LÁNGOLÓ SÁRKÁNY A FEJÜNK FÖLÖTT
XVII. Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál, NyírbátorA nyírbátori Szárnyas Sárkány Hete valójában commedia dell’arte fesztivál. Bár hivatalosan nemzetközi utcaszínház fesztiválnak mondja magát, a helyszínen már nem tagadja, hogy vásári komédiások gyülekezőhelye. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
És ebben a minőségében amatőröké és félamatőröké, igyekvőké és boldogulást keresőké, lelkeseké és ambiciózusaké, tüntetően ügyeseké és esetlent domborítóké. Az előadókat az kapcsolja össze, hogy mindannyian pusztán örömből teszik, amit tesznek, és a dolog alapvető célja is „csupán” az örömszerzés: véresen komoly előadás mindössze egy akadt, de annak előadói is bizonyították pár órával korábban, hogy nem lógnak ki a sorból (Ács Tamás és Jakab Ádám gyermekprogramja színtiszta vásári bohóckodás volt). Azért sem tévedés a commedia dell’arte nemes hagyományát emlegetni, mert az örömelven kívül a gúny adta meg az előadások jellegzetesen vásári, de nem alpári ízét.
![]() Teatr Wegajty |
A szervezés ugyan nem egyszer kicsúszott a lelkes vezetők kezéből, bár senki sem állította, hogy egy commedia dell’arte rendezvénynek muszáj gördülékenynek lennie. A hibákért leginkább a helyszínváltás felelős: a Papok Rétjéről a Báthory Iskola udvarára költözködtek az előadók. Ennek az lett az eredménye, hogy nem egy előadást nem találtam meg, vagy csak késve bukkantam rá, amikor már éppen szedelődzködtek a szereplők. És ezzel nem voltam egyedül: nem egyszer dohoghattam együtt Debrecenből érkezettekkel azon, hogy nem pontos a tájékoztatás, hogy nincs egy térképmellékletet is magában foglaló műsorfüzet, amiből világosan kiderül, mi mikor és hol van. Így fordulhatott elő, hogy csak a végét láttam az egyik legjobb előadásnak, a Teatr Pushkin Harmsz-projektjének. Hiszen az a vékonyka füzet szerint a tornateremben lett volna, ellenben egy iskolai tanterembe került.
![]() Lampionerdő |
A szombat este Szabados György hetvenedik születésnapjának megünneplésével zárult: a nagybeteg ünnepelt csak szavalt ezen az estén. Mintegy negyven barát, pályatárs és tisztelő lépett fel, hogy játsszon Szabadosnak, aki régóta rendszeres fellépője a fesztiválnak. Könnyes, bús, szabad este volt.
![]() Teatr Wegajty |
Ács Tamás és Jakab Ádám A bárány megkísértése című darabja a zsidó borbély és alanya, Adolf Hitler találkozását eleveníti fel. A történet szerint ekkor készült el Hitler legendás bajusza. Hitler ekkor még csak egy kis dühgombóc, egy zsidógyűlölő senki, aki az alázatos borbélynak fejti ki eszelős nézeteit. A borbély a nyakára teszi a borotvát, és közben Hitler már üvölti, „tedd meg, tudom, mit akarsz, megmentve ezzel milliónyi sorstársadat”. A borbély a legszívesebben már meghúzná a pengét a tizedes gégéje alatt. Amikor anyja megkérdezi, hogy ki volt a hőzöngő vendég, a borbély csak annyit felel, egy szegény, megzakkant kis káplán. Vajon a borbélyban felmerült, hogy talán nem egy egyszerű futóbolond volt a páciense?
Napközben Gavin Hay, az ausztrál zsonglőr buzogányokkal és angol szóáradattal kábította el főként a közönség fiatalabb tagjait. Roppant ügyes volt, egy létrán állva is magabiztosan dobálta égő buzogányait. Vasárnap este a PG Csoport és Halmos Béla népzenész közös koncertjével és Nyírbátor apraja-nagyját megmozgató, látványos, sőt egyenesen megható, igazi vásári parádéval zárt a fesztivál.
A PG Csoport számaiban is van nem kevés gúny. Különösen a még 1994-ben írt az Embertelen rendszer címűbe jutott belőle jó adag. A zenekarnak van néhány slágere, van néhány keresztény szellemiségű száma, az énekes hangja magabiztos, kifejezetten képzettnek tűnő, kulturált. Ha valami, akkor Halmos Béla fellépése, az által játszott néhány Zerkula János nóta – természetesen gyimesi, gyimesközéploki nóták – volt a koncert csúcspontja. A húrok a szív húrjai voltak, a nóta édesen keserű.
![]() Tűzzsonglőrök |
![]() Elöl: Gavin Hay (A szerző felvételei) |
Miért olyan jó a tüzet nézni? Vajon miért tesz ez mindenkit boldoggá? Kétségkívül a felhőtlen öröm, a kívánságok égbe reptetése volt a fesztivál legemlékezetesebb része. Olyan ez, mintha megtörténne a legelképzelhetetlenebb csoda: a teljes és valóságos és megtörhetetlen béke. Nincs ellentét fajok, nemek és csoportok között. Csak a lampionok vannak, ahogy lángoló sárkánnyá rendeződve szállnak a széllel a tiszta, távoli mezők fölé.
Helyszín: Nyírbátor
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A fesztivál megrendezésére (2009)
Támogató: Színházi Kollégium
A Dalok a földről című szabadtéri előadás orosz-magyar koprodukcióban történő bemutatására (2009)





