely minden első osztályú vígopera-előadás ismertetőjegye. 

Jelenet az előadásból.
Jelenet a második felvonásból. Fotó: Felvégi Andrea (Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

Mindehhez szerencsénkre remek énekes színészeket talált a produkció: a címszereplő Horváth István például, ha tán nem is illik rá mindenestől a librettó „angyalarcú démon”-kitétele (a leghíresebb magyar Ory grófja, Réti József sem volt kimondott Adonis), igazi pompás komikus, s tenort próbáló nyitókavatináját nemcsak buffóhumorral, de imponálóan könnyed legfelső regiszterrel is jól bírta. Ilyesformán mindvégig egyenrangú partnere volt a szép grófnét minden szempontból illúziókeltőn megformáló Miklósa Erikának, aki nem is sejtett természetességgel mozgott a sikamlós komédia zsánerében, s persze vokálisan is tündökölt. Érsek Dóra ügyesen mozgott Isolier nadrágszerepében, és játékával kellőképp megtámogatta a figura nemiségének nyilvánvaló kétértelműségére alapozott, s explóziójával a függöny lehullásának pillanatára időzített rendezői kulcsötletet. A kisebb szerepek gazdái közül a borfogyasztás kultuszának adózó ária előadója, a kitűnő Cseh Antal (Raimbaud), valamint a poentírozásban ugyancsak mesternek, helyesebben mesternőnek bizonyuló szüfrazsett, Szonda Éva (Ragonde) szinte a főszereplőknek kijáró méltatást érdemelt. S nemkülönben a karmester, Pál Tamás, aki a Thália szűk árkából mindvégig garantálta számunkra a zenekari hangzás Rossinihez illő pezsgését, s a nagy együttesek sziporkázó derűjét.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait  a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 gyűjtőlapon olvashatják. 

Vö. Jászay Tamás: Férfiak fityulában 
Csák Balázs: Telitalálat 
Kolozsi László: Ciklámen lokál 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek