Az eredeti kínai teáscsésze fala olyan vékony, hogy a fény felé tartva áttetszővé válik. Tessék összehasonlítani a mai tucatáruval – semmi fény, viszont nehéz, mint a só. Ezeknek a tárgyaknak már semmi köze ahhoz a mesterségbeli fortélyhoz, amivel annak idején a kínaiak elbűvölték a világot. Mintegy ezer évig, amíg csak ők tudták, mire képes ez a hajlékony, kaolin tartalmú massza.
 Jindra Vikova: Játék |
A porcelán mint olyan, senkit sem érdekelt Európában, az alkimisták az aranycsinálás és a bölcsek köve után kutattak lázasan. Időközben persze – az újonnan felfedezett tengeri utaknak köszönhetően – Európában is feltűnt a kínai porcelán, Nagy Lajos királyunknak volt is már belőle. Az alsóbb néprétegek felé még sokáig nem talált utat, hiszen igen drága volt: ára az aranyéval vetekedett. Épp ez serkentett némelyeket arra, hogy Európában is „feltalálják”, s ebben főleg az olaszok jeleskedtek. A reneszánsz idején Velencében is ádáz kutatások kezdődtek, ám Leonardo Peringer, a huncut tükörgyáros csupán ónmázas tejüveggel ámította kortársait.
 Nemes Tímea: Trilógyíjja |
Százkilencven év múlva az I. Frigyes elől menekülő Erős Ágost választófejedelem drezdai laboratórium-cellájában nyugalomra lelő Johann Friedrich Böttger alkimista patikussegéd egyszer csak rálelt a kaolinra. S innen már nem is olyan érdekes a mese, ment minden a maga útján, hamarosan a franciák, aztán az angolok, végül az egész kontinens bekapcsolódott a gyártásába.
Probstner János (keramikusművész, kecskeméti kerámia-stúdióvezető, művészetszervező, a szakma doyenje és főleg életben tartója) erre a történetre célzott, amikor a legutóbbi szimpóziumnak a FEHÉR ARANY elnevezést adta, de talán még inkább a porcelán reneszánszára. Meghívott tekintélyeseket és pályakezdőket, külföldieket és hazaiakat, három ország hat művészét, épp csak annyit, amennyien még tényleges műhelyhangulatban tudnak dolgozni. Alapanyagot a herendi gyárból kaptak, s a két Kecskeméten töltött hét terméséből a szimpózium végén megrendezték munkabeszámoló kiállításukat.
 Nemes Tímea: ACHIPeggŐs |
Kerámiánál ez tempós munkát jelent, mert technológiailag hosszadalmasabb eljárásról van szó, mint a festészet vagy a grafika esetében. S bár a kiállítás megnyitásának napján száradtak és égetődtek művek még a kemencében, mégis összejött egy kamarakiállításnyi kész anyag.
Erős a mezőny, annak ellenére, hogy életkor és munkásság tekintetében nagyok a különbségek. Mivel a két külföldi vendég közül az ír Michael Moore munkáinak java a vernisszázsig nem égett ki, a cseh Jindra Vikova műveit tudjuk csak megítélni.
 Rejka Erika: II.14. |
Vikova az egész világon elismert művész, a tábor ideje alatt két gondolatkört vizsgált: a determinált szabályok és a szabad akarat viszonyát, továbbá az emberi arc életnélkülivé, azaz nemtelen bábuvá tárgyiasulását. Előbbi nem sok újdonságot hozott, a kockából kitörő kéz variációi csupán az internacionális közhelyet ismétlik, ellenben fektetett és felállított, lapos, céltáblára emlékeztető fejei (Arcok sorozat) ebből az elegáns és törékeny, hajszálvékonyra nyújtott anyagból – vagyis a paradoxon hatásával -, igen ütősek.
A hazaiak közül Nemes Tímea viszi a prímet, nemcsak azért, mert a számára pár éve még újdonságnak számító porcelán mintha most már teljesen a kezére simult volna, de sajátos, abszurd humora miatt is, ami viszont sose ül rá a műre, mert nem a formaképzést, hanem a mű gondolatiságát árnyalja. Három lefordított lófejen ülő kecses tálkája (Trilógyíjja), tenyérbe illő marok-aktjai, villanykörtét tojó tyúklámpája egyéni hangot ütnek meg a hazai kerámiaművészetben.
 Rejka Erika: Gyűrű (A képek forrása: Nemzetközi Porcelán Szimpózium) |
Ugyancsak új utakra lépett – s minden okunk megvan rá, hogy higgyük, rajta is marad, hiszen még csak DLA-hallgató – Rejka Erika, aki különböző alakú láncszemekből illesztette össze mozgatható műveit, amelyeket a néző (tulajdonos) maga is rendre újraalakíthat, mivel a sodronyszerkezetű alkotások minden mozdításra újabb alakzatot vesznek fel. Magam is hozzájuk nyúltam, s nemcsak áttekeredtek mint egy lomha kígyó, de finom, tompán csilingelő hangot is hallattak.
Mint szinte mindenki itt, Kakasy Kinga is biszkvit – vagyis mázatlan – porcelánban valósította meg elképzeléseit, geometrikus tornyokat tervezve; Barka Melinda pedig, egyetlenként élve a fényes, mázazott felülettel, állatkákat, apró edényeket alkotott.
Hogy az utóbbi évek történéseire a porcelán reneszánsza, vagy művészi rehabilitációja a jobb kifejezés, nem tudom, de az biztos, hogy pár éve itthon is vérfrissítően karakterizálódik a kortárs porcelánművészet. Ennek a folyamatnak (is) egyik legfőbb inspirátora a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió, ami legfőképp átgondolt szellemi stratégiájának köszönhető.
A kiállítás megtekinthető szeptember 25-ig.