Jelenetek a filmből

Nagysebességű golflabda az ágyékközépbe és teli pohár víz az ölbe, pukizó kiskölyök és inkontinenciában szenvedő agg kutyuli, összekevert gyógyszerek és „hű, de vicces”-mellékhatásaik, ujjakra csapódó kocsiajtó és szoláriumos elfeketedés. Mindez, s még seregnyi más, leginkább talán a Csipkerózsika-álmát alvó burleszk műfajába illő, kínosan kiismerhető poénszekvencia sorjázik szakadatlan a Vén csontok nézője elé, s bizony az első néhány csattanófergeteg levonulta után alkalmasint elkél némi fegyelem, hogy a jegytulajdonos kitartson birtokba vett ülőhelyén.

No, nem annyira a történet miatt, hiszen Walt Becker és a Walt Disney Pictures sliccgombolós vígjátéka a két öregecskedő aranyifjú sportmarketingesről, vagyis a váratlanul apaszerepbe cseppenő Robin Williamsről és a neki baráti támaszt nyújtó John Travoltáról, kevés eredeti elemet kínál a mozifilmek kedvelői vagy akár a tévécsatornák között kattintgató verzátus nézők számára. E zsánerben ugyanis mindössze a többé-kevésbé lakályos legényéletbe belepottyanó gyermek (vagy gyermekek) életkora teremt némi változatosságot – a csecsemőkortól (pl. a Három férfi és egy mózeskosár vagy ennek amerikai változata esetén) egészen a nehezen kezelhető, sőt zűrös tinédzserekig (l. Két apának mennyi a fele?).

A kétpetéjű ikercsöppségek ezúttal a nyiladozó értelmű hétéves kort képviselik, amikor a lányok még szuperhőst látnak az apjukban, a fiúk pedig mindenféle férfias időtöltésre, közös baseballmeccsre és közös cserkésztáborozásra vágynak. Ilyen filmet is láthattunk már, s mi tagadás, nem hat a meglepetés erejével az sem, hogy az apás programoknak keresztbetevő nagy üzlet kiismerhetetlen résztvevői épp japán tőkések, akik – jóllehet évtizedek óta fedezik az amerikai költségvetési deficit tekintélyes hányadát – a Rém rendes családon innen és túl váltig fura, komikus társaságként forgolódnak a legkülönfélébb forgatókönyvekben.

Maradásra inkább Robin Williams elementáris, olykor még a legolcsóbb poénokat is legitimáló bohóctempója és lírai ellágyulásra hajlamos színészi alkata késztet. Túlmozgásos játékának patronjai, szokott grimaszai és örökdarab gagjei ezúttal is leltárszerűen kerülnek elénk, s Williams nem kisszámú hívei ezt alighanem örömmel üdvözlik majd. Még akkor is, ha a John Travoltával alkotott kettős inkább tűnik financiális okokból összeboronáltnak, mint két egymáshoz termett komikus véd- és dacszövetségének. Ám ha Williams és a harsányan enervált Travolta között csak ritkán válik is érzékletessé a kémia (leginkább talán a középrészt pár percre felfrissítő cserkészjelenetben), azért jut szerep e családi moziban a rokoni vonzalmaknak, sőt a vér szavának is, hiszen a stáblistán Travolta neje, Kelly Preston mellett közös kisleányuk, Ella Travolta neve is feltűnik a főszereplők sorában.

John Travolta és Robin Williams (Forrás: PORT.hu)

Williams játékán kívül a film mentőkörülményei közé néhány sikerrel megformált karakterfigura sorolható. Így különösképpen az alacsony termetű Seth Green teljesítménye érdemel méltánylást: az ugribugri serteperte szerepkörében már több ízben excelláló fiatalember ezúttal is első osztályú másodkomikusnak bizonyul. Rövid szerepében ugyancsak kellemes emlékeket hagy maga után Matt Dillon egyszerre komoly és mégis gyermeteg lelkű cserkészparancsnoka, valamint a legutolsó szerepében immár posztumusz feltűnő afroamerikai komikus, a másfél éve elhunyt Bernie Mac.

Robin Williams a film végére persze apává érik, mi több, repülő szuperhősként is gyermeki csodálat tárgyává válik. A végkicsengés már igazi Disney-féle családi mozit jelez, de azért a megelőző szűk másfél óra alighanem így is merőben problematikus filmélmény marad. Még akkor is, ha túlzásnak érezzük több amerikai kritika konklúzióját: sem gyermekeknek, sem felnőtteknek nem ajánlható.