A Trafóban bemutatott Worldwideheroshow-ban a magamutogatástól idegenkedő néző is örömét lelheti az interaktivitásban. Nem tömegek, nem egy egész nézőtér előtt kell frappánsságunkat, jófejségünket és találékonyságunkat bizonyítani; elég, ha egyetlen játszóval – az ő utasításait, de inkább jó szándékú sugallatait követve – közreműködünk.
 Lázár Kati |
Az előadás kerete játékos „hősvetélkedő”. A néző először a Látoknővel, Lázár Katival kerül kapcsolatba, aki akár néhány szemvillanás, akár egy néhány perces beszélgetés után eldönti, hogy a hősjelölt számára melyik kategória a legmegfelelőbb. Ezután az adott kategóriáért felelős játszó segíti a nézőt a hőssé válásban, azaz a hősszerepre szabott feladatok végrehajtásában, vagyis a két fél valóban személyes kapcsolatba kerül egymással. A játék ezért a hősképzők számára is izgalmas tanulságokkal szolgálhat, hiszen az előadás sikerességének szempontjából életbevágóan fontos számukra, hogy az éppen félénk vagy exhibicionista, bizalmaskodó vagy távolságtartó nézőknek sikerüljön a feladat végrehajtása.
 Thuróczy Szabolcs, Dióssy Gábor és Szamosi Zsófia |
A Space pedig igen sokoldalú gárdát toborozott össze az előadásra: a játszók közt van színész, filozófus, táncos, zenész és operaénekes – ennek megfelelően a hősképzések is rendkívül változatosak. A botrányhősöknek (Thuróczy Szabolcs vezetésével) például – bármilyen eszközzel – fel kell hívniuk magukra a figyelmet. A mesehősöknek meg kell találniuk a megfelelő módszert a Szandtner Annán ülő átok feloldására. Az éjszakai pillangóknak – miután Szamosi Zsófia által megfelelő kiképzésben részesültek – le kell szólítaniuk valakit a közönség soraiból. A hősszerelmeseknek bele kell halniuk a szerelembe Yang Li karjaiban. Az igazság hőseinek (Pálfalusi Zsolttal) egy dilemmában kell dönteniük és meg kell indokolniuk választásukat. A jövő hőseinek (Érsek Mercédesz instrukciói alapján) DNS-mintákat kell gyűjteniük az emberiség megmentéséhez.
Mivel a különböző kategóriákban való hősképzések szimultán folynak, a hősjelöltek látszanak is, meg nem is, hiszen elbújhatnak a hatalmas, kaotikus játszótérnek tűnő színpad tömegében. Bizonyára az is megnyugtató, hogy mindenki csak röpke pillanatokra kerülhet a figyelem középpontjába, például amikor a mikrofonnal körbejárkáló ceremóniamester, Vajdai Vili kíváncsiskodik, vagy amikor a feladatukat teljesítő hősjelöltek a kívülálló nézőket vonják be a játékba. De még a kihangosítva éneklő vagy verset felolvasó szereplőkre sem hárul elviselhetetlen intenzitású figyelem – a többiek el vannak foglalva saját feladatukkal, a kívülálló néző tekintete pedig ide-oda cikázik a játékban részvevők, a ceremóniamester és a Trafó előterét mutató négy kivetítő között.
 Hősszerelmes Yang Li karjaiban |
Az érdekes, izgalmas és a lehetőségekhez képest testre szabott feladatok megélése persze teljesen egyedi és személyes élmény, éppen ezért természetesen a recenzens előadáshoz való hozzáállását is nagyban befolyásolja hőssé válásának története. Óriássá avatásomat pedig először kissé feszengve, majd annál felszabadultabban, a felém sugárzó jóindulatban sütkérezve, önmagamon nevetve és eufóriámat éppen csak megcsipkedő öniróniával élem meg. Óriásjelöltként hatalmas méretű, azaz hétmérföldes csizmát húzok, és abban botladozom végig a színpadon. Aztán Rókás László egy kis piros sámlit tart a magasba, és el kell vennem tőle. Rá kell jönnöm, hogy kizárólag a táncos testének támasztott kis létrára mászva érhetem el – a feladat tehát arról szól, hogy mennyire bízom meg a játszóban. Majd lelkileg is óriássá kell válnom: a játszó átölel és átadja óriás-energiáit. A teljesített feladat feletti ünneplés, a hőssé avatás aztán fotózással és „villáminterjúval” kezdődik, majd egyenként végigvonulunk a hősképzők sorfala előtt, és mindannyian kapunk egy (minő boldogság!) hazavihető aranyérmet, miközben a ceremóniamester felolvassa nevünket és üzenetünket a világnak. Pálfalusi Zsolt és Peer Krisztián rövidre fogott, a hősiesség filozófiai kérdéseiről szóló vitája után a játszók énekelnek nekünk, majd lufizápor hull a magasból.
 Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Azon csodálkozom, hogy mire az avatás részeként végig kell vonulnom a színpadon – amikor már tényleg minden tekintet rám szegeződik –, mennyire megszokom a szereplést, és hogy bármennyire is játék az egész, mennyire legyezgeti hiúságom az ünnepeltség érzése. Vagyis minden előzetes várakozásommal, celebekkel szemben érzett lenézésemmel és sajnálatommal ellentétben felébredt bennem hírnévre vágyó énem. Ugyanakkor a színes lufik láttán ujjongó gyermeki énem azt súgja, hogy ebben a játékban mindenki megérdemelten nyerhet, és hogy talán – nem csak ebben a játékban – valóban mindenkiből lehet hős.
Kapcsolódó cikkeinket a Flamand-Holland Fesztiválok 2009 és a PENDULUM Színházi ingajárat 2009 gyűjtőlapon olvashatják.