A hírességek szerzői neve alatt megjelenő köteteket általában olyan, hosszabb-rövidebb ideig márkanévként is működő celebritások jegyzik, akikről a médiafogyasztók a tabloid- és/vagy bulvárkultúra jóvoltából eleve sokat hallanak, de valamilyen okból még többet szeretnének. A bulvársajó a kukkolás, leskelődés és nem utolsósorban a pletyka gyakorlata által felfedhető igazság szimulákrumaként építi fel azt a popkulturális kerettörténetet, ami háttérként szolgál az önéletrajzi hangvételű kötetek számára, melyekből a szerzői ígéret szerint az olvasó „jobban” vagy „tényleg” megismeri a sztár „valódi lényét”. Vagyis a celeb-önéletrajzok rendszerint egy olyan önleleplező és minden esetben az őszinte énkimondás retorikai stratégiáit működtető poétikai pozícióból íródnak, amelynek jelentőségét és létokát épp a hazugnak és csalárdnak bélyegzett bulvár-kontextus adja.
Az önéletírás, a lejeune-i értelemben vett önéletrajzi paktum keretében már eleve irányítja az olvasást. Még inkább determinált befogadói stratégiáknak kedvez, ha a szerző egy olyan populáris kultúrából ismerni vélt személy, amilyenek például a sztár vagy celeb néven illetett hírességek. Az úgynevezett laikus olvasókra igényt tartó komoly piaci szegmens egyre szélesebb területet kanyarint ki magának a könyvfogyasztásból, amit az úgynevezett szakértő vagy ’művelt’ olvasói bázis korántsem néz jó szemmel. Az efféle bulvárkönyvek kemény bírálói nem csak a pongyola stílusban, legtöbbször ghostwriterek által megírt ostoba történeteket tartják szemétre valónak, de azt is kikérik maguknak, hogy a média által tegnap felkapott, jelentéktelen kis senkik ’önéletrajzai’ ott díszelegjenek Hemingway, Thomas Mann vagy éppen Karinthy mellett.
A normatív ízlés alternatíváinak egyre szélesebb körű előretörése megágyazott a celebkönyv műfajának, amit az élelmesebb kiadók mindegyike beépített a repertoárjába, a financiális túlélés biztosítékaként. A legtöbb esetben tollbamondott szövegekről vagy interjúgyűjteményekről van szó. A szerző és a szöveg főszereplője ugyanazt a nevet viseli, de mégsem identikusak, hiszen a referencialitás szintjén egy szellemíró működik, aki bent kísért a szövegben. Mondhatni bábozik egy nagyon ismert marionettel.
Steiner Kristóf könyve több szempontból is formabontónak számít ebben a műfajban. A tételezett szerző maga ragad tollat, hogy egy nagyon is szórakoztató, ízléses, gazdag képi világgal megáldott szöveget építsen saját életének első 27 évéről. Ha pedig bárki kételkedne abban, hogy huszonhét év sommája elegendő alapot szolgáltathat egy önéletrajz számára, annak akár a hetvenes évek rocklegendáinak korán lezárult életműveivel is érvelhetnénk – ám nem fogunk, elkerülendő a hasonlítgatások kényes terepét.
Ahogyan a szövegből is kitűnik, Steiner Kristóf születése és zsenge ifjúkora összefonódik a magyarországi populáris kultúra felszíni rétegeinek rendszerváltás körüli valódi virágkorával. A saját identitását a populáris kultúra termékeként meghatározó Steiner – oximoronnal élve – abszolút tudatos celeb, aki a kezdetektől fogva egyszerűen és kizárólag csak hírnévre és ismertségre vágyva építette fel identitását (l. a szerző honlapját – a szerk.). A megvilágosodás és a hedonizmus kettőségében élő szülők gyermekeként cseperedő, sztárságra és hírnévre áhító kisfiú bizonytalan etnikai (katolikus szellemben nevelt, ám feltehetően zsidó) és határozott szexuális (meleg) identitással, komoly étkezési zavarokkal és az anya elvesztésének fájdalmával terhelt története akkor is széles olvasótáborra számíthatna, ha fiktív történetként egy „igazi író” és nem egy „celeb” jegyezné. Így azonban méltó lehet arra, hogy Boy George Spencer Brighttal (Take It Like a Man, 1995) vagy Antony Kiedis Larry Slomannel (Scar Tissue, 2004) „közösen” írott, egy-egy populáris kulturális korszakot is felvázoló sztáréletrajza mellé kerüljön.
A Gumimatrac a Gangeszen a sztárkönyvek tipikusnak mondható, „ismerd meg, ki vagyok valójában” célján túl az egyik első olyan generációs szöveg, amelyik a rendszerváltozás időszakának dekadens, útkereső és értékrendszerüket tekintve bizonytalan fiataljainak gyermekeiről szól, akiknek mindennapi életét a McDonald’s-menük és az étkezési zavarok közötti megosztottság, a zenecsatornák, kapcsolattartó portálok és pletykalapok által szimulált valósághorizont és a szexualitáshoz fűződő sajátos viszony építi fel. Ez a világ, amely a fiatal magyar bulvárból sarjadzott és onnan meríti mindennapi energiáit, az írástudók magaskulturális elkötelezettsége okán sok érdeklődére eddig nem számíthatott, holott éppen ez jelenti az úgynevezett „mai fiatalok” kulturális kontextusát.