A könyv egy szenvedélyesen és pozitívan elfogult magánbeszélgetés lenyomata, melyben a szerző által deklaráltan nincs helye a „szakmai szigorral vezérelt művészettörténeti nézőpontnak és hangvételnek”. A száraz leírások helyett „lelki-szellemi élményt nyújtó” esszét a szerző lánya, Bényi Eszter állította össze oly módon, hogy a gazdag képanyag mellett a magyar, francia és angol nyelvű szövegeket kiegészítette Supka Magdolna korábbi, Aba-Novákról írt munkáinak részleteivel.
A monumentális alkotás az 1937-es Párizsi Világkiállításra készült – a magyar kultúrpolitika ekkor szánta el magát Trianon után először arra, hogy a Szent István államából megmaradt „Csonkaországot” külföldön is reprezentálja. A nyugatbarát imázs nevében kissé háttérbe szorultak ugyan a nacionalista és szakrális szempontok, de nem árt felidézni a szerző által vizsgált mű eredeti kontextusát. A Györgyi Dénes által tervezett magyar pavilon főbejáratánál – a korabeli katalógusban olvasható és a kötetben is közölt szöveg szerint – „Magyarország két szimbolikus alakja”, a négy méter magas Szent István és Szűz Mária aranyozott szobra, míg az előcsarnokban „főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós” mellszobra állt, ezeket követték a díszteremben Aba-Novák történelmi pannói, melyeket megtekintve a látogató átjutott a pavilont lezáró „vallásos művészetek termébe”.
Az állami megbízásként megfestett Magyar-francia történelmi kapcsolatok című Aba-Novák-pannó nem csak a zsűri egyik díját nyerte el (a festő mellett Grand Prix-vel jutalmazták például a magyar pavilon tervezőjét), hanem Picasso elismerését is. Az anekdota szerint a Párizsban éppen egyik fő művét, Guernica című munkáját kiállító katalán mester a művek megtekintése után Aba-Novákot barbár zseninek nevezte – talán nem véletlen, hogy ezt a jelzős szerkezetet választotta címéül a debreceni Modemben 2008-ban megrendezett életmű-kiállítás is. A pannót külföldi sikerei után (bemutatták Krakkóban, Varsóban, Prágában és Kassán is) a székesfehérvári leendő Horthy Miklós Kultúrház (a mai Csók István Képtár) második emeletének nagytermében kívánták véglegesen elhelyezni – de csak 2001-ben és 2003-ban volt itt látható, akkor is csak néhány napig.
 Az Aba-Novák pannó részlete |
Aba-Novák – aki a harmincas években az érdemein felül értékelt és a hivatalos kultúrpolitika által támogatott, majd 1945 után agyonhallgatott és lesajnált Római Iskola kvalitásos képviselője volt – alig több mint két hónap alatt készítette el az összesen 28 méter hosszú, egyenként majd 8 méter magas művet. A technikai bravúr önmagában talán nem indokolja a hatalmas nemzetközi elismerést, az okokat inkább az archaizáló, figuratív képi nyelvben és a nézőket lenyűgöző méreteiben kell keresni. Továbbá a mű a kultúrpolitika (még éppen engedékeny) kegyelmi pillanatában született meg, ezért a nemzeti nagyság kifejezése helyett egyfajta általános történelemképet sugároz – talán nem függetlenül a pannó témáját felvázoló, nacionalizmussal és németbarátsággal nemigen vádolható tudós barátok (Mihalik Sándor, Huszár Lajos, Kampis Antal) személyétől. A pannó központi motívuma az 1456-os nándorfehérvári diadal (Kapisztrán János óriásira növelt alakjával, a déli harangszóra utaló templomtoronnyal és az Európát védelmező magyar karddal), de a képeken és a szalagfeliratokon az állami jelképek mellett (Szent Korona átadása, Aranybulla) nagy hangsúlyt kapnak a kulturális kapcsolatok is (a francia ciszterciták hatása, Anjou Nagy Lajos pécsi egyetemalapítása, Bercsényi francia huszárezrede és a Rákóczi indulót megzenésítő Berlioz arcképe). Feltűnnek a szabad vallásgyakorlást kimondó 1568-as tordai országgyűlés résztvevői vagy olyan modern, világias témák, mint a reformkor vívmányai (gőzhajó, a Lánchíd, a Magyar Tudományos Akadémia épülete) és a ’48-as forradalom alakjai (Széchenyi, Kossuth, Petőfi).
A forrásértékű és szép reprodukciókat kiegészítik a pannó restaurátorától, Kurovszky Zsófiától származó, igen érdekes technikai részletek, s csak sajnálható, hogy akad értelmetlen mondat is a kötet 25. oldalán: „Esélye lehetett az Európát fenyegető legnagyobb veszély idején a múltbéli vitézi tettek közül a másfél évszázados uralom alól felszabadító magyar népnek, amely a nándorfehérvári ütközet győzelmével kivívta a kereszténység védőbástyája címet”. A 38. oldalon látható felnagyított képrészlet és az ezt elemző szerzői szöveg ellentmondásának feloldása is a szerkesztő feladata, hiszen nem a szövegben említett fiatal parasztanya fogja kezében gyermekét, hanem a mellette álló kucsmás férfi.
Bár az album elkerüli a kvalitással kapcsolatos kérdéseket, és nem vet fel a mű értékelését elősegítő szempontokat, a pannóról készült képanyag alkalmas arra, hogy ki-ki meghozza saját ítéletét. A könyvet pedig kezelje úgy, ahogy Supka Magdolna a maga sajátos stílusában szerette volna: olyan „hírvivőnek […] a már-már elfeledett […] falképről, (amely – DK) mint valami Noé-bárkája madár csőrében tartott olajág adjon életjelt.”
Kapcsolódó cikkünk:
Ibos Éva: A mi monumentalistánk / Aba-Novák Vilmos kiállítása – MODEM, Debrecen