Feltehetően senki sem várja vagy reméli, hogy egy 1936-ban született, azaz nem fiatal mester hirtelen megváltoztatja írói stratégiáját, stílusát, epikus világszemléletét. Különösen akkor nem, ha az eddig a szó minden értelmében sikeresnek bizonyult.

Rendhagyó történelmi regényként aposztrofálja magát Szécsi Noémi új könyve, pedig alapvető vonásait tekintve a Nyughatatlanok tipikus, ízig-vérig magyar vállalkozás. Nagy hatásfokkal kezd égni, de a fellángolásokat leszámítva javarészt takarékon pislákol. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.

Ajánlom e könyvet azoknak, akik azt hiszik magukról, hogy autentikus, öntörvényű személyiségek, és azoknak, akik saját, befolyásmentes meggyőződésüktől vezérelve, szabad akarattal vásárolják össze a legkülönfélébb kacatokat. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

2000-ben jelent meg Dániában Janne Teller regénye, a Semmi, amely azóta számos országban tananyag, és alighanem az elmúlt idők legfontosabb gyerekkönyve: én A Pál utcai fiúk helyett ma már ezt adnám pubertás nebulók kezébe. