Tompos Kátya és Elek Ferenc

Nem könnyű műfaj a kamaradrámáké. A minimális helyszín és a kis létszámú szereplőgárda feladja a leckét minden rendezőnek. Úgy kell ugyanis érdekessé varázsolni egy filmet, hogy a legkevesebb, igaz, a leginkább alapvető eszköz áll csak rendelkezésre: a forgatókönyv, a színész és a kamera. A zsánert a nagyvilágban mindig is sokan művelték – Ingmar Bergmantól az amerikai független filmig –, a honi filmgyártás valahogy mégsem ebben látta a költségkímélés követendő példáját: a legtöbb ilyen jellegű magyar próbálkozás végül tévéfilmként végezte.

Nem így Dyga Zsombor Köntörfalak című alkotása, mely egyetlen pesti éjszaka története. A háromszereplős mélyanalízis, pergő dialógusokból felépített múltidézés egy félresikerült randival veszi kezdetét. Párunk furcsább már nem is lehetne: az asztal egyik végén a bájos és szókimondó Tompos Kátya (Eszti), a másikon a mackós és gátlásos Elek Ferenc (Zoli). Dyga a Köntörfalakat kisebb és nagyobb leleplezésekre és lelepleződésekre építi, titkokról lebbenti fel a fátylat, és arra is ügyel, hogy mindez ne csupán a történések szintjén jelenjen meg, de a karakterek jellemvonásai is tartogassanak meglepetéseket a nézőnek: egyszóval – ha létezik egyáltalán ilyen – a verbális suspense eszközével él.

Rába Roland és Tompos Kátya

Háromszemélyes érzelmi meccs a Köntörfalak, amelyről kezdetben azt hisszük, hogy már eleve lefutott: egy olyan pasi, mint Zoli súlyos vereséget szenved majd a párkapcsolatokban rutinosnak látszó Esztitől. Az első harmad vége felé azonban pár jó poénnal és az őszinteségével szépít a fiú, így esélyt kap egy újabb menetre, mely már a lány lakásán veszi kezdetét. A beszélgetés tovább folytatódik, és hamarosan újabb játékos is feltűnik a pályán – hazaérkezik a lány mesterszakács bátyja, Gábor (Rába Roland). Az utolsó harmadnak a trió már úgy fut neki, hogy az erőviszonyok módosultak: akit hátvédnek hittünk, valójában csatár, a beálló, akitől gólt vártunk, csakhamar sárga lapot kap, és amikor azt hisszük, mindjárt lefújják a meccset, még lehet szépíteni a hosszabbításban.

Azt, hogy az előbbi sportmetaforában melyik szereplő melyik poszton játszik, természetesen vétek elárulni – a Köntörfalaknak a gondosan kimunkált szópárbajok és a leleplezésre váró múltbeli titok, vagyis a három szereplő közös nevezője adja a gerincét. A nyolcvanegy perc alatt csak egyszer-kétszer érzi úgy a néző, hogy egy-egy menet lehetett volna talán valamivel rövidebb: a dialógusok mégsem papírízűek, a három kiváló színész szájából hitelesen hangzanak.  

Rába Roland és Elek Ferenc (Forrás: magyarfilmszemle.hu)

Egy ilyen intim filmes műfajhoz természetesen elengedhetetlen a megfelelő atmoszféra-teremtés is, amit a forgatókönyvet is jegyző rendező a dzsesszes kísérőzenével (a szerző: a The Uptown Felaz) és a hosszabb, a színészi játékra koncentráló beállításokkal ér el. A főként belső terekben, nevesen egy loft lakásban játszódó jeleneteket jól kiegészíti az a pár külső helyszín, amely úgy idézi meg a pesti éjszaka hangulatát, hogy nem agyonhasznált, de a városra mégis jellemző stílusú színhelyeket mutat. Ráadásként a Köntörfalak a szubkultúrák terén sem köntörfalaz: nem „jópofáskodva” vagy „trendin”, hanem emberi módon, a helyzetből adódóan hozza elő a homoszexualitás tárgykörét, és a füves cigi előkerülése is azt a célt szolgálja, hogy ezáltal még többet megtudjunk a főszereplők jelleméről.