ASZTALIZENÉSZEK

Haydn-vacsora / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009

Az idei tavaszi fesztivál legbizarrabb és egyúttal legegyedibb rendezvénye a Haydn-vacsora volt. Közepes műsorral, jó ételekkel, valamint nagyszerű borokkal. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Ha fordítva lett volna: az énekesek brillíroznak, a pantomimművész előadása nevetésre ingerel, az ételek épp csak ehetőek és a felszolgált borok mindegyike lőre, alighanem elégedettebb lettem volna. Egyrészt mert teli gyomorral érkeztem, másrészt mert az eseménynek kifejezetten a zenei része érdekelt, illetve az, hogy mit lehet elmondani zenével és ételekkel a kétszáz éve meghalt Joseph Haydnról. Hogyan illesztik úgy össze a zenét és a menüt a szervezők, hogy azzal ne csupán a kort, de a zenetörténet egyik legjellemesebb és legszellemesebb alakját is megjelenítsék: csípős humorát, barátságosságát, alázatosságát. A menükártya kijózanított, egyértelművé tette, hogy nem pompás mulatságról lesz szó, inkább afféle meglepetések nélküli magyaros vacsorát fognak nekünk szervírozni a XVIII. századi ruhákba öltözött fiúk.

A vacsora zenészei. (A fotókat Hajdú D. András készítette)

A fogások közt Haydnt idézték táncosok, zenészek, valamint Méhes Csaba pantomimművész. Miközben a tálalás folyt, Mácsai János Haydn leveleiből olvasott fel, szintúgy komornyiknak öltözve, ám paróka nélkül. (A parókát bizony hiányoltam a fejéről, mert ne feledjük, a himlőtől megtépázott szépségű komponista sokat adott a megjelenésre; jellegzetes, két oldalt hosszúra hagyott kiegészítője nélkül még barátai sem láthatták.) E levelek egyike az a nevezetes dokumentum volt, melyben Haydn felpanaszolja egy barátnőjének, Sabina von Genzingernek, hogy mily nehéz sora van Eszterházán, és mennyire érzi még szájában Bécs ízeit, az ottani éttermek és konyhák remekeit: „három nap alatt 20 fontot fogytam, mert a bécsi jó falatok eredménye még út közben eltűnt rólam. Bizony, bizony, gondoltam magamban, amikor a vendéglőben a fölséges marhahús helyett 50 éves tehénből készült szeletet, az apró gombóccal tálalt raguleves helyett öreg birkahúst, sárgarépafőzelékkel, cseh fácán helyett rágós rostélyost, finom, ízletes narancs helyett salátát, cukrászsütemény helyett száraz almáslepényt, mogyoróval, és a többit, kellett ennem. Bizony, bizony, gondoltam magamban, csak egy morzsányi volna most abból, amit Bécsben már nem tudtam elfogyasztani”.

Mivel ilyen pontos – és szellemes – leírásunk maradt fenn Haydn étkezéséről, akár e felolvasott levélrészletre is lehetett volna alapítani a vacsorát, de mindenképpen igazodniuk illett volna a fogásoknak a korhoz, vagyis fel kellett volna idézni, ha mást nem, hát a címbéli Fényes, azaz Pompakedvelő Miklós lakomáit, melyekről egyet s mást szintúgy tudhatunk. Ehhez képest csalódás volt az első fogás, a tésztás – tehát álnéven szereplő, de valójában - bajai halászlé, a kétes ízű ponttyal. A lé mindenesetre sűrű és kiváló állagú volt.

Király Tamás divatbemutatója

A második fogás előtt Szakály Ágnes játszotta Haydn műveinek cimbalom átiratait, ám a herceg kedvelt hangszerére, barytonra íródott G-dúr trió átirata és annak előadása nem győzött meg. Az aranyozott műsorfüzet idézte Sztravinszkijt, aki szerint a cimbalom egy vadállat, és szerzője hozzátette, e veszedelmes fenevad legjobb szelídítője Szakály Ágnes. Sajnos a vidám ostorpattogás helyett kicsit erőtlen nógatást kaptunk az all’ Ongarese tételben. A második fogás amúgy kifogástalan káposztás cvekedli volt – mondanom sem kell talán, hogy ez sem főúri, de még nem is úri étel – remek, omlós libahússal: a liba szerencsére nem száradt ki, nem lett túlpuhítva sem, e tételt lehetett volna a bécsi ínyencségek közé sorolni.

A harmadik fogás előtt Méhes Csaba bohóckodott. Parókásan, kosztümösen, de trendi szemüvegben adta a rossz zenészt, csetlett-botlott. Nemegyszer kínossá fajuló produkciója Alfonzó vonósnégyes-paródiájának a bokájáig sem ért. A lelkes közönséget ütemesen tapsoltatta, vagyis hangszert faragott belőle, belőlünk. A soron következő fogásnak helye lett volna Fényes Miklós udvarában: a vörösborban pácolt borókás szarvascomb remek volt, illett hozzá a házigazda Gerbeaud Portugesere, de a szarvashoz felszolgált áfonyás fánk sajnos csak a jobb házias kosztot kínáló, olcsó vendéglők szintjét érte el. A kiszolgálás azonban majdnem hibátlan volt.

Hírességek asztala

A zárószámként felhangzó operarészletek erősítették bennem az érzést: az előadók számára a Gerbeaud gyakorlási terep. Rácz Rita koloratúrái ugyan meggyőzőek voltak, de a hangja – tudjuk be annak, hogy nagyon fiatal még – bizonytalan. Megyesi Zoltán áriája volt az este legszebb epizódja.

Haydn még a következőket írja a már idézett levélben: „Eszterházán senki sem szól hozzám, Parancsol egy kis csokoládét, tejjel, vagy anélkül – nem óhajt egy kis kávét, feketén vagy tejszínnel, mivel kínálhatom, kedves Haydn, vanília, vagy ananászfagylaltattal?” A desszertet, mely könnyű mousse volt, Király Tamás divatbemutatója alatt, a felső szinten szervírozták. A bemutatón a babává sminkelt gyönyörű lányok könnyű vajszínű és fekete estélyikben vonultak – fetrengtek, csúsztak, másztak - Haydn- és chill out zenére a színpadon.

Ha egy színes hetilap társasági rovatába jegyezném e cikkem, akkor mindenképpen kitérnék a jelenlévő vendégekre: elsősorban is a Tavaszi Fesztiválon alig egy hete fellépett Joshua Bellre, aki egy magyar hölggyel, Szalontai Szilviával jelent meg a vacsorán. Ha jól láttam, különösen a divatbemutatót élvezte.

Kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.