Vesela Kazakova és Lukáts Andor |
A főszereplő, Gábor örökölt családi nyelvén a címbeli szószerkezet jelentése: nagyon jó (a vászonra Príma primavera alakban íródott ki a cím, a filmszemle katalógusában és másutt az alkalmi szólás magyar kiejtését a Príma primavéra forma tükrözi). A középkorúnak mondott (ötvenkilenc éves) főhős „szellemileg problémás ember” (az Ecserin csillárt áruló, anglonémet beszélgetésbe keveredő Grósz Lili néni szavai szerint – ha jól értettük –: eine Mesüge). A finoman rajzoló, zongorázó, érzékeny nagyfiút idős anyukája óvja és uralja. „Gáborka” ragyogó memóriával rendelkezik, de a halált, időmúlást mintegy kiiktató emlékezete ifjúságának álomvilágába alámerülve élteti őt: bölcs apja oldalán, illetve nagymamája egykori jugoszláviai, kiskikindai házában, vendéglőjében. Egyszerre emlékező- és felejtőművész.
A mama bankrablás során életét veszti. Fia, aki a veszéllyel mit sem törődve igyekezett ellenszegülni a rablóknak, s letépte az egyik (a holland) tettes maszkját, hirtelen a rablók ukrán–magyar sofőr-kurvája mellett találja magát. Az alkalmi páros – nyomában az önvédelemből kettős gyilkosságra kész szőke holland adonisszal, valamint egy lestrapált magyar rendőrnővel és az Interpollal – a kiskikindai menedék felé viszi útját (kamiont és sínmotorost stoppolva, meg gyalog, csöves kukoricát sütögetve, sebes patakban fürödve).
Jelenet a filmből |
A nagymama házának helyén csak rom meredezik, mégis mintha a senki szigetén, inkognitóban kezdhetnének kettejüket egyre szorosabb érzelmi kötelékkel egybefonó új életet (egyikük hamis, másikuk még 1955-ben lejárt útlevéllel). A szabadság, felelősség és szeretet a tegnap még apukája hatszázhetvenötször felkeresett sírjához is alig eltaláló, gyógyszerekre szoruló Gáborból hirtelen ügyes, gyakorlatias, férfias öregcserkészt farag. Persze, a törékeny illúziók nem tartanak sokáig a szerb–magyar faluban, jön, akinek és aminek jönnie kell, de a rendőrnő első dolga, hogy az őrizetbe vétel előtt Jolánnak megsúgja a viszonylag enyhe büntetés titkát. Az eleve „a rosszra született” intézeti lány megjavulhat, az évtizedek óta beteg férfi meggyógyulhat egymás által.
A négy író jegyezte forgatókönyv több pontja is problematikus (elcsúszásaival, didaktikusságával, szerkezeti gyengéivel), a zsidó szál pedig nem szerves része a históriának. A történet azonban szépen, tempósan előadható: fontosabb a lélektan, mint a bűnügy.
Vesela Kazakova |
Edelényi János rendező a kínálkozó humort nagyon mélyen elrejtette a jellemekbe és szituációkba (még az Ecseritől kezdve hurcolt, a rég halott nagymamának ajándékba szánt üveggyöngyös csillár is inkább érzelmességet csengettyűzik, mintsem iróniát). Zavaróan tip-top az egész. Jöhet árok-bokor, hegy-víz, Jolán piros körméről le nem pattogzana a lakk, tűsarkúja jól bírja erdőn-mezőn a strapát. A pitiáner nőfogdosó, pökhendi újgazdag kikindai Dobos úr (Csuja Imre el is játszhatta volna, ám csak a hangját kölcsönzi neki) étterme egy pillanat alatt benépesül a fess új felszolgálónő és muzsikusnak sem utolsó „testvére” révén (s kiderül: Gábor mint volt családi tulajdont még vissza is igényelhetné az éttermet). Glück Feri bácsi pedig – filmjeink egyik legmarkánsabb fizimiskája, a tiszteletbeli magyar Djoko Rossich jóvoltából – hidat ver múlt és jelen, jelen és jövő, vallások és nemzetek közé.
Máthé Tibor képei az arckövetésben a legsikerültebbek: amikor Vesela Kazakova (Jolán) megszépülő elrajzolt vonásait fürkészi, a Gábor szerepére remekül kiválasztott Lukáts Andor benső drámájának mimikai nyomait rögzíti. Lukáts olyan, mint a kifeszített húr. Ha ő látható a képen, pendül, peng, pattan a jelenet. Máskor inkább időzik, telik a képsor.
Lukáts Andor (Forrás: magyarfilmszemle.hu) |
A tájfelvételek egyikére gördülő kék-lila visszfénygömbök jelzik, hogy ez a rendre elfojtani próbált betyár- és betegromantika filmje. Ugyanakkor valóságfilm (európai és magyar maffia stb.), rétegezett szociofilm (délvidéki szegénység szerb, magyar és kevert etnikai változatban; ukrán árvaság-példázat), kalandfilm (a kriminalisztikai ágon és a tüzes-vizes nagyjelenettel), szórakoztató film (például egy méhészkedő vasutasnő beiktatásával), emlékező film (a végefőcímben a rendező édesapjának – és korán eltávozott kollégájának, Fehér Györgynek – ajánlja alkotását). Ez így együtt jóval több, epikusabb, mint amit a leginkább líraiságával ható film beteljesíthet.
Kapcsolódó cikkünk: 40. Magyar Filmszemle
Vö. Mikes Éva: Esély az újrakezdőknek
Vajda Éva: Egyszerű mese
Stőhr Lóránt: Útileckék