Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZENTENDRE KÉPI MÁSA

Aknay János: Élő múzsa – szentendrei színtér / MűvészetMalom, Szentendre
2009. szept. 30.
A hatvanéves Aknay János négy évtizede él Szentendrén. Művei tömbszerű egységet alkotnak, elvetélt kísérletek nélkülit, aminek fő magyarázata a kicsinyke territóriummal való maradéktalan egyesülés, a Szentendre iránt érzett múlhatatlan szerelem. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Aknay János: Szentendre, 1973, o, p, farost, 76 x 65 cm
Aknay János: Szentendre, 1973, o, p, farost, 76 x 65 cm

Bárminek is nevezzük – hűségnek, ragaszkodásnak, biztonságnak, forrásnak, inspiráló közegnek – Aknay János Szentendréhez fűződő viszonyát, elképzelni sem lehet, milyen festő lett volna másutt. Ugyanis abban a pillanatban, ahogy betette ide a lábát, nekilátott felgöngyölíteni a Barcsay-örökséget, amit, ha közben le is tett időlegesen, csak azért szüneteltetett, hogy a gyökérzet többi ágába is belekapaszkodhasson. Például Vajdába, Kornisba, Bálintba és Deim Pálba. Utánzott és mégse utánzott, mivel rögtön elsajátította az általuk beszélt nyelvet, ezért magától értetődően szívta fel átirataikat. Meglehet, hogy ez a felkészülés periódusának indult, de aztán életen át tartó programmá, a monomániásan épített oeuvre értelmévé vált. Aknay minden jel szerint arra lelt Szentendrén, ami a legjobban esik neki: egyfajta pulzáló konstruktivitásra, arra a fajtára, amelyik sosem válik a geometriai szigor és a strukturális megfejtés racionális áldozatává, így ez a motivikus/stiláris keret – mivel nála nem fejlődött műtőtisztaságú, lakonikus képletté – alkalmas maradt arra, hogy befogadjon lírát, epikát és drámát.

Aknay János: A csend angyala, 1998, a, m, papír, 52 x 425 cm
Aknay János: A csend angyala, 1998, a, m, papír, 52 x 425 cm

Korai konstruktív városképei (őt is) a település jellegzetes motívumainak kiemeléséhez vezették, s a totális látvánnyal szemben (ő is) a jelképértékű részletek illetve a vázat adó absztrakt szerkezetek rabjává vált. Bár vannak elkülöníthető periódusok az életműben, Aknaynál a változás iránya nem vertikális, hanem horizontális: a megtanultat nem dobja a háta mögé, s nem dobbant róla egy következő fokozatra, hanem egyre szélesebb köröket róva, újra és újra visszatér a kiindulópontokhoz.

Köreiből akkor sem lépett ki, amikor új elemet, a rovásírás betűit vitte képeibe, mert akkor is az ábrákat alakította rendszerébe illővé, nem pedig fordítva. 1986-tól kezdődően, a kislánya emlékére festett műveken figyelhető ez meg, s ugyanekkor (ugyanezért) indult útjára az angyalos művek sokasága. Egy darabig Sára monogramja a kompozíciót szervező erő, majd a rovások úgy és addig forgolódtak, hogy szárnyakra emlékeztető formákká alakultak. A szárnyak maradtak, a rovásjelek azonban lassan azonosítatlan faktúrás felületekké oldódtak, s másfajta festői-tartalmi töltést kaptak. Aknay egészen a síkkonstruktivizmus dekázós egyensúlyáig ment, de csak azért, hogy aztán megint visszaforduljon és újrakezdje.

Aknay János: Festőangyal, 2006, a, v, 50 x 50 cm (Forrás: aknay-janos.hommage.hu)
Aknay János: Festőangyal, 2006, a, v, 50 x 50 cm

Élet és halál, s nem kevésbé maga az út, a nagy átalakulás izgatja sokáig, az angyalokat még a kétezres évek elején is a képein látjuk, de mintha most már a szerb ikonokhoz is közük volna – a festőt Szentendre mégis csak a földön tartotta. Pontosabban Szentendre és annak képi mása, elsősorban Barcsayn át. Mert az egész életmű olyan, mintha egyetlen nagy hommage volna. Biztos kapaszkodó, tagadhatatlan, ráadásul Aknay jól sáfárkodik vele. S még csak nem is rugaszkodik messzire, mert égi mestere hatását vállalva s megtartva alakítja önnön festői identitását a hagyományba beolvadva. S hiába a tételes ráismerés – például Barcsay 1961-es Oromfalak című, és még jó néhány műve meglepő konkrétsággal azonosítható -, élvezzük, s értékeljük Aknay festészetét. Aki kitart kevésszámú motívumánál. S akinél a témák folyamatosan ismétlődnek, gazdag kompozíciós és színvariációkban ugyan, de mégiscsak konokul, nem tudván betelni a lehetséges megoldások helyénvalóságával.

Aknay János: Cigerhegy, 2008, a, m, papír, 51 x 57 cm
Aknay János: Cigerhegy, 2008, a, m, papír, 51 x 57 cm (Forrás: aknay-janos.hommage.hu)

Ez az érzés „rendezte” a kiállítást is, mert szinte minden a nézők elé került a MűvészetMalom összes tereiben, már-már elviselhetetlen mennyiségben. Ennyire szó szerint talán még senki nem vette az életműkiállítás fogalmát, a képek között ugyanis nem csak térben, de időben is messzire jutunk, egészen a hétéves kori, ’56 eseményeit megörökítő rajzokig. A kiállításhoz könyv is született – az is szokatlanul terjedelmes -, amelyben a tagolás szándékával Novotny Tihamér, Aknay művészetének alapos ismerője elemzi ízekre szedve a jelenig vezető utat.

Hogy a kevesebb több lenne? Gyakran van így, de a bőség tán most nem is olyan zavaró. Valószínűleg az egyenletes minőség miatt. Kissé valóban fárasztó végignézni a kiállítást, de már ott, hamarosan kiderül, ez nem csak annyi. Inkább Aknay élete, s innen nézve végtére is szimpatikus annak kendőzetlen kiterítése.

A kiállítás megtekinthető 2009. október 18-ig.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek