GÁLÁNS ÜGYEK

A Nagy Moszkvai Klasszikus Balett június 19-én Johann Strauss-gálával (álszerénységet nem ismerő alcíme szerint egyszersmind briliáns divertimentóval) örvendeztette meg a Miskolci Operafesztivál közönségét. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Jelenetek az előadásból

A koreográfiát és a rendezést Natalija Kaszatkina és Vlagyimir Vasziljov, az inkább dekorációnak nevezhető díszleteket és a káprázatos jelmezeket Jelizaveta Dvorkina jegyezte. A gála – vagy inkább revű – keretjátéka: egy „táncverseny” előkészületeiből és „zsűrijének” összejöveteleiből, illetve a „versenyszámok” sorából állott. A zenét – mely végeredményben kisebb részben származott az ifjabbik Johann Strausstól, az egyes karakterprodukciók, a „versenyszámok” zenei anyagául nagyobbára Delibes, Sibelius, Minkus, Adam, Hacsaturjan, Auber és Pugni balettzenéinek részletei szolgáltak – hangfelvétel biztosította, tegyük hozzá, kifogástalan technikai és zenei minőségben.

Zenekritikusként nem lehet feladatom sem a felvezető komikus jelenetek, sem a „versenyszámok” vékonyka cselekményének elbeszélése, sem a táncosok teljesítményének hozzáértő elemzése. A kissé kusza bevezető jelenetekben a részint igen vegyes jelmezű és provenienciájú (sőt, egy közös zakóba bújt „bohócpárt” is felvonultató) zsűri gyülekezik, fontoskodik, hömpölyög fel s alá, tépi egymás haját, miközben egyikük-másikuk kiválik és táncra perdül. Feltűnik egy hivatását mindvégig buzgón gyakorló „fotós”, s egy mellékszálon a szépreményű, rendkívül magabiztos „favorit” is, aki azután valami baleset következtében – így értjük – elindulni sem tud. A zsűri azután még később is bevonul „vitára”, hogy színes intermezzóként, mintegy a bohóctréfa funkciójában biztosítson változatosságot a komoly versenyszámok között.

A versenyszámok nagyobbára egy-egy pár néhány perces produkciói: pas de deux-k, valcerek, szerelmi jelenetek valamely ismert balett zenéjének részleteire, s páros táncból, a két táncos rövid szólóiból, majd záró páros táncból állnak – általában. Vannak azonban versenyszámok, amelyek több közreműködőt igényelnek. Végül a számokat konferálás is bevezeti, amely a mindenkori előadók valódi nevét és fiktív versenyzői számát ismerteti a közönséggel. A műsor végén azután már nem ül össze a zsűri, hogy végső eredményt hirdessen. Megteszi ezt helyettük a közönség, amely vörösre tapsolja a tenyerét – mindenféle részrehajlás nélkül. Nagyjából azonos lelkesedéssel ünnepli az összes táncost, s bizonyára a pompás jelmezeket, a humort és a sziporkázást is, amelyből egész este kijutott. Mert „csak” revü volt ez, a közönség szórakoztatása alatt és mögött rendkívüli tudással, tehetséggel, fegyelemmel és precizitásssal. Egy rendkívüli képességű társulat ezen az estén laza keretben, de teljes koncentrációval mutatta be képességeit a könnyű nyári látványosságra vágyó közönségnek.

A képek forrása: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál

Ez teljes mértékben sikerült, s a recenzensnek már nem maradt más dolga, mint leírni az igényes „versenyszámokban” többször, más és más jelmezben színpadra lépő szólótáncosok nevét: a hölgyek közül a rangidős Marina Rzsannyikováét, Oroszország érdemes művészéét, a párduc tökéletességével mozgó Alena Podavalováét, a finom és filigrán Ludmila Dokszomováét, aki a Burját Köztársaság kitüntetésének birtokosa, a temperamentumos és érzéki Darija Ljakiseváét és a szőke fürtű naiváét, Viktorija Szmirnováét. A férfi szólisták hárman voltak (így a párok sem maradtak mindvégig változatlanok): Alekszej Orlov, a szálfa termetű, erőt és derűt sugárzó Artyom Horosilov és a legboszorkányosabb táncos, Nyikolaj Csevicselov. Köszönet mindannyiuknak a varázslatért.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.