Merre van a lent és fent? Mitől függ, aki lóg? Mi a tánc tere? Mikortól számít táncnak egy mozgás? Hogyan lehet új mozdulatokat teremteni? Bár személyesen nem volt jelen, három kisfilmje és egy installációja által betekintést nyerhetettünk William Forsythe gondolkodásmódjába. MAUL ÁGNES ÍRÁSA.

Két budapesti premier és egy megunhatatlan örökzöld a (volt) egri, a szegedi és a győri táncosok közös estjén. Három különböző vérmérsékletű, stílusú és minőségű táncdarab a társas kapcsolatok színéről és fonákjáról. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.

A fesztiválon kiemelt helyet kapott a keleti és nyugati hatások határvonalán fejlődő finn kortárs tánc bemutatása. Megtudhattuk, milyen a finn koreográfusok diszkó-emlékezete, milyen lett volna A Gyűrűk Ura, ha Ilmarinen kovács a főhőse, s milyen a finn hétköznapi csendélet. SISSO ÍRÁSA.

A XI. Budapest Táncfesztivál (korábbi nevén Táncfórum) egyik idei újítása a „két alkotó egy színpadon” koncepció: egy estén két különböző együttest láthatunk. Ezzel elvileg jól járhat a közönség, hiszen kettőt kap egyben. MEGYERI LÉNA ÍRÁSA.

Maliphanté napjaink táncművészetének egyik olyan, tündökletesen rabul ejtő, okos és kiszámított pályája, melynek fontos állomásait itthon is jól ismerhetjük. HALÁSZ TAMÁS ÍRÁSA.

Az első reakció a döbbeneté, a második az eszmélésé, a harmadik az ámulaté. Bizarr balettőrület három felvonásban, öt képben – óarany kellékarzenállal, trappoló „iskolás lányokkal” és reneszánsz kelmesuhogással. KRÁLL CSABA ELEMZÉSE.

A tavaszi fesztivál idei évadjában feltűnően kevés táncprogram kapott helyet, viszont a véletlen egymás közelségébe sodort két jeles évfordulót. Jó, hogy így történt, mert a két est felskiccelte a néptáncművészet jelenét, de még inkább múltjának szinte összes jelentős irányzatát. FUCHS LÍVIA ÍRÁSA.

A Közép-Európa Táncszínház Io sono című szólófüzére teljesen átalakult az októberi premier óta. A kísérleti-kísérletező darabnak szánt koreográfiába az idő múlásával az „én” mellé egyre hangsúlyosabban betolakodott a „mi”, az egyén(iség) mellé a közösségi szerep. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.

Egyszerre koppanó cipők, tüzes tekintetek, lehengerlő össztáncok, ámulatba ejtő szólók és szívbemarkoló dalok. Szélsőséges indulatok, felszín alatt lappangó tragédia, büszke férfiak és egy öntörvényű nő. Kivételes profizmus és maximális összhang. Kell ennél több? MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.

Nagyvonalú cím, leegyszerűsített, előre gyártott üzenetek: a Testek filozófiája könnyen fogyasztható klisék mentén halad. Amúgy pedig nagy siker. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Egy határozott kijelentés, mielőtt a bizonytalan részletekben elvesznénk: a Trafót meg kell őrizni. Sőt: hagyni kell. Hagyni annak, ami. UPOR LÁSZLÓ VÁLASZA.

Furcsa műfaj ez a nyílt levelezés. Az ember nem is nagyon tud mit kezdeni vele. Párbeszédnek tűnhet, de valójában monológok sora. Az igazság keresésének semmiképpen nem terepe. Szubjektumokra épülő, érzelmektől sem mentes, az íróját reflektorfénybe helyező, de valójában létező műfaj.

Március 21-én a parlamentben Szőcs Géza, a NEFMI államtitkára föllebbentette a titkot a Trafó további sorsáról; kijelentette, hogy Markó Ivánnak és Neked szánják azt az épületet, amely eddig befogadó színházként a nemzetközi és magyar kortárs kultúra fellegvára volt. KRÁLL CSABA NYÍLT LEVELE.

Miért akar minden fiatal táncos alázatos kísérleti nyúl lenni?! Emberkísérlet a MU Terminálnál: ki mer combfixben kiabálni, fekete festékben tocsogni, hullazsákban hemperegni? Innen üzenem a táncosoknak: tanuljanak meg nemet mondani. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Bronz Vénusz. Fekete Gyöngy. Kreol Istennő. Ismerős nevek? Hát persze, a banánszoknyás, zseniális, hiperaktív Josephine Bakert nevezte így közönsége. Nem értem, hogy tarthatunk újra itt. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.