A tartalomjegyzéket úgy-ahogy pótolja az R. M. Rilke versei és Tandori Dezső versei felsorolás a [104.] oldalon, ám ez nem teljes (versek is hiányoznak belőle: [5.], 102., [103.]). A hagyományos tartalom hiánya mégis a könyv természetéből, szerves egységének sok szólamú vegyességéből következik. Pontosak a fülszöveg ajánló szavai: „A semmi napja mielőtt” című, 2008-as Tandori [rajzai]–Pilinszky [verseihez] albumot követően „a különböző műfajok határai ezúttal is elbizonytalanodnak, virtuálissá és átjárhatóvá válnak, s egyetlen, figyelmesen szerkesztett, nagy fesztávokat átívelő műalkotássá állnak össze. […] Műnem, művészeti ág, alkotó és befogadó szembeállíthatósága megszűnik és hipotetikussá válik – kicsit innen, kicsit túl a nyelven, kép és szöveg immár csak együtt elegendő mindahhoz, amit Tandori egy újabb radikális gesztussal közölni kíván velünk”.
Valószínűleg semmiféle regiszter nem lenne képes rögzíteni, hogy Rainer Maria Rilke mellett, a rajzoknak köszönhetően, Paul Klee is fontos szerephez jut a könyvben. A rajzok olyan, viszonylag közismert képi világok, betűkép-, felirat + ábra-sorozatok irányába is nyitnak, mint Tandori Dezső 0 kilométerkő-rajzciklusának immár talán ezres nagyságrendben számolható variatív lapjai, illetve a madár-, a medve-figurára, a hiányjel és a görög betű képi motívumára épített munkák. A vonalvezetés rögtönző-ismétlő szellemessége, a skiccelést véglegességbe váltó lendülete, a toll- és ceruzahasználat szűkös lehetőségeinek kitágítása, s főként kép és szöveg intellektuális összejátszatása avatja élményszerűvé a rajzokat. Különösen emlékezetes a Síugró angyalod védjen! átlós dinamikája, az arctalan, repülő vonalháló-alak fenséges és aggasztó dőlte. A grafikai szűkszavúság mesterműve A zárójeles láng (távoli összefüggésben a költő 1973-as, Egy talált tárgy megtisztítása című kötetének Halottas urna két füle e. e. cummings magángyűjteményéből című, sokat idézett és elemzett jel-versével). A rajzok keretet is képeznek a Rilke és angyalaihoz, mivel A Malvasinka angyala – két változatban – áll őrt a szöveg- és képfolyam eleje s vége táján, mintha csak Rilke Az angyal jából kelt volna két dimenziós életre.
Az ismét albumszerű Kortárs-kiadvány önelemző-műelemző-vallomásos autobiografikusságának ágbogas terjeszkedésében Rilke költeményeit külön is szemrevételezheti az olvasó. Kis tematikus antológiát kap az érdeklődő, s a Rilke-fordítás sokszor emlegetett nehézségeit tudva is tisztelettel kell adóznia Tandori tolmácsolói megoldásai előtt. Az angyalokat egykori középiskolai magyartanára, majd mentora, költőtársa és barátja, Nemes Nagy Ágnes átültetésével versenyre kelve teszi közzé. „A szája mindnek méla, bágyadt, / a lelkük fényes végtelen” – az NNÁ-nyitás a sikerültebb-e, vagy a TD-féle: „Mindegyiknek fáradt a szája, / s szegélytelen fénylelke jár”? – döntse el ki-ki maga (más versek is összevethetők más fordításokkal).
Tandorit azonban legkevésbé a versenyszellem vezérli. Motivikus érdeklődése és konzervatívnak beállított líraszemlélete, a klasszikus modernség egy robbanékony-mai változata diktálja orientálódását (s nyilván a mindenkori feladat is, hiszen épp Tandori soha nem hagyott kétséget, nem hagy most sem: műfordítóként penzumok közt telnek mindennapjai. A 2008-ban hetvenedik életévét betöltő író egy Rilke–Babits–William Carlos Williams kör után szúrja be: „»És ha bárkinek azt írnám, drága öregem, 70-re így döbbentem: arra, hogy alig van időm hátra… és sosincs egy hetem, hogy ez ne lenne, az ne lenne…« Szégyenletes ilyet írni, ezt a szövet itt úgyse olvassa senki érdekelt… és úgyis jócskán kívül élek… mégis apróra vannak irdalva napjaim”.) A „konzervativizmus” nem megjátszás, bár akik (számosan) Tandorit tekintik a legnagyobb hatású modern magyar poétának, nyilván nem az elektronikában keresik ó és új zálogát. TD pediglen azt mondja: „Utolsó szavam e könyvben: ha »bűnös« vagyok is ezzel, meg nem értés vádolhatóságával, ennyi szent: kizárólag a régi-lelemény-irodalom érvény nekem, az egész mai élet technika-fejlett járulékegyüttese hidegen hagy. Nincs semmi ilyen gépem, igényem, felőlem azt mondanak róla, amit akarnak”. S valóban ez az utolsó szava e könyvben (illetve, kell-e jelezni, mégsem: az újabb Tandori-kötetekben mindig felbukkan az utolsó szó utáni utolsó szó). Ha létezhet valami/lény, ami/aki/amely „régi” és „technicizálhatatlan”, az angyal bizonyosan az.
A könyvet a fáradhatatlan, érzékeny Hafner Zoltán szerkesztette: Tandori a komponálást mostanában szívesen bízza szakember-jóbarátokra (köztük a szegedi Tóth Ákosra), s maga a sugalmazást és a jóváhagyást adja. Lehet, hogy más arányt is elképzelhetnénk: tizennyolc Rilke-versre hat Tandori-vers jut (amennyiben a tartalom-helyettesítőt vesszük alapul). A kommentárok – a hódolatok és vallomások – szintén jócskán gyarapíthatók lennének, de minden könyvnek vannak, érvényesülnek szegélyei. Eln Ferenc könyvtervező találékonyan-beleérzőn álmodta grafitszürkébe (és a fedlapon kékbe) az angyal(i)ságot. A megkülönböztetés érdekében szürke alapra (TD bélyeggel) nyomott költemények nehezebben olvashatók, s igencsak problematikus egyes Rilke-szövegek tördelése: a tömbök nem feltétlenül az eredeti megformálás szellemében futnak szét külön lapokra. Öröm, hogy Tandori-kéz[gép-]iratok is előkerülnek. A Madár és medve angyallal alatt, rosttollas vastagítással a tudat/tudás, melyre angyal sem feltétlenül hozhat gyógyírt: „Csodálkoznak, hogy az angyal elszáll, mikor azt mondom: […] »…ezt az életet én egy nagy gondbajnak tartom, most akkor szép eszmék ide vagy oda!« Jaj, mondom nekik, az angyalnak épp csak más dolga volt, azért szállt el”. A tollal kiemelt, egy szóba írt gondbaj mellett ott a szokásosan akkurátus Tandori-utasítás: sic!
Így!
Ez az új Tandori-kötet is: így.