Jelenetek a filmből

Addig is, míg feltűnik az első lakóautó (a motelhez valamivel előbb van szerencsénk), megismerhetjük a síkvidékre épült, lapos amerikai kisvárosok egyik szép példányát, ahová csak hálni jár az élet, és a lúzerkedés alsó korhatárát réges-régen eltörölték: gyerek, felnőtt, bolyhos háziállat egyaránt elkezdheti! Errefelé a „már megint” és a „még mindig” pillanataiból áll össze az élet, s nincs ez másképp a Lorkowski-sisters háza táján sem. A fiatalabb már megint elvesztette az állását (pincérnő volt egy kispiszkosban), az idősebb pedig még mindig egy családos férfival jár szobára (egy Motel feliratú motelbe), aki – mint a családapák általában – soha nem fogja otthagyni az asszonyt a szeretőért.

Míg a korosztályos lányok és anyák a hasukat süttetik a medenceparton, a mi lányainknak legfeljebb a koktélcseresznyébe tűzött papírnapernyők jutnak, azok is csak azért, mert valakinek el kell takarítania a szennyes edényeket. Persze nem lenne teljes a kép a legidősebb és a legfiatalabb Lorkowski nélkül: mi tagadás, sem a messziről világító, kopasz fejét mindig valami tuti bolton törő nagypapa, sem a hiperaktív, s ezért a közoktatásból eltanácsolt unoka boldogulásáért nem adnánk egy lyukas félcentest sem. Viszont a Tiszta napfény nem az a film, mely hagyná saját kardjába dőlni hőseit; ó nem, a rendezőnő (Christine Jeffs) és a forgatókönyvírónő (Megan Holley) annál sokkal jobban szereti őket. Ennek szellemében az igazán kudarcos életeket meghagyják falra kent háttér-dekorációnak, a lányok ugyanis egy hirtelen ötlettől és egy nagyobb pénzzavartól vezérelve egy filmen mindig előnyösen mutató hiányszakmát, a hullák utáni takarítást nézik ki maguknak. Legutóbb Samuel L. Jackson fáradt alakját láthattuk, amint speciális tisztítószerekkel és a munka által megkívánt komolysággal átvonult a színen, ám míg egy thrillerben (Tiszta vér) kétségtelenül ez a bevett takarítómódi, egy meghittebb légkörű nőtörténetben a vértócsák és falra kenődött agydarabkák közelében is inkább a szingliség (és az ebből adódó nehézségek), mintsem a szakértelem a hangsúlyos. A helyszínelők tehát levonultak, s jöhetnek a lányok; gumikesztyűs, bájos amatőrök, akik a még náluk is jóval szerencsétlenebb sorsok láttán megengedő távolságból tekinthetnek végig saját életükön.

Időközben már meg is volt (diszkréten beúszott a képbe) a lakóautó, s az apaesélyes férfifronton is történt némi előrelépés – arra azért a filmeseink nagyon ügyelnek mindvégig, hogy ne nagyon oldják meg a konfliktusokat, ebben a műfajban az ugyanis nem szokás. A Tiszta napfény azt a lúzerségi pályát járja be, ami három éve olyannyira bejött A család kicsi kincsének is, pedig már akkor sem számított kifejezetten újdonságnak ez a megszépítő kisrealizmus és Alan Arkin reszelős hangú bolondozása. Arkint ehhez a produkcióhoz is hívták (A család kicsi kincséért egyébként minden létező díjat megnyert, ideértve a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart is), s itt is, mint gyerekfelvigyázó nagypapa tesz-vesz, meg szeretetteljesen zsörtölődik.

Forrás: PORT.hu

Ha pedig mindez nem lett volna elég, az arányok átadása-átvétele is megtörtént. A Tiszta napfény készítői ugyanolyan biztos kézzel adagolják a komikus és drámai elemeket (egy sokadik hollywoodi nyelvújítás alkalmával dramédiának keresztelték el e műfaji mixtúrát), mint azt elődeik tették, és a szereposztás terén sem a nagy nevekre, hanem a megbízhatóan jó színészekre mentek. A gyermekét egyedül nevelő Lorkowski-lány szerepében Amy Adams túl is tesz a „jó és megbízható” jelzőpáron: színészi védjegye ezúttal egy figyelmet érdemlően összeszorított száj, mely állandó tanácstalanságban van, hogy felfelé vagy lefelé görbüljön. Minek is bajlódni a dramédia műfajának tudományos meghatározásával, amikor itt van ez a bizonytalan kimenetelű ajakbiggyesztés, amivel az egész zsáner könnyűszerrel leírható! „I am strong! I am powerful! I am a fuckin’ loser!” azaz „Nyertes vagyok! Erős vagyok! Egy kiba***tt lúzer vagyok” – mantrázza magának a hisztérikus röhögőgörcs felé tartó harmincas takarító – ha a szócikk szöveges ismertetést is kíván, a Tiszta napfény jóvoltából a tökéletes képaláírás is megszületett.

Vö. Bujdosó Bori: A család mocskos kincse 
Németh Barnabás: Vegytiszta életigenlés 
– ts -: Orphea az álvilágban