Noha Szymon Kaczmarek a műsorfüzetben a mulatságos cselszövés mögötti manipulációról, a másik ember leigázásáról beszél, az előadás szerencsére nem próbál nemlétező, komoly-komor mélyrétegeket találni a szövegben.

Wanda Skorny

Talál viszont mást. Shakespeare e korai, bohózati síkú vígjátékát a két klasszikus ziccerszerepért szokás elővenni, s optimális esetben Kata és Petrucchio kapcsolatát sikerül elmélyíteni, a megírtnál összetettebben és/vagy ironikusabban láttatni. A Bianca-szál változatos és nehezen átlátható sürgés-forgása többnyire háttérbe szorul, megoldatlan marad, illetve a tradicionális bohózati patronokkal kel életre. A keretjátékot pedig vagy elhagyják a bemutatók, vagy nemigen tudnak vele mit kezdeni.

Michal Kowalski és Krystian Wieczorek

Ezzel szemben a gdanski Wybrzeże Teatr előadásában a Kata- és a Bianca-szál szerves egységet alkot, a hangsúlyosan meghagyott keretjáték pedig egyes pontokon árnyalja, gazdagítja a történetet. A játék mai, infantilis, stabil értékek nélküli világot ábrázol. Különösebb célja sem az ifjaknak, sem az idősebbeknek nincs, mindenkit a napi gondok és örömök kötnek le – ami persze mindenkinél más és más, de a mindennapok földhözragadtságától elemelkedő célok még véletlenül sem rémlenek fel. A fiúk idétlenkednek és bájolognak, Bianca nagyra nőtt Barbie babaként kelleti magát, az idősebb kérők nevetségesen fontoskodnak. Tökéletesen üres világ, nem csoda, ha valaki úgy dönt, ebben inkább nem vesz részt.

Kata kívülállását öltözete, gesztusai is jelzik; pillanatra sem tűnik elviselhetetlen fúriának (a darabbeli dühkitöréseit következetesen kiiktatja az előadás), s nem véletlen, hogy nem is áll sokáig ellent a kissé furcsa, eleinte meglehetősen idétlennek tűnő, de hangsúlyozottan e világon kívülről érkező Petrucchiónak. Szelídíteni sem igen kell; a megtörés sok-sok fázisát szintén kihúzza a rendező, a nem problémamentes egymásra találást gyakorlatilag egyetlen, következetesen végigvitt ötlet jelzi plasztikusan: Petrucchio éppoly gusztustalan ruhát próbál Katára erőltetni, melyet Bianca is hord, ám miután hosszas civódás után a lány felveszi azt (s más bizonyítékát is adja „engedelmességének”), maga véteti le róla.

A Katát körülvevő világ ürességét jól eltalált színészi gesztusokban fogalmazza meg az előadás. Az aktorok egy-két jellegzetes mozdulattal, hangsúllyal, mozgáselemmel idéznek meg mai magatartási attitűdöket, melyeket ugyanazzal a lendülettel idézőjelek közé is helyeznek. E gesztusok egymásra is épülnek, így jönnek létre az ismerősen komikus szituációk.

Piotr Domalewski és Dorota Androsz. Fotó: Tomasz Kaminski (A képek forrása: Shakespeare Fesztivál)

A keretjáték a „színház a színházban” helyzet megteremtésének szempontjából fontos; az ebből adódó ambivalenciával (és komédiai többlettel) él is az előadás. Nemcsak akkor, amikor a keretjáték szereplőit rángatják bele a játékba, hanem akkor is, amikor a történet szereplői viselkednek színpadi szereplőként (Petrucchio például eleinte minden értelemben nehezen jön bele a szerepébe). A színészek gördülékenyen, természetesen, a lehetőségekhez képest színesen alkalmazzák a fent leírt eszközöket: Dorota Androsz Kataként, Piotr Domalewski Petrucchióként, Wanda Skorny Biancaként, Jacek Labijak Grumióként, Krystian Wieczorek Lucencióként, Mirosław Krawczyk Baptistaként egyaránt pontosan tölti ki a megjelenített szerepséma körvonalait (de voltaképpen a teljes színlapot idemásolhatnám).

Ám minden színészi-rendezői igyekezet ellenére a megjelenített világ meglehetősen átlátható, kiismerhető és közhelyes marad. Amilyen örömmel tölt el az a könnyedség, technikai tudás, arányérzék, mely a dramaturgiai munkától a játékötletek kimunkálásán át a szituációteremtésig jellemzi a játékot, olyan hiányérzetet kelt az, hogy a kimunkált gesztusok, ötletek, poénok nem állnak össze rendszerré, nem mutatnak túl önmagukon, nem hoznak létre sajátos formát, amely a maga gazdagságával, variativitásával írná felül a megjelenített világ közhelyességét. Ízlés dolga, kihez mennyire ér közel a könnyed, ügyesen felépített, szakmailag magabiztos előadás; nekem leginkább emiatt az elszalasztottnak érzett lehetőség miatt fájt a szívem.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Shakespeare Fesztivál – Gyulai Várszínház 2009 gyűjtőlapon olvashatják. 

Vö. Kovács Bálint: Mása megzabolázása 
Papp Tímea: Shakespeare Gyulán 1.
Koltai Tamás: Valóság és költészet