Miklós Marcell, Marton Róbert és Szabó Kimmel Tamás

Hármuk közül a házigazda valóban kezelésre, pihenésre szorul: nemrégiben megjárta a gyogyeszt. Azóta a külvilágtól elszigetelődve, lakásában remetéskedve retteg, hogy megint rettegni fog. Öccsének (amolyan ifjú tévés műsorvezető celeb; épp most rúgják ki) és barátjuknak (utazó liftszakember, akit lekoptatott a felesége) szintén megvan a maga baja. A fekete komédia nyolcvanöt percben összefogott és ennyi idő alatt bőven fel is dolgozható szituációja ott jó, ahol a Pánik – Káosz – Harmónia kamaradarab-hármas 1966-ban született finn sikerszerzője nem enged a lapos magyarázkodó pszichologizálásnak, s minden különösebb konkretizálás nélkül a túlpörgött, kifacsarodott társadalom, valamint a megpróbáltatásaiban elcsigázott, gyengének bizonyuló egyén – a fiatal középkorú ember – számlája írja a bajt. Általánosságban. Teheti – tehetné –, mert a te mióta félsz kérdése, a váratlanul és bárhonnan támadó, fokozódó szorongás úgysem kerül el szinte senkit. A drámai építkezés, ha megkapirgáljuk, Harold Pinternek tartozik köszönettel. Mika Myllyaho átvette, egy kicsit meggyomrozta a Pintertől ismerős, jönnek-mennek szoba-dramaturgiát.

Marton Róbert

Rába Roland első rendezése – Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad – sikerült munka, jó miliőjű és játékkultúrájú bemutatkozás. Falk Nóra fordítása alapján a rendező és Merényi Anna dramaturg magyar viszonyokra adaptált szövegváltozatot hozott létre (épp ezért a norvég vagy izlandi szeretőre tett célzást, a vetített északias utcaképet elhagyhatták volna). A nyelvezet szaftos, diákos, poénos. Nem is csupán a jelent: mindig a mai napot célozza be. Az eredetiben Max, Joni és Leo nevű figurák itt Marci, Tomi és Robi névre hallgatnak. Azaz a színészek: Miklós Marcell, Szabó Kimmel Tamás és Marton Róbert becenevét alkalmazva a Nemzetibe domesztikálódott és hangsúlyozottan színpadi(as) üggyé vált a drámának alig nevezhető, de tipikus, tartalmasan mulatságos és leverő konfliktushelyzet. (A befejezés e – nem a legszerencsésebb, bár nem is zavaró – privát létet külön is kiemeli. Nem jutottam a nyomára, az ősbemutatón miként működött a Pánik, vagyis Max, Joni és Leo is színésznevek voltak-e egyben?) Az elképzelést azonban némiképp kikezdte, hogy a premieren Miklós Marcell helyett maga Rába Roland lépett fel (az okot e sorok írója nem tudja), s hirtelenjében persze nem lehetett az egész textus Marcizását (meg a Marcis feliratokat) Roliba áttenni.

Szabó Kimmel Tamás

Napokkal az első előadás után a Nemzeti Színház honlapján továbbra is csak Miklós Marcell neve olvasható a szerep birtokosaként, a próbafotón ő látható. A meglettebb, tényleges koránál nyúzottabbnak-zúzottabbnak látszó Rába remekül ironikus, fenyegetettségtől árnyékolt, aggodalmas-tötyögő jelenléte, a színművet természetesen szőr-bőr birtokló középponti alakítása ellenére (pontosabban: miatt) nem kölcsönözheti a produkciónak azt a kisebb tétre menő, helyénvalóan súlytalanabb hangoltságot, amely Miklós Marcell kamaszosabb nyugtalanságából, tehermentesebb érzékenységéből vélhetően eredt volna. Szabó Kimmel Tamás eleve ebből a „majd csak kilábalunk belőle” irányból penderül a hármasba, hogy önmagát hergelve kezdjen pszichológiai fogócskába a szeretett, de lenézett bratyóval és a „halottnak” titulált cimborával, a tanácstalan szerelmi vergődővel. Marton Róbert csöndesen pulzáló szerepformálása feltehetően Rábáéhoz stilizálódott, míg – továbbra is csak sejtés – Rába Roland „alaprendezésében” a testvérek között a külső személy lehetett (volna) inkább a mérleg nyelve. Kár találgatni: mindhárman kiváló kor-, ember- és állapotismerettel vesznek részt a játékban. Rövid magánszámait Szabó Kimmel srófolja a legmagasabbra (hiába, Tomi a képernyősztár, tudja, mitől döglik a légy), Marton szürkébb harmadikként is egyenrangú társ a lassú-víz-partot-mos Robival, ahogy az alkohol, az értetlen ámulat és nyiladozó megértés ködén át pillant önmagára és sorsosaira, Rába pedig, időnként potenciális önpusztítóként, fenntartja a groteszk sötétebb szólamait.

Jelenetkép. A képek forrása: PORT.hu (Fotó: Martincsák István)

Daróczi Sándor jelmezei közül kitűnnek az antropomorf, viselőik helyett is már-már élő fürdőköpenyek, e fürdőszobai lények, melyek át is vezetnek a fontos helyszínként funkcionáló, igazán mindössze élő videófelvételről látott kisebb helyiségbe. Ez a szűk, a bezártság félelmét fokozó terep, sőt ring a vécécsészében megtapadt ürülékig kidolgozott. A tényleges játéktér naturalitása jelzettebb, elvontabb, nyitottabb: Daróczi lommal, szeméttel, hulladékkal veszi körül a hatalmas dobogóra helyezett, ütött-kopott fekete kanapét, gyerekfirka-háttérrel zilálja-zárja Marci/Roli védtelen, fal nélküli, világba vetett szobáját, mely látszólag (remek térbeli elbizonytalanító ötlet) egyszerre van alagsorban és padláson. Később mintha ez a színes vonalháló vetülne a fehér padlat Robi által rajzterápiásan bemintázott ábráira. Mészáros Kati videó(filmetűdje)i olykor pótlék szerepet töltenek be, a vége felé azonban a rögtönzéssel is élő, érzékeny szituációs játék, a röpke diagnózis fontos részesei. Rába Rolandéknak, a Nemzetinek köszönhetően az eddig csak futó vendég Myllyaho bizonyosan megérkezett a hazai színpadokra.