Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A KÉK VÉRCSE ÉVE

Tudományos filmek / 41. Magyar Filmszemle
2010. febr. 5.
A Filmszemle programjának hagyományosan legkevésbé izgalmas része a tudományos filmek szekciója. Idén is legfeljebb csak azok pulzusszáma nőtt a művektől, akik látták, mely filmek kerültek versenybe, és melyek nem. KOLOZSI LÁSZLÓ ÖSSZEFOGLALÓJA.

Bence
Bence + a többi jómadár

Én közéjük tartoztam, így nem tudom nem azzal kezdeni ezt az összefoglalót, hogy értetlenül állok az előzsűri döntésével szemben. Musztaics Péternek és csapatának Kádár-filmje, ez a legkiválóbb történészekkel elkészített fontos munka nem került versenybe, ellenben ott volt a Millennium szobrásza című alkotás, amelynek didaktikus hangvétele, az iskolatévék színvonalát idéző képi világa és amúgy kedves dilettantizmusa nevetésre ingerelt. Ugyancsak ott volt a koncepciójában is hibás, nagyon gyöngén fényképezett, könnyen támadható A Mértékletesség nyomában; aztán a szegedi városi televíziósok igyekvő stábjának munkája Szent-Györgyi Albertről; képviseltette magát egy történelemnépszerűsítő köztévés sorozat egyetlen – nem is a legjobb – epizóddal; volt egy komolytalan, vicces filmetűd egy lelkes természetfotósról, Máté Bencéről (akiről sorozatot kellene készíteni, mert simán lehetne a mi David Attenborough-nk).

Még vegyesnek sem mondható az összkép: mintha azok a bátortalanabb filmesek neveztek volna ebbe a szekcióba, akik nem bíztak benne, hogy filmjük bekerül az erősnek tűnő dokumentumfilmes szekcióba. Nehéz szívvel tudnék csak dönteni a zsűri helyében: a természetfotós Bence életét bemutató Bence + a többi jómadár alkotói lelkes amatőröknek tűnnek a szegediekhez képest, de filmjük szórakoztatóbb, mint amazoké, hiszen a szegedi stáb tagjai mintha egyenesen rettegtek volna attól, hogy egy igazi kalandor, egy kalandor tudós életéből pergő és izgalmas filmet készítsenek, ne egy szokványos, szürke dokut, szürke öltönyös, kissé fád nyilatkozókkal (tisztelet a kivételnek).

Egy
Egy világfi Szegeden

Az Egy világfi Szegeden (rendezője Sári Zsuzsa) Szent-Györgyi Albert szegedi éveit dolgozza fel: bemutatja archív képekkel, hogyan vett részt a tudós az algyői repülőtér építésében, levelekből válogat, felidézi, hogy a világhírű tudós mi mindent tett Szegedért (például azt állította, hogy szegedi paprikából vonta ki a C-vitamint, és nem a húsosabb kaliforniaiból). Látjuk, hol élt Szent-Györgyi, milyen autóval járt – de a nőügyeiről (amelyek pedig abban is közrejátszottak, hogy Szegedre került) álszeméremből éppúgy nem esik szó, mint a háborúban játszott szerepéről. (Azt ugyan megemlítik, hogy Isztambulban megpróbálta előkészíteni a kiugrást a háborúból, de lelepleződött. A Kállai-kormány idején Graham Greene-regénybe illő életét élt – de erről a korszakról alig valamit tudunk meg.) A legtöbb szó egy amatőr Hamlet-előadásról esik, melynek próbái a tudós rektori szobájában zajlottak. A zsidó származású rendező, Horváth István és a darab egyik szereplője – Gertrudis – egymásba szerettek: a színésznő szülei szélsőjobbosok voltak. A tarthatatlan kapcsolat, melynek enyhén szólva nem kedveztek az idők, tragédiával, a szerelmesek kettős öngyilkosságával végződik.  

16. zsoltár
16. zsoltár

Hatalmas, játékfilmbe illő történetek tömege van Lakatos Iván 16. zsoltár című filmjében is, amely az OMIKE, az izraelita hitközség kulturális egyesületének történetét eleveníti fel. A hitközség Goldmark termében kaptak szereplehetőségeket annak idején a zsidó származású művészek, írók (például Pap Károly), humoristák (például Salamon Béla), zenészek (például Komor Vilmos és Ernszter Dezső). És színészek, Lakner bácsi gyerekszínészei, de felnőttek is: a világhírű Beregi Oszkár – tőle hallunk is egy mai füllel furcsa szavalatot, Kiss József Tüzek című művének egy részét szinte elsírja –, Pártos Erzsi, és olyan kevéssé ismertek is, mint a társulat egyetlen ma is élő tagja, a film két nyilatkozójának egyike, Zsudi József vagy a később politikusként karriert csináló Appel György (a háború után ő Aczél lett). A másik nyilatkozó a kellékes Karádi Béla: kettejük elbeszélésből világossá válik, hogya Goldmark-terem korszaka fontos epizódja a magyar színház történetének.

