Khamoro

Kora délután leginkább a fellépők és a szervezők tették ki a tér maroknyi érdeklődő tömegét. Nem tudom, hogy a fél négy tájban kezdő Khamoro együttes dalaiban szerepel-e olyan sor, hogy „kedves esőfelhők, azonnal húzzatok el másfelé”, mindenesetre a roma hiedelmeknek és hitvilágnak szentelt napon ez igazán stílszerűen hangzott volna. A lényeg, hogy az égi dézsából szépen lassan kifogyott a víz, mi több: még a nap is kisütött. Tette ezt talán Balogh Béla, a több mint egy évtizede, fiatalon elhunyt aranysarkantyús táncos miatt, akire Tánccal kovácsoltam hidat címmel emlékezett a Khamoro, Bangó Margit és a Kanizsa Csillagai.

Khamoro

A 2002-ben alakult Khamoro ezúttal táncosai nélkül érkezett, a zenekar azonban megtette kötelességét: amellett, hogy jó időt varázsoltak, remek alaphangulatot adtak a POSZT-ra épp csak megérkezőnek. (Bár a színpad háttere, az esti Cigány passió hatalmas díszletvászna a világban kóborló, szomorú emberekkel és a hatalmas, keresztre feszített, fejét lehajtó alak kissé bizarrá teszi a kontrasztot, s hogy még nagyobb legyen az eklektika, az EKF 2010 tábla sem hiányzik. )

Semmi kesergés a dalokban, békésen megfér bennük a szintetizátor meg a darbuka, az akusztikus gitár meg az elektromos hegedű. Igazi, a Kárpát-medenceibe balkáni ízeket vegyítő, mediterrán fílinget ébresztő világörömzene ez. Miközben boldogságot kívánnak a színpadról a Dóm előtt vonuló ifjú párnak, megnézi és lefényképezi őket a Pécsre kiránduló japán turista, táncol a zenére a „nem teljesen százasnak” kinéző ötven körüli hölgy és az egy méternél nem sokkal magasabb tejfölszőke ikerpár.

Bangó Margit és Bangó Marika

Bangó Margit megjelenésével kiscsaládiasból nagycsaládiasra vált a hangulat – naná, hiszen maga a magyar nóta királynője érkezik. Tiszteletet keltő és arra abszolút méltó a munkássága, a sors és a pálya, ami mögötte áll. Épp ezért gondolom, hogy félórás műsora (nevezzük nevén: hakni) olyan, mintha saját szobrát verné szét légkalapáccsal.

Az egy dolog, hogy kreatívnak kevésbé nevezhető tuc-tuc alapokat használ, hogy a legújabb lemezéről előadott számok a hetvenes évek táncdalfesztiváli dalainak összevágott változataiként hangzanak – ha neki ez tetszik, de még inkább: ha a népnek ez kell, ám legyen. Az viszont megbocsáthatatlan, hogy a kéttagú Bangó Gypsy Band gitárosa maximum két akkordot fogott a hangszeren, miközben annál valamivel több jött ki a hangszórókból; a szintetizátoros-vokálos épp annyira mozgatta ötletszerűen száját a mikrofon előtt, mint amennyire a billentyűket ütögette. Bangó Margit mikrofonjáról sem hiszem, hogy annyira hiperérzékeny lenne, hogy a művésznő szájától bármilyen távolságra konstansan ugyanazt a hangerőt adja, és az is érdekes, hogy néha nem az hallatszott a téren, amit az ajakmozgás mutatott.

Bangó Margit

De hagyjuk az eufemizmusokat: ha nem is full, de egy jó 80-90 százalékos playback volt azért Bangó Margit és a piros-aranyba öltözött Bangó Marika – kevéssé előnyös alkattal úgy kell öltözni, ahogy az anyukája, nem úgy, ahogy ő – produkciója. (Merthogy Marika Bangó Margit lánya, akinek láthatóan komoly ambíciói vannak a stafétabot átvételét illetően. Nem hagyna nagy űrt maga után, ha hirtelen feladná ezt a vágyat.) Hiába az Aranyeső, Hosszú, fekete haj, Táncolj, cigánylány medley, a ráadás, a duóban előadott Bubamara, és a „Gyere velem, Bangó Margit, énekelj” monológként dalolt sor pusztít, és azon gondolkodtat el, hogy egy valamikor hiteles életmű, ami ma már csak annyira korszerű, mint Háy János drámájában (A Pityu bácsi fia) Jani, mitől annulálódhat és válhat nevetségessé. Hát ettől.

Kanizsa Csillagai. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Szerencsére a Kanizsa Csillagai maradnak a gyökereknél, nem akarnak annál többet, mint az autentikus – leegyszerűsítve: rózsás szoknyás, kannás – cigány zenei- és tánckultúrát megőrizni és továbbadni. Miközben játszanak, egy galamb száll a színpadra. Egy teljesen átlagos, hétköznapi városi szürke galamb. Csak nehogy aztán Tubica Cézár legyen belőle.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a POSZT 2009 gyűjtőlapon olvashatják.