A Metallica színpadra állította a legütősebb metálkoncertet, leforgatta a koncertfilmek Avatárját, 3D-ben ördögvillázó rajongókkal és lezserül pengető rocksztárokkal. A Through The Never túllép a valóságon és a koncertfilm zsánerén, hogy tökéletesre mosott élményt adhasson. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Az Epizód egy vasgyűjtő életéből idei mérlege Berlinben: a legjobb rendezőnek és férfi főszereplőnek járó Ezüst medve-díj. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

A tizedik miskolci Cinefesten huszonkét kisjátékfilmet is bemutattak. A fesztivál színvonalára mi sem jellemzőbb, hogy a többségük olyan alkotók munkája, akiktől számíthatunk majd jelentős, érzékeny nagyjátékfilmekre. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.

Szász János filmjeiben az egyént így vagy úgy, de mindig felőrlik a rendszer kíméletlen fogaskerekei. Ezúttal konok ikerpár próbálja szembeszegülésből és kompromisszumból kikavarni a túlélés varázsitalát. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A néhai Bruce Lee egykori mestere reneszánszát éli Kínában: 2008 óta három filmet is szenteltek neki, most pedig a szemet gyönyörködtető lassított felvételek hongkongi rendezője is belenyúlt a témába. Kérdés, hogy minek? GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A Hajsza a győzelemért tétje nem volt kevés: ugyanúgy elvarázsolni a Forma-1 fanatikusait, mint azokat, akik annyit érzékelnek csupán a száguldó cirkuszból, hogy hangos autók délidőben egy pályán köröznek. Ron Howard filmje simán vette az akadályt. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Pornómogulról biográfiát forgatni hálás téma, hiszen a provokatív, nézőcsalogató erotika mellett békésen megférnek a mélylélektan rejtelmei. Michael Winterbottom filmje is mindkettőre apellál, pornómogulról, erotikatörténelemről és családi dilemmákról egyaránt értekezik. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Woody Allent újfent megihlette egy klasszikus. Legújabb mozija, a Blue Jasmine Blanche DuBois alakját gondolta újra a gazdasági világválság közepén. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Obamából akciósztár lett: a Jamie Foxx játszotta elnök-alteregó a Die Hard-szériát idéző aranyköpések kíséretében lövi halomra a szélsőjobbos belső ellenséget, akik akadályoznák a közel-keleti csapatkivonásokat. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

A feszülettel való maszturbálásig fanatikus hit hegyek mozgatása helyett embereket gyötör az osztrák rendező értelmezésében. Seidl látlelete kegyetlen, visszataszító és teljes kiúttalanságot sugároz – a Paradicsom-trilógia második filmje. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Két év alatt öt nagyjátékfilm – az utóbbi időben híresen munkamániássá vált Steven Soderbergh termékenységi ciklusának talán legsikerültebb darabja kerül most a vásznakra. A Túl a csillogáson pusztán a felszínen gejl híresség-bemutató, valójában árnyalt férfimelodráma. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.

Hollywood továbbra is kegyetlen femme fatale, aki látványával és pénzével csábít: például a kisebb csodagyereknek kikiáltott Neill Blomkampot is simán rávette, hogy szociografikus gettó-scifije (District 9) után akció- és geildús látványfilmet rendezzen. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

A Csak Isten bocsáthat meg hipnotikus vízió, allegorikus moralitásjáték, melyet a rendező, Nicolas Winding Refn a chilei művészpolihisztornak, Alejandro Jodorowskynak ajánl, jóllehet a film végig olyan benyomást kelt, mintha beszorultunk volna David Lynch vörös szobájába a Twin Peaksből.

A Byzantium misztikus vámpírfilm, amiben keserédes zongoraszólamra szívják a vért a szomorú szemű halhatatlanok. Neil Jordan az Interjú a vámpírral után újabb érzéki vérszopódrámát vezényelt. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

A nők vagy tökéletes alakúak vagy ocsmányul kövérek, mindenesetre ribancok egytől egyig, a férfiak kigyúrtak és ostobák, vagy szőröshátú öreg, csúnya gazdagok, a katolikus papok melegek, a zsidó üzletember pénzéhes csaló, a rendőrök hülyék, a négereknek pedig nagy a farkuk. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.