Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

JÉGREVŰ

Horváth Péter – LGT: Bevetés – Local Global Time
2008. márc. 6.
Felmerül a kérdés a Stefánia palota nézőterén, hogy micsoda is ez a Bevetés, amit nézünk és hallgatunk. De talán könnyebb onnan megközelíteni, hogy mi nem. Nem zenés játék, nem zenedráma, nem eredeti musical. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Jelenet az előadásból. Fotó: Sipos Zoltán
Jelenet az előadásból. Fotó: Sipos Zoltán

Esetünkben a betétszámokat jegyző komponisták és szövegírók nem színpadi műhöz alkottak. Dalaik másodlagos felhasználás útján kerültek a Bevetésbe. No de van ilyen, hogy kész számokra írt opus, az ABBA-oeuvre-ből csipegető Mamma Mia elég eredményes példa rá. Tehát végső soron elfogadhatjuk mint létező műfajt: non-original musical.

Az értelmi szerzőnek tippelhető librettista, Horváth Péter szándékai közül mindenképpen méltánylandó, hogy igyekezett kerülni a közhelyeket. Megpróbált nem a legegyszerűbb sémákkal dolgozni, amiből fakadt némi, nem túl zavaró kuszaság és talányosság. A történet, amely a Lokomotív GT 1976 és 1980 között megjelent nagylemezeinek számai köré hézagosan kerekedett, nem egyszerű és nem egyenes vonalú. Bele sem mernék fogni abba, hogy követhetően elmeséljem, viszont szívesen meghallgatnám mástól. (Feltehetőleg érnének meglepetések.) Annyi biztos, hogy egy képzeletbeli, diktatórikus államban játszódik, s fiatalok a szereplői, akik ismerkednek, szeretnek, barátkoznak, verekednek, katonáskodnak, lázadnak, s nem utolsó sorban színházat csinálnak.

Jelenet az előadásból. Fotó: Sipos Zoltán
Jelenet az előadásból. Fotó: Sipos Zoltán

Horváth Pétertől nem tagadhatjuk meg annak elismerését, hogy leleményesen ágyazott meg a daloknak, és a magam részéről díjazom a kihagyásokban megnyilvánuló vagányságát is. (Például hogy a Primadonna nem hangzik el, pedig jól látszik a helye, és hogy bár az egyik szereplőt Artúrnak, a másikat meg Indiánnak hívják, mégsem futunk ki A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indiánra.) Ám a szerző közhelykerülése inkább formailag bizonyult sikeresnek, tartalmilag már kevésbé. Erre jó példa az a jelenet, amelyben az önmagát Indiánnak nevező cigány hősünket, Draskó Mihály bokszolót – akit a szerepre szépen megtermett Kátai István játszik – megmotozzák a boltban, ahol már ránézésre lopással gyanúsítják. Vagy a politikus-manipulátor családfő, akinek képében Fazekas István zömmel csak az arcát és a pengeszáját mutatja egy monitoron, hogy kellően érzéketlen és kegyetlen zsarnoknak lássuk. Vagy M. Simon Andrea ágyhoz kötött nagymamája, aki nyafog, panaszkodik és folyton nyaggatja az unokáját. De itt most abbahagyom, mert ahogy belegondolok, mind több klisészerű helyzet és figura jut eszembe a darabból.

Jelenet az előadásból. Fotó: Sipos Zoltán
Jelenet az előadásból. Fotó: Sipos Zoltán

A Bevetés a tatabányai Jászai Mari Színház és a Honvéd Kamaraszínház közös produkciójában került közönség elé. A kétlaki előadást Telihay Péter rendezte. Jeges leheletű, fémes hatású revüt hozott létre. Menczel Róbert díszletében mintha minden hidegen és sötéten csillogna. Meztelen, napszemüveges kirakati babák állnak sorfalat, alkotnak olykor szinte hadsereget. Máskor meg a szereplők tűnnek báboknak. A társulat tisztességgel, nagy akarattal és rengeteg energiával dolgozik, szépen teljesítve Ladányi Andrea koreográfiáját. Amely koreográfia esetenként megtévesztheti a rendezőt a tennivalóit illetően. Egy (vagy több) szám megkoreografálása még nem jelenti azt, hogy az a három perc (vagy az a többször három) meg is van rendezve. Telihay Péter Bevetés-víziója – mert van ilyenje a színre vivőnek, ez kétségtelen – valahogy bénultnak hat a színpadon, mintha görcsben állna. Jószerével egyetlen szereplője sem jut túl a szorgalmas, rideg, személytelen feladatteljesítésen. Kivételként Fazakas Júliát említhetjük, aki mind éneklésben, mind színészi játékban, legfőképpen pedig színekben sokkal többet mutat, mint más szereplők. Bónusz gyanánt még gyönyörű is a Zeke Edit tervezte, csillogó kígyókosztümben.

A nézőtérről mind nyomottabb kedéllyel szemlélődve egyre erősebb az a benyomás, hogy a Bevetés voltaképp beesett két szék között a pad alá. Nyilvánvalóan nem akart kellemes, kommersz este lenni. Olyanfajta, aminél a nosztalgiázásban illetékes, érett korú nézők üdvözült mosollyal dudorásznak. De nem lett komoly színház sem. Olyanfajta, amiből – egyebek közt LGT-számok segítségével is – megtudunk a világról valami fontosat.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek