Négy dolog tűnt fel az idei Titanicon: megszűnt a Francia zátonyok (ahol a legtöbb érdektelen filmbe lehetett ütközni), kevesebb lett a beteg távol-keleti film, erősödött az északi vonal. Illetve, ki tudja mi okból, feltűnően sok film témája volt a háború. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.

Idén az egyik legtöbb filmet – szám szerint kilencet – számláló szekció a Sötét oldal volt. Az elmúlt évek egységesen erős színvonala alapján így sokat ígérő alászállásra számíthattunk az emberi lélek sötét bugyraiba.

Paul Thomas Anderson a több Oscar-díjas Vérző olaj után öt évvel hipnotikus erejű két és fél órát kínál nekünk. A mester nyitó képsorain a hajócsavar felkavarta tenger hullámzásának lassított felvételeit látjuk, a zárlatban pedig a főhős egy óriási homoknő mellett fekszik lusta, füstös jazz zenére.

A Titanic Északi fények-szekciójában láttunk egy kedves, közönségbarát finn zenés filmet (Miss Blue Jeans) a punk érából a felnőtté válásról, egy közepes második világháborús dán drámát (Ebben az életben) az ellenállásról és egy Bergmanra hajazó gyengélkedő svédet (Szőke nők) három nővérről.

A Sundance-díjas Teddy mackó egyszerű vonalvezetésű szerelmi történet egy 38 éves testépítőről, aki nem várja ölbe tett kézzel, hogy Ámor nyila végre eltalálja, avagy a romcom műfaja újratöltve. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Aki a cím alapján a XIX. századi klasszikusokat idéző romantikus párizsi utazásra számít, amelyre nyugodtan invitálhatja akár a nagymamáját is, csalódni fog.

Stephenie Meyer további újításokat vezetve be a füzetes regények zsánerébe megalkotta a sci-fi románcot. A burok azonos című regényéből készült, és nyomokban tudományos fantasztikumot is tartalmaz. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Almodóvar kreativitása már egy ideje megkopottnak tűnik, legújabb művével azonban képes volt minden eddigit alulmúlni. A Szeretők, utazók paradox módon egy homofób, buta vígjáték, amin még nevetni is alig lehet. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Ismeretlen nyelven mormogó, fennakadt szemű papok, stigmákkal kivert, vért hányó megszállottak és a bemélyített hangon hörgő Sátán – ilyesmiket is várhatnánk akár a szinopszis alapján a Dombokon túltól, ha nem a román filmreneszánsz cannes-i nagykövete, Cristian Mungiu lenne a rendező. NAGY V.

Nem sokat takaró bikinikbe bújtatott mellek és fenekek kavalkádja lepi el a vásznat az amerikai kultrendező új filmjében. De a látszat most is csal: ez nem az a tinifilm, Harmony Korine pedig egyre közelebb kerül egy remekműhöz. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A camera obscura mesés szerkezet, egy kicsi lyuk elég, hogy a világ a feje tetejére álljon. Júlia Murat filmjében megtörténik a csoda, és egy fényképezőgép megmozdítja az addig állóképszerű brazil falu életét. FÜRTH ESZTER KRITIKÁJA.

Szovjet ifjak radioaktivitást mutató összefagyott tetemei, titokzatos narancsos gömbök az égen, a hegy szellemével társalgó őslakos manysik és a mindent eltussoló hadsereg. Az összeesküvés-elméletek hívei keresve sem találhatnának hálásabb témát az Urálban lejátszódott egykori tragédiánál.

Nyolc pályakezdő rendező szkeccsfilmet készített Budapestről. A gond csak az, hogy nem sok fogalmuk van róla, és néhány kivételtől eltekintve láthatólag nem is érdekli őket más önmagukon kívül. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Az Ígéret földje Berlinalén tartott sajtótájékoztatóján a legtöbb kérdést - beleértve a készítésére vonatkozóakat is - Matt Damon kapta. A színész nemcsak játszik, a forgatókönyvnek is társszerzője, producer, sőt eredetileg rendezni is akart a filmet. RUPRECH DÁNIEL ÍRÁSA.

Őrület vagy zsenialitás? Paranoia vagy megszállottság? Bruno Dumont francia rendező a tragikus sorsú szobrásznő, Camille Claudel történetét viszi filmre. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.