Máté Bence megszállott fotós, a Kiskunság parkjainak madarait fotózza gyerekkora óta. Kilenc-tíz évesen hozott létre egy mesterséges tavat az erdőben, mert észrevette, hogy a madarak a vízre szívesen járnak. Később madármegfigyelő házakat, kalyibákat is épített. A befagyott tóba bemerészkedik búvárruhában, hogy közel kerüljön a gémekhez. A filmből keveset tudunk meg a madarakról, pedig Máté Bencének van mondanivalója róluk: már szárnyuk remegtetéséből kiolvassa, mitől, mekkora termetű közeledőtől félnek. A filmet klipes betétek bontják részekre. A film mintha nem egy madarászról, hanem egy popsztárról szólna: Máté Bence laza és közvetlen. És szenvedélyes és kitartó – rendre nyeri a fotós díjakat, képeit hozza a National Geographic is.

A Mértékletesség nyomában
A Mértékletesség nyomában

Hagyományosabb, de nem unalmasabb film a kék vércse állomány maradékát bemutató Ketten egy fészekben. A veszélyeztetett kék vércsék (a tavalyi év a kék vércsék éve is volt) – az állomány hatszáz párra csökkent – érdekes szereplők: színesek, a vetési varjúkkal élnek együtt, tehát életük nem korlátozódik a párzásra, ürítésre, s a részükről mindet megtesznek, ami madárilag megtehető azért, hogy a városiak, tévénézők is megkedveljék őket. Az alkotók tisztességes munkát végeztek: filmjük hiteles és felelős.

A Mértékletesség nyomában hitelességével viszont baj van. A film a Vitéz János esztergomi studiolójában talált freskó készítőjét próbálja beazonosítani – annak idején alaposan megjárta a médiát a téma. A festőt – bár alig van, aki nem tudja ebben az országban, hogy ki a feltételezett itáliai mester – csak a film utolsó harmadában nevezik meg; és számos szaktekintély, például az akadémikus Marosi Ernő szerint nem a megnevezett Sandro Botticelli. Vagyis nincs poén: a kép egyszerűen csak egy jó kép. Mindössze ketten, Wierdl Zsuzsanna restaurátor és egy művészettörténész asszony nyilatkozik a kép szerzőségéről: ők azok, akik szerint ez egy Botticelli-kép. Bizonyítékaik, érveik még a laikus számára sem meggyőzőek; elmondják, milyen ecsetvonásai voltak Botticellinek, de azt már nem teszik hozzá, hogy ez unikális volt-e, vagy festettek úgy mások is Filippino Lippi iskolájában.

Magyarország története (Forrás: magyarfilmszemle.hu)
Magyarország története (Forrás: magyarfilmszemle.hu)

Művészettörténészek híján forgatta le Gál Anasztázia fikciós elemekkel tarkított filmjét Zala Györgyről, a Milleniumi emlékmű szobrászáról. A kosztümös, tévéfilmes jelenetek legalább annyira kínosak, mint a keretjáték: egy fotós fiú képeket készít a szobrokról, és azt egy pinceborozóban megmutatja barátainak, akik ott és akkor döbbenek rá, hogy nem is nézték még meg jól a szoborcsoport lovait. Az igyekvő színészek egyébként nem rosszak. A darabot Gidófalvy Attila kísérőzenéje teszi igazán kínossá.

Az MTV méltán népszerű Magyarország története tévésorozatának bemutatott darabja Bánk Bán korát mutatja be. Vérzivataros, mocskos évszázad, testvérháborúkkal, orvgyilkosságokkal. M. Nagy Richárd, Varga Zs. Csaba filmje tisztességes munka. Kevés ennyire valóban közszolgálati és látványos filmet lehet látni a Magyar Televízióban. Nem is volt kétségem afelől, látván ezt a drága darabot, hogy miért van olyan nehéz helyzetben ez a tudományos kategória: akkor létezhet igazán, ha van erős és tőkeerős közszolgálati tévé, vagyis megrendelő.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 41. Magyar Filmszemle gyűjtőlapon olvashatják.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek