Ágens: Fatum / MU Színház
2010.01.25.

Ha lehet szép – Lautréamont értelempukkasztó aranyköpése szerint – egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása a boncasztalon, nem szebb egy koponyafúrógép és egy agy találkozása ugyanott? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Természetesen – Ágens-produkcióról lévén szó – a fúrógép nem orvosi műszer, hanem tömbvas meglékelésére szolgáló, nevetségesen súlyos masina, melyet falusi darálók (kutak?) fém kerekével lehet hajtani, a női emberfő, az arc premier plánja pedig a hatalmas kivetítőn klinikailag szemlélteti, miként viszonyul a bizarr műtéthez az operáció passzív beletörődést és érdeklődő együttműködést is tanúsító alanya. Az előadás ugyanazt valósítja meg az illogikus, érzéki, parodisztikus racionalitás verbális és képi nyelvén, amit a tervezett trilógia (sorsjáték) korábbi első része, az Ira (Düh) is.

Ágens
Ágens

Folyamatosan elvesz valamit a világból vagy hozzátesz valamit, mivel a világ (a teremtés, a lét) semmi esetre sem jó úgy, ahogy van. Sajna az elvétel és a hozzáadás ismét csak torz világokat – valamint torz alakokat – eredményez és foglalkoztat, ezért egyre fokozódó dühvel, indulattal, ihletettséggel (s ami ugyanaz: egyre fokozódó szkepszissel, beletörődéssel, kiégettséggel) megy végbe az átformálás. A transzfigurálás a boncasztal maximális kihasználtsága folytán egyrészt omlóan, rothadóan, porladóan testi (a három feltárt asszonyi corpus közül az elsőből belek, szervek csokra omlik felszínre, mintha gömbhasa eddig ezzel a teherrel lett volna viselős), másfelől költőien spirituális, főleg a legváltozatosabb helyekről indáztatott, választékos nyelvezetű idézetek liánjának burjánzásában. Ember legyen a talpán (néző a hetven percre birtokolt ülésén), aki megmondja, mi fölösleges az előadásban és mi hiányzik belőle, mennyire berendezett s mennyire alul- vagy túlrendezett az Ágens és Philipp Judit által kreált tér tárgyi mágiája és játékos világ-gyerekszoba (netán világgyerek-szoba) jellege, harangokkal, dartsszal, rémségek doktorbácsis kicsiny pultjával, babasírokkal (fény: Kormosói Róbert; fotó: Kővágó Nagy Imre). Mert – kell-e mondani – a három grácia halott; alig elföldelt tetemeik közt lépdelhetünk kezdetkor a helyünkre, kissé szégyenkezve: magunk is élőholtak. A nők aztán olyan sikeresen feltámadnak, hogy – bár az operáció-incidenseken, mint valami kozmetikai kezelésen, át kell esniük, hogy többé vagy kevesebbé váljanak kiindulás-önmaguknál – simán lekörözik a panoptikumba illő férfifigurákat. Ismétlődik – most görög mitológiai, gorgós-párkás beütéssel – az Ira matriarchátus–patriarchátus dualitásának (az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz) csatazajos-énekbeszédes-imás differenciálódása.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

A Fatum nem jobb és nem rosszabb előzményénél. Egy vele, abból nő ki, abba foszlik vissza, s a kettő együtt sejteti, előlegezi a trilógia számunkra egyelőre ködszerű harmadik tételét, amely – ennyi igencsak valószínű – majd újfent a meg nem talált Isten, az örök keresendő és örök káromlandó fennhatósága alatt bontakozik. (Az isteni-istentelen átitatottságot nem feltétlenül volt szükséges hosszú, repetitív prológusként és epilógusként az előcsarnok tévéjének képernyőjére riportozni, az alkotók szóra bírásával.)

A darabhármas koherens, erős impulzusaiban előnyösen munkál a logikus építkezés. Az Ira három alak fogaskerekét forgatta (két nőt, egy férfit), a Fatum három nőt és három férfit ütköztet (a két csoportot egymással, s a hármakon belül is mindenkit mindenkivel). Madák Zsuzsanna higgadt dramaturgi kontrollja tág, de nem parttalan medret nyit Ágens tragiko-ironikusan áramló-áradó rendezői és színészi vezérszólamának. A három nőalak – a súlyosan istennői, serény háziasszony: Ágens; a szinte túlvilági figyelmű és fegyelmű viaszlény: Bakos Éva (Simán Évával felváltva övé a szerep); a női Puck legellentétesebb álarcait felöltő fullajtár: Madák Zsuzsanna – folytonos egymásrautaltságban keringél. Egymás lépcsei. Szexuális értelemben (föntről lefelé) Madák, Ágens, Bakos a sorrend, intellektuális vonatkozásban Ágens, Bakos, Madák, titokzatosságban Bakos, Madák, Ágens, és így tovább - s ha valakinek másként, hát másként. A nevek helyén idolok értendők, s hitről, háborodásról, hunyászkodásról még nem is beszéltünk.

A képek forrása: PORT.hu (Fotó: Puskel Zsolt)
Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)

A férfiak kettő plusz egy felállása részben eltérő képlet. Érvényesül az a sajátos elrendeződés, amely talán az absztrahálódott és deformált Faust–famulus–Mefisztó hármasban (sőt: őrült atya, debil fiú, felégő lélek hármasban) ragadható meg. Philipp György (aki a tökéletes munkát végző zenei szerkesztő is) szuggesztív hírnök-énekese az önmagából kifordult profán evangéliumnak (a hírhez nem társul a jelző), Fogarasi Gergely képes retardált démonná beszélni a karikaturisztikusan némafilm-lárvájú professzort, Károlyi Balázs pedig (ő egyben a maszkmester) szomorú élvezettel szobrászkodik a keze ügyébe fektetett testeken. A női vonal az etűdök folyamattá katalizálásában, a férfi vonal a folyamatok etűdökre bontásában jelesebb.

Szűcs Edit egyszerűségükben elvont vagy túlvilági jelmezeit, Gergye Krisztián a fekete humor kegyelmét is ismerő koreográfiájának apály- és dagály-hullámait vissza lehet keresni az emlékezetben, vissza lehet vezetni az Ira koncepciójára. Mindkettő – ahogy az előadás teljessége is – várakozást ébreszt: miként lehet feltenni a trilógiában az i-re pontot, ha az alapeszme, alapfájdalom, alapdüh, alapfátum épp az, hogy se i, se pont.
Cím:  Fatum (végzet),  Író és rendező:  Ágens,  Jelmez:  Szűcs Edit,  Koreográfus:  Gergye Krisztián,  Dramaturg:  Madák Zsuzsanna,  Zenei szerkesztő:  Philipp György,  Látvány:  Ágens, Philipp György,  Maszk:  Károlyi Balázs,  Fény:  Kormosói Róbert,  Szereplők:  Madák Zsuzsanna,  Ágens,  Simán Éva / Bakos Éva,  Philipp György,  Fogarasi Gergely,  Károlyi Balázs
Megítélt támogatás: 1 300 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás bemutatására (2009)