A válogatás kellőképpen enigmatikus címadása sugall valamit: Suttogsz. Így ha mást nem, valami titkot vagy titkokat mégis elképzelhet a képek nézője magának.
 Szombathy Bálint: Marx, Engels… valamint Naturalia non stunt turpia. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A falon Agnieszka Kamińska képeinek közös címeként Az örökkévalóság múló pillanatai szerepel, a katalógusban a képeknek saját, francia vagy angol címük is van, ezek a képen látható tárgyak metaforikus elnevezései. Kamińska camera obscurával fotózta a tengerparti tájat. A főszereplő a homokos part és az ég, valamint a nap és a szél. Továbbá a tengerpart szokásos vagy nem szokásos kellékei: két homokba szúrt boton lebegő fürdőnadrág (Moon), bódék, a számomra megfoghatatlan funkciójú ’malmok’ (Moulins), egy homokkal töltött kád, póznákkal, vásznakkal (Bateau, Transcendence en bateau). E képeken szereplő témák átalakulnak: például a nyomokkal teli homokba szúrt botokon lengő fürdőnadrág képe felidézi a holdraszállás képét, ezt a címe is erősíti. De nemcsak e metaforikus „átmenetiség” miatt érezzük eseménydúsnak, drámainak a képeket: a camera obscura-technika következtében a képek motívumai átlátszóvá válnak, eltűnőben vannak, titokzatosan kilobognak a képből.
 Anita Andrzejewska: A jelenlét nyomai |
Anita Andrzejewska A jelenlét nyomai címmel négy képet állított ki, mindegyiken egy-egy női portré – csak éppen háttal. Egyetlen modellnek látszik profilból az arca, de annak is csak a kontúrja, egyébként árnyékban van. A másik három alak pedig teljesen hátat fordít a kép nézőjének. A modellek által viselt ruhák különböző mélységekig nyitottak: az egyik a nyakszirtnél zárt, a másik lenyúlik egészen a derékig. A szemcsés anyaghatású képek szoborszerű modelljeinek feje finoman előre billen; ez a gesztus, valamint elfordulás, és a mindannyiukra jellemző (bár eltérő) kéz- vagy karmozdulat, ahogy megfogják magukat, a magány jeleiként funkcionálnak a képeken. Ezek a képek címük szerint a jelenlét nyomait tárják elénk. Miféle jelenlét hagyta itt nyomait a magány képében?
A kiállítás kurátora Detvay Jenő, akinek négy képe összetett konstellációt alkot, címük Musca I-IV. Nem véletlenül használom a konstelláció szót, hiszen a Musca vagy magyarul Légy egy csillagkép, talán ezért is viseli a négy kép a dupla csillag összefoglaló nevet. A négy kép mindegyikén két légy drámáját látjuk egy átlátszó tartályban (ugyanazoknak a legyeknek a drámáját? az azonosítás lehetetlennek tűnik); felnagyítva és kékben megkomponálva, fölülről vagy oldalról exponálva őket, ahogy ők maguk is fölülről vagy oldalról közelítenek egymáshoz, attól függően, hogy mit akarnak. Két csillagkép mászik a kék űrben, egymáshoz érnek, eltávolodnak… A suttogásuk már nem hallható, örökre az övék marad. „Legyek, legyek – avagy az elmondhatóság határa.” (Mészöly Miklós)
 Agnieszka Kaminska képei a kiállításon. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Jowita Bogna Mormul Intim tér című sorozata tizenkét képet foglal magába (a katalógusban eggyel kibővül a válogatás). Régi fotókból kivágott emberek képei applikálódnak más képekbe, vagy apró háromdimenziós terekbe, mégpedig úgy, hogy a bennfoglaló kép vagy térelem homályos marad. Ez assemblage-hatást kelt a nézőben. Mint ahogy a katalógusból kiderül, Mormult az emlékek életre keltése érdekli, és ezt szinte szó szerint vehetjük, hiszen mondhatni animálni kezdi a kivágott ősöket az említett „intim terekben”. A katalógus további fontos információkkal szolgál Mormul képeinek értelmezéséhez, hiszen rövid idézeteket ad az egyes képek mellé, így kép és szöveg, anélkül, hogy az előbbi illusztratív, vagy az utóbbi magyarázó funkcióba süllyedne, az anekdotikus emlékezetet és annak újrakontextualizáló működését felidéző, nem minden titokzatosság nélkül való játékba kezdenek egymással.
 Czeizel Balázs: Fotoszféra II. |
Czeizel Balázs képei a Fotoszféra-sorozatba tartoznak. „Egy kozmikus eredetű zúgás vesz körül bennünket”, kezdődik a katalógusszöveg. Ez a zúgás a szférák zenéje, és feltételezi, hogy ennek mintájára létezhet a szférák fénye is. E szövegben elérthetően a szférikus suttogás vizuális megfelelőjéről van szó, pontosabban a fotoszférikus „suttogás” érzékelésének lehetőségéről, titkainak megértéséről, felfogásáról, meglátásáról. A fényképész kinyilvánított szándéka szerint ősképeket készít. E mitológia szerint alapvetően már nem is képkészítésről van szó, hanem valami emberen túli vagy előtti kozmikus-vizuális rendre való „ráhangolódásról”. Ez a fikció Czeizel esetében profilból vagy szemből készített kontúr nélküli portrékat jelent, melyek fényfoltos „szellemisége” erőteljes hatást kelt. Fotoszféra fakította hajuk szálai viszont egyenként megszámolhatók.
 Szombathy Bálint: Azonosulás |
Szombathy Bálint négy fotót válogatott a kiállításba, ezek közül három huszonként-huszonhárom évvel ezelőtt készült (Amsterdamban és Londonban), egy pedig 2008-as (a krakkói). Mind a négy képen a szerző áll modellt, különféle módokon, de minden esetben valamiféle konceptuális gesztus végrehajtójaként. A Kövesd a lépteimet című képen látványos pózban bakancsot dob egy kukába; az Azonosulás címűn két plakátarc mellé áll oda harmadik arcnak; a Naturalia non sunt turpia (Ami természetes, az nem rút) című képen szökőkút vízköpőjének vize ömlik sugárban Szombathy szájából, mintha hányna; végül a Marx, Engels, Lenin, Szombathy című képen MARX ENGELS LENIN feliratú könyvet tartó munkásszobor mellé áll hasonló testtartásban, SZOMBATHY feliratú könyvvel a kezében. Tehát a városi tér kulisszái között szerepeket és arcokat váltó, mintákhoz hasonuló, köztéri tárgyakkal és képekkel kollaboráló személyiséggel van e képeken dolgunk. A képek hangtalanul adnak hírt a kulisszák suttogó szirénhangjairól, melyek Szombathyt odaszólították, így most már az ő fülében maradnak örökre.
A kiállítás április 30-ig tekinthető meg.
Kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.
Vö. Kelemen Éva: Suttognni és suttogni hagyni
Lugosi Lugo László: Big mix