Sárga zsebkendő |
Vajon mi köti össze a Sárga zsebkendő három hősét – a tizenöt éves, friss szerelmi csalódáson átesett fiatal lányt, a rezervátumban nevelkedett, kissé zizis fiatal srácot és a börtönből frissen szabadult, középkorú férfit? Például az, hogy senki sem keresi egyiküket sem, ha eltűnnek pár napra. Az, hogy ők hárman egy kocsiban kötnek ki, szinte a véletlen műve, de aztán furcsa sorsszerűséggel gabalyodik össze az életük. Nagyon erősek és hitelesek a karakterek a feszült road movie-ban: William Hurt, Kristen Stewart, Eddie Redmayne és Maria Bello mind-mind olyan hősöket alakítanak, akik sodródnak az árral. Furcsa az indiai Udayan Prasad filmje, mert egyszerűen nem fair: egészen profi módon eteti be a nézőt a hallgatag, titokzatos macsó mítoszával, aki azért – legyünk már észnél! – nem más, mint egy szimpla, közveszélyes, agresszív tuskó.
Mert mi más lenne az, aki szétveri az ablakot, amikor a neki tetsző nő (Maria Bello) nem rántja le rögtön a bugyiját, amikor meg a felesége elvetél, nekiesik, majd a nő segítségére siető idegent úgy kiüti, hogy az rögtön belehal. Ennyit a múltbeli kísértetekről, de Brett Hanson (William Hurt) különben az út során sem tétlenkedik, ott egy részeg, lakókocsis hippit döngöl a betonba, annak barátnője és kisgyereke előtt. Vagyis a hallgatag, a foga közül olykor közhelyeket potyogtató, ’törvényen kívüli’ bunkónak egyetlen igazán pontos megállapítása van. A vele autókázó fiatal lánynak mondja: „Aggódom miattad. Nincs semmi ítélőképességed.” És mégis, vagy William Hurt nagyon jó színész, vagy a magányos cowboy mítosza még bennünk is ott lappang, mert szégyenszemre elkezdünk drukkolni a szadomazochista pancsernek, hogy valahogy sikerüljön újra összetákolni az életét.
Sárga zsebkendő |
És ez az, ami nem fair, mert az odáig rendben van, hogy a Kristen Stewart által alakított fruska körbedongja a volt börtöntölteléket, de vajon mi a csudával éri el William Hurt, hogy mi, nézők is izguljunk érte?! Az egyetlen pozitívum, ami erről a figuráról elmondható, hogy szerencsére nem kezd ki a kölyökkorú leányzóval, az akárhogy sündörög is körülötte – nem csúszunk át Lolita-sztoriba. A lányt végül a kissrác (Eddie Redmayne) cserkészi be, lassan és bénán, kezdetben idétlenül, erőszakosan, aztán rajongva, majd sírva – furcsa módon, ez végül bejön, hiszen a lány „szereti a szomorú embereket”. Szervetlenül fityeg a happy end a film végén: a gyerekek megváltják a rosszfiút, a szeretett nő fellobogózza sárga kendőkkel a hajóját és visszavárja a férfit. És aztán mi lesz? Kezdődik újra a bunyó, a szőkeség meg mehet önvédelmi sportokat tanulni?
Adventureland |
Kristen Stewart másodszor is kalandkereső, koraérett kamaszlány szerepben bukkan fel, és megint felszed egy helyes, de éretlen kölyköt. Az Adventureland 1987-ben játszódik, egy kibírhatatlanul unalmasnak induló nyáron, amikor a frissen végzett James Brennan (Jesse Eisenberg) az áhított európai nyaralás helyett a helyi, finoman szólva is gagyi vidámparkban köt ki egyenpólóban. Az értelmes és jó humorú srác épp csak a nőkről nem tud semmit, így teljesen naivan tűri, hogy a nála jóval dörzsöltebb lányok, a vidámpark szépeként nyilvántartott Lisa P., illetve az egyik nős karbantartóval viszonyt folytató, a fiút csak alibiként felhasználó Em elszórakozzon vele.
Adventureland |
Az 1964-es születésű rendező-forgatókönyvíró Greg Mottola saját történetét dolgozta bele a filmbe, így nem meglepő, hogy a mozi igazi erénye a nyolcvanas évek atmoszféréjának tökéletes visszaadása: válltömések, répanadrágok, dauerlobonc, édeskés slágerek. Az epizodisták már-már paródiába hajlanak, ott van például James munkatársa, a cinikus, depresszív, zsíros hajú, szláv szakos srác, aki olykor Három nővér-idézetekkel kommunikál, és tudja, hogy a diplomájával sokra viszi, talán még hot-dogot is árulhat, vagy a vidámpark konyuló bajszos igazgatója, aki leginkább a játék-lóverseny közvetítéskor van elemében. A kamaszkor minden szívfájdító nyomora benne van a könnyed és szellemes filmben, melyben talán a boldog vég a legszomorúbb, hiszen kivel is kéne először egy fiúnak ágyba bújni, mint azzal a lánnyal, aki hónapokon át átverte? Mindegy, az Adventureland mégis ezerszer jobb a hasonszőrű amerikai tinifilmeknél, kesernyésebb, intellektuálisabb, önreflexívebb: szegény Greg Mottola, neki is kijuthatott a jóból, de legalább elegánsan szublimál utólag.
Másodpercenként öt centiméter |
És ha már frusztrációknál tartunk, jöjjön végül a Másodpercenként öt centiméter, egy háromrészes japán animációs film, melynek Makoto Shinkaj a rendezője, forgatókönyvírója, operatőre és vágója egyszemélyben. A Mese a cseresznyevirágokról című részben két általános iskolás gyerek, egy fiú és egy lány, az egymáshoz nagyon ragaszkodó Takaki és Araki, kénytelen egymástól elszakadni egy költözés miatt. Egy évvel később a fiú meglátogatja a lányt: ismeretlen metróvonalak labirintusában zötyögve, a hirtelen havazás miatt többórás késéssel, éjjel érkezik meg, de Akaki megvárja őt. Lenyűgöző Makoto Shinkaj időkezelése, mert képes érzékeltetni azt a furcsa jelenséget, amikor szinte besűrűsödik, lelassul, megdermed az idő a szorongástól.
Másodpercenként öt centiméter (Fotók: Titanic Filmfesztivál) |