Harriet Beecher-Stowe: Tamás bátya kunyhója / Teater No99, Tallinn, Trafó, KDF 2009
2009.12.01.

Az észt előadás előtt fel kellett frissítenem a feledés jótékony homályába veszett gyerekkori olvasmányélményemet. Benedek Marcell fordításába belenézve nehezen tudtam elképzelni, hogy egy alkotó csoport miért nyúl ehhez a szentimentális irányregényhez. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.

Kétségtelenül megható a vallásos, becsületes és intelligens néger rabszolga története, nem kevésbé a hozzá oly nagyon ragaszkodó két fehér gyerek, George és Eva sorsa, az utóbbi halála, de mit jelent ma e XIX. század közepi sztori?

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Az előadás ugyanis azzal a történelmi és irodalomtörténeti ténnyel nem sokra megy, hogy Amerikában Beecher-Stowe 1852-ben kiadott és háromszázezer példányban azonnal elfogyott regénye tudatosította először, hogy a rabszolga is ugyanolyan ember, mint a gazdája, hogy neki is vannak érzései, fájdalmai és örömei, s nem lehet vele úgy bánni, mint a barmokkal. Az sem visz közelebb a műhöz, hogy Abraham Lincolnnak, az Egyesült Államok elnökének tulajdonított mondás szerint könyvével e kis, törékeny hölgy készítette elő az amerikai polgárháborút s a rabszolgák felszabadítását. Arról nem beszélve: az írónő egyetértett ugyan a felszabadítás gondolatával, de nem arról álmodott, hogy a színesbőrűek a fehérekkel azonos státusú amerikai polgárok legyenek, hanem arról, hogy visszatérnek oda, ahonnan elhurcolták őket, Afrikába.

Hosszú ideig a tallinni együttes produkciója sem enyhítette kételyeimet. A jó hírű Teater No99 2004-től dolgozik a főváros egyik patinás kisszínházában (Vanalinnastuudio), és járja a világot erős látványvilágú, többnyire improvizációkra épülő előadásaival. A színház neve az első premierjük sorszáma, minden további bemutató eggyel kevesebb számot visel. A három hónappal ezelőtt elkészült Tamás bátya kunyhója a 80-ikat.

A színpadot színes paplanok borítják, hátul kétszárnyú fehér ajtó, felette az internacionális Exit-piktogram, tőle jobbra-balra fehér rolóval takart tükörfal, amelyben a második rész alatt – a főszereplő kálváriájának jeleneteiben – a nézők magukat láthatják. A színpadtól balra szék, előtte mikrofon. Aki épp nincs a jelenetekben, a mikrofon mögé ül, és felolvas a regényből. A játéktéren a szöveg rafinált illusztrációja zajlik. Amikor az adaptáció szereplői egymás között, többnyire halandzsa nyelven beszélnek, a színészek játékából s néhány felismerhető orosz, német, francia, angol szóból kell következtetni a mondandóra. Ám van, amikor szituációban is észtül hangzik el egyik vagy másik figura szövege, máskor meg a színészek – mindenekelőtt a Tamást játszó Andres Mähar – a közönséghez fordulva anyanyelvükön szólnak, ezzel is aláhúzva a közlendőket. Kicsit didaktikus és elidegenítő ez az előadásmód, amelyet azonban a játékosság és a színészi játék ellensúlyoz.

Az előadás stílusát leginkább Ene-Liis Semper maszkjai-ruhái határozzák meg. A színészek fekete, barna vagy fehér trikót viselnek, amely fejüket, kezüket, lábukat is takarja, erre kerülnek a karaktereket kiemelő jelmezek, amelyek ugyan felidézik a regény illusztrációiból vagy filmváltozataiból ismert öltözeteket, de ténylegesen a szabadon szárnyaló fantázia szellemes termékei. A típusokat jelző ruhánál is fontosabban a maszkok: a trikó az arcból csak a szemeket, a szájat és az orr-nyílást hagyja szabadon, ám az orrot rátétek segítségével megnagyobbítják. Többek között azzal jellemzik az alakokat, hogy miként van kihímezve a fejre húzott trikó szem körüli része, milyen ékszerek lógnak az orrban vagy a fülekben, s milyen jellegű orrot kapnak a szereplők. A néger feje egyértelműen fekete, a szemnyílást fehér, sugárirányú vonalak keretezik: ettől a szereplők olyanok, mintha mindig csodálkoznának. A félvérűeket és a negyedvérűeket eltérő barna színárnyalatú fejtrikó jelzi, amelyeken különböző mennyiségű fehér és világos árnyalatú foltok is vannak.

Fotó: Ene-Liis Semper. (A képek forrása: Kortárs Drámafesztivál)
Fotó: Ene-Liis Semper (A képek forrása: Kortárs Drámafesztivál)

A maszkok és ruhák, valamint a színpadot borító paplanok puhasága megszabja a produkció mozgásnyelvét. Lebegő elemeltség jellemzi a színészek mozgását, azaz semmi sem a maga naturális valóságában jelenik meg, hanem „idézőjelesen”, mintha mindaz, amit a mesélő elmond, nem is velük, a szereplőkkel történne, hanem csak eljátszanák azt. Ettől nem lesz a színpadi játék a narráció szimpla illusztrációja, ugyanakkor ez a technika nem érvényteleníti a nagy drámai pillantok igazságát és hatását sem. A rendező, Tiit Ojasoo e koncepciója alapján fogadható el a kínzás és verés stilizáltsága éppen úgy, mint a rabszolgaságot alapjaiban elítélő, de annak hasznáról lemondani nem akaró St. Clare balettmozgása, vagy a fájdalom, a gonoszság, az öröm enyhén teátrális gesztusokkal való felmutatása, illetve a halál beálltának finom érzékeltetése (kendővel vagy pokrócokkal takarják be az elhunytat).

Andreas Mähar nemcsak Tamást kelti életre, hanem szerepéből kilépve és a nézőket mintegy megszólítva, belső narrátorként kommentálja a figura tetteit, ismerteti véleményét, hangsúlyozza azokat a gondolatokat, amelyek általánosan, azaz ma is érvényesek. Mäharon kívül minden színész négy-öt szerepet alakít – alázatosan és nagyszerűen. Bár a történet – különösen a felvonásnyi hosszú expozíciót követően – nem éppen vidám és szórakoztató, az előadás nem komolykodja el a témát, tele van humoros epizódokkal. Közülük is kiemelkedik egy kakadunak öltözött mulatt és két quadroon nő hátborzongatóan ismerős jelenete, amelyben a tükröt tisztító Tamás bátyát leniggerezik, illetve a rabszolgaságot egyéni neveléssel és jobbítással megoldani akaró Miss. Ophelia (Marika Vaarik) és a rosszcsont fekete gyermek sztereotípiát megtestesítő Topsy (Eva Klemets) lazzo-szerű kendő-hajtogatási mutatványa.

Tamás bátya halála és eltemetése után kinyílik a kétszárnyas ajtó, tapsvihar hallatszik, s az ajtókeretnél kifeszített fehér tüllön, mint filmvásznon feltűnik Louis Armstrong. Ezúttal nem trombitál, „csak” énekel. Wonderful world, szól a refrén, ám az előadás után mégsem az az érzésünk, hogy a világok legjobbika vesz körül bennünket.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Kortárs Drámafesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatja.  
Cím:  Tamás bátya kunyhója,  Szerző:  Harriett Beecher-Stowe, Tiit Ojasoo, Ene-Liis Semper,  Rendező:  Tiit Ojasoo, Ene-Liis Semper,  Szereplők:  Andres Mähar, Rasmus Kaljujärv, Eva Klemets m.v., Sergo Vares, Inga Salurand, Marika Vaarik, Mirtel Pohla, Risto Kübar