Máthé Zsolt „verses melotragédiáját” a MU Színházban mutatta be a HOPPart. A rendezők (Herczeg Tamás és a társulat) profi háziszínházat alakítanak ki az eleve puritán adottságokkal rendelkező Szputnyik Műhelyben: a lehető legegyszerűbb eszközökkel játsszák, regélik és éneklik az aktualizáló állatmesét.
 Jelenet az előadásból. Fotó: Murányi Márta (Forrás: PORT.hu – MU Színház) |
Vakondok Endrének – a becsületes állam- és kispolgárnak – van egy kis szocialista stichje: mivel a 4-es metró építésén fúrja az alagutat, munkáját közszolgálatnak tekinti, s úgy véli, ezért automatikusan jár neki valami: annyi mindenképp, hogy ne szarják le a fejét… Mégis, egy szép nap reggelén a fejéhez kapva mibe nyúl? Endre elindul hát, hogy kiderítse, ki követte el e szörnyű és megalázó igazságtalanságot, és (nem lehet tudni, hogy vajon egész életében ennyire állhatatos volt-e, most mindenesetre) Kolhaas Mihály kitartásával és eltökéltségével hordozza körbe a corpus delictit. Kutatása során sokféle állattársát kényszeríti „ellenbizonyíték” ürítésére, ám közömbösen vészeli át kalandjait, még a szerelmet is elengedi, s így ugyanaz a monomániás, jelentéktelen kis buzgómócsing marad. Pedig a tettes kiléte (amit itt fedjen jótékony homály) is csak azt bizonyítja, hogy felesleges komolyan venni önmagunkat.
A színészek felváltva játsszák Vakondok Endrét, akit vastag keretes szemüvegének segítségével lehet beazonosítani. Állattársai természetesen emberi tulajdonságokkal bírnak, pontosabban divatos jelenségeket testesítenek meg: a korunkbeli Magyarország és Európa egy-egy közös helyére utalnak. Az agrármalac (Kiss Diána Magdolna) például tájszólásban énekli meg az „ÖU”-támogatások segítségével fellendített, bio-trágyával kereskedő vállalkozását. A tehén (Friedenthal Zoltán) a keleti filozófiák sajátos keverékének híve: dalában karmákról, nirvánáról, hindu tudatról zagyvál. A patkányméreg segítségével transzba kerülő vakegérnél (Herczeg Tamás) – aki a jóslás után nem fogad el reklamációt – készpénzzel és kártyával is lehet fizetni. A primadonna-celeb páva (Friedenthal Zoltán) Story magazinba illő közhelyekben beszél Endre iránt érzett szerelméről. A kardfogú tigris (Szilágyi Katalin) és a galápagosi teknős (Kiss Diána Magdolna) szintetikus drogokon élnek. A béka (Herczeg Tamás) BKV-ellenőrként keseríti Endre életét. A jól eltalált és néhol kissé erőltetett poénokat tartalmazó szöveg tökéletesen alkalmas az összenevetésre és összekacsintásra.
Érdemes lenne középiskolákba eljuttatni az előadást: A kis vakond… kapcsán ugyanis remekül lehet beszélni magyarórák tananyagáról és esztétikai kérdésekről. A görög sorstragédiákat idézi meg a kar jelenléte, a mitológiai alakokat emlegető ló és az Endre végzetének tekintett delphoi jósda. A szereplők olykor hexameterben szólalnak meg. Takács Nóra Diána a deklamáló stílust parodizálja a ló szerepében, a csoportos táncok koreográfiája és a betétdalok pedig a musicaleket figurázzák ki – különösen Endre és a páva kettőse fergeteges: mást mond a szem, mást a kéz, lassú hajó a sóhaj / mást mond a szem, mást a kéz, a száj meg se szólal…
Az akár otthon is legyártható jelmezek és a díszlet (Borovi Dániel) annyira szellemesek, egyszerűek és praktikusak, hogy az előadás akár háziszínháznak is beillene. A színpad füves focipályát formáz; a háttérben fal kis ablakokkal és ajtókkal, ide bújhatnak a színésznek, ha éppen nem játszanak, és innen kerülnek elő a kellékek. Az agrármalacot kísérő népiesch kórus fején úszósapkára erősített vízpermetszóró flakon, a galápagosi teknős műanyag kiskádban tép be, a kardfogú tigris agyarai kapucnijának madzagjára csomózott villák, a legyek szeme szűrőkanál. A kutya pulóverén található „Jézus” felirat akkor válik láthatóvá, amikor a jelenet végén Eb Endre megfordul. A BKV-s varangy hatalmas, vonaljegy-mintázatú lepelbe burkolózik, mely kifordítva sárga csekk: csak úgy sziporkáznak az előadásban az apró gagek és poénok. A HOPPart előadása tét nélküli ökörködés.
Vö. Urbán Balázs: A mi kis állatkertünk
Szekeres Szabolcs: Mélység nélkül
Nyulassy Attila: Trágyázó állatkertész