Jesse Eisenberg és Woody Harrelson bevásárolni megy

Feltéve, de meg nem engedve, hogy az emberiség elsöprő többsége egy csapásra átalakulhatna gusztustalan és kannibálhajlamú élőhalott szörnnyé, nyilvánvaló, hogy a szerencsés, ámde erősen fenyegetett kisebbségnek néhány alapvető elővigyázatossági rendszabályt követve kellene bonyolítania mindennapi életét. E szabályok, a filmet narráló fiatalember, az elhúzódó szüzességű Jesse Eisenberg praktikus, gondosan pontokba szedett és érzékletesen illusztrált életvezetési tanácsai indítják a Zombielandet, s az első percek vértől iszamos képsorai rögvest jelzik számunkra, hogy merre is járunk. Hát a populáris kultúra nagy transzamerikai átjáró útján, ahol a horrorfilmek patentjeibe, a filmes közhelyekbe éppúgy lépten-nyomon belebotlanak a halott városok között utazó hőseink, mint a húsukat és vérüket áhító néhai polgártársaikba.

Emma Stone

Folyik a vér, reccsen a csont és fröccsen az agyvelő a jogos és lelkesen gyakorolt önvédelem eredményeképpen, s mi – nem kis meglepetésünkre – azon kaphatjuk magunkat, hogy Ruben Fleischer filmjét nem pusztán mulatságosnak és utalásokban gazdagnak, de egyszersmind emberinek és szerethetőnek találjuk. Az úti céljaik és származási helyeik alapján megnevezett négy utazó, azaz Columbus, Tallahassee, Wichita és Little Rock kapcsolata ugyanis néhány örökkön időszerű, s hozzá ügyesen, egészséges iróniával megjelenített alapkérdés körül őgyeleg (úgymint bizalom, együttműködés, közösségi érzés, stb.), s az okosan adagolt érzelmesség ugyancsak ritkán téveszt hatást. S ami a legfontosabb, jól működnek az alapfigurák: a szorongásos, a túlélés szabályait mindenkor észben tartó, szerelmes nagykamasz, a rettenthetetlen zombiölő suttyó, valamint a kishúgát gyámolító szélhámoslány vándortriója, melyhez az emlegetett hugica mellékalakja társul.     

Abigail Breslin

Amióta csak a nyolcvanas évek közepén felbukkant a Cheers bár söntéspultja mögött, Woody Harrelson szinte mindig a jóravaló, mindazonáltal többé-kevésbé bárdolatlan, nemritkán szabad szájú, s agysebésznek aligha tekinthető, kemény vidéki suttyó szerepét alakítja – komoly hitellel, rokonszenvesen, akár a nettó sablonból is kiragyogva. Ezúttal is szokott figuráját hozza, mégpedig kiválóan: senki nem írtja a zombikat oly elhívatottan, mint ő, s a figura még némi drámai súlyt is nyer, hála a forgatókönyv által felkínált játéklehetőségnek. Oldalán az Adventureland (vagyis a Kalandpark) című filmből ismerős Jesse Eisenberg remekül abszolválja a részben az említett mozidarabból is ismerős pártalálási defektusokat, s narrátorként csakúgy pompás, mint ölésben edzett, koraérett hullavadásznak. A férfiakat többszörösen bolonddá tévő lányok, Emma Stone és a gyermekkorú Abigail Breslin (aki a Család kicsi kincsével 2006-ban már az Oscar-jelölésig is eljutott) szintén jól boldogulnak vagány szerepeikkel.     

Jesse Eisenberg (Forrás: PORT.hu)

A Zombieland már az első pár perc elteltével eszünkbe juttathatja az egy generációval korábbi tematikus vígjátékot, a zombik helyett még ektoplazmát hátrahagyó asztráltestekkel viaskodó Szellemirtókat, így aztán nem is oly meglepő, hogy utóbb a Hollywoodba bekocsizó négyes éppen Bill Murray házában üt tanyát. Meglehet, az alkotók eredetileg másnak (Patrick Swayze, majd Sylvester Stallone) szánták a filmes híresség cameo-szerepét, ám Murray önironikus jelenléte e tény ismeretében is a film egyik magaslati pontjának tetszik, melyhez képest a cselekményt lezáró nagy, vidámparki zombimészárlás hekatombái sem jelenthetnek további szintemelkedést.

Soha rosszabb világvégét: Ruben Fleischer első filmje – mindennemű fanyalgás és lekicsinylés nélkül – remek. A túlélési szabályok vagy épp „A hét zombiölése”-szekvencia megjelenítése pedig, ha tán nem is kimondottan revelatív, de azért így is rém szórakoztató. Jóllehet, amúgy korántsem élünk-halunk a zombifilmek zsáneréért.  

Vö. Szilvási Krisztián kritikája  
Kovács Patrik: Véresen egyszerű