Horváth Viktor: Török tükör
2009.07.30.

A recenzensnek azzal a furcsa helyzettel kell szembenéznie, hogy ha vérbeli történelmi kalandregényként ajánlja Horváth Viktor munkáját, óhatatlanul is magyarázatra kényszerül. A műfaji besorolás eleve gyanúsan cseng, mintha alacsonyabb polcra helyezné a kötetet. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA.

Pedig dehogy.

Akkor hát tegyük egyértelművé a helyzetet: nem, a recenzens nem gondolná, hogy az egyenes vonalú történetvezetés, az elbeszélés rafinált trükkjeinek és a látványos intertextuális utalásoknak a hiánya önmagában ómódivá tenne egy művet. Mindazonáltal kétségtelen, hogy Horváth Viktor tartja magát elbeszélő hősének, Ísza bín Juszúfnak az intelméhez: „Tudom, hogy nem erőlködésre vágysz, hanem azért olvasol, hogy örömöt találj, és elfelejtsd a bánatodat, amit mindennapi ügyeid és a sok kis bosszúság okoz neked. Talán már az eddigivel is szomorítottalak téged, és azt fontolgatod, hogy bazárban olcsón túladj ezen a könyvön, netán megparancsolod ifjú és művelt rabszolgádnak vagy rózsás bőrű rableányodnak, akivel felolvastatsz magadnak, hogy hagyja abba, és vigye el ezt az unalmas írást ajándékba az uzsorásnak vagy valamelyik kellemetlen rokonodnak, hiszen fedele díszes, a lapjai a szépen formált betűkkel és finom rajzokkal vonzó megjelenésűek. Igen. Aki írótollat fog, annak kötelessége tisztán tartania a mese áramának medrét, partját tarka növényekkel betelepíteni, és medencéiben csak annyi vízililiomot hagyni, ami még csábít, de az önfeledt úszást nem gátolja.”

A Török tükör legfőbb jellemzője valóban a felszabadult mesélőkedv, s ennek folytán jól olvasható Ísza ifjúkori kalandjainak a sorozataként, ám a könyv legnagyobb erényét és voltaképpeni szövetét nem a puszta események alkotják, hanem az a világ, amelyet a szerző megteremtett, és amelyben ezek a kalandok lezajlanak. A tizenhetedik század közepi török hódoltság világáról van szó, közelebbről a pécsi szandzsákról. És itt meg is kell állnunk egy pillanatra. A regény nagy leleménye ugyanis, hogy az igazhitű hódítók szemszögéből rajzolja meg a világát. A soknemzetiségű, bonyolult politikai erőviszonyok uralta Magyarország szövevényes, kusza, veszedelmekben bővelkedő terület, szemben a Padisáh civilizált, kifinomult birodalmával. Ezzel a szokatlan nézőpontváltással egy csapásra kiszámíthatatlan terepre kerül az olvasó: mindaz, ami régről ismerős, hirtelen idegenné és egzotikussá válik. Nem, itt már nem szolgál kalauzul az Egri csillagok, annak ellenére sem, hogy Gárdonyi regényének néhány alakja (hahó, intertext!) lépten-nyomon fölbukkan a Török tükör lapjain, mi több, a legendás török gyűrű, amelyet a gaz Jumurdzsák (itt: Jadzsudzs, Ísza nagybátyja) keres égen-földön, ugyancsak központi szerepet játszik. Mindeközben azonban Horváth Viktor nem kacsingat ki az életét mesélő Ísza válla fölül, így az az olvasó sem „marad le” semmiről, aki ­– ha akad ilyen egyáltalán – nem ismerné az Egri csillagokat.

A részletező világábrázolás, az időben távoli kulturális tér és a lineáris történetszövés együttese akár Spiró György Fogságát is idézheti, ám a Török tükör teljességgel híján van Spiró végletes pesszimizmusának. A rezignált finálé ellenére – az eseményeket az öreg Ísza idézi föl kései olvasója számára, hogy szabaduljon a lelkét nyomasztó tehertől, a fékeveszett és vidám ifjúság éveit lezáró, tragikus vétség súlyától – vidám, vaskos humorú, karneváli jellegű kötetről van szó, ahol még a birodalmi államszervezetet átható intézményes korrupció kultúrája is valamiféle kedélyes képet ölt. Mindazonáltal első pillantásra nyilvánvaló, hogy a regény mögött igen komoly kutatómunka és imponáló tárgyismeret áll. Az első százharminc oldal az előzményeket, valamint a Birodalom felsőbb politikai viszonyait vázolja föl, majd kezdetét veszi Ísza nevelődése a távoli, barbár magyar tartományban. A cselekményt kár is volna dióhéjban összefoglalni – a béke időszakának hétköznapjai váltogatják egymást rajtaütésekkel, lányszöktetéssel, intrikákkal, hitvitákkal. A kíváncsi és rátermett serdülő fiú lépésről-lépésre ismeri meg a pécsi és a Pécs környéki kisvilág különböző arcait, és e felfedező kíváncsiság révén óhatatlanul is közösséget teremt a kalandregény olvasójával. Így hát mindamellett, hogy török kori történelmi regény, a Török tükör egyszersmind Pécs regénye, kultúrtörténeti kalauza is. Azon felül, hogy a város igen fontos korszakát eleveníti meg, mitikus magasságokba is emeli: „…forgandó az egyistenhívők és a barbárok sorsa a földön, mert Alláh lepecsételi a hitetlenek szívét, de a város mindig megmaradt, akárhányszor is gyújtották fel, rabolták ki és öldösték le a lakóit. Mert a városnak mindegy, miféle emberek lakják, a város megmarad. A városok lelkét nem az emberekéhez mérte Alláh, hanem a magáéhoz, és akkor teremtette őket, amikor a hatalmas dzsinneket. Alláh azt csinál, amit akar.”

Alláh, ahogy az többször is elhangzik a regényben, egyszerre lát múltat és jövőt, mert számára nincs időbeliség – akár a regényíró, ez a modern demiurgosz, aki szintén egyetlen pillantással képes belátni az adott történet időbeli távlatainak a teljességét. Valami hasonlót művel Ísza is, amikor a birtokösszeírás során kitalálja, sőt, mondhatjuk bátran, megteremti Pókos falut, és lám, a fikció idővel valósággá válik, a falu életre kel. És talán regényeket is hasonló célból olvasunk. Hiszen a Török tükör világa ugyancsak összekapcsolódik mindazzal, amit a török kori Pécsről gondolunk. A sodró lendületű történelmi kalandregény képes átrajzolni a fejünkben lévő térképet, és ez igazán nem kis dolog.

Kiadó:  Jelenkor,  Kiadás éve:  2009,  Terjedelem:  558 oldal,  Ár:  3200 Ft
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A Jelenkor Kiadónak a könyv megjelentetésére (2009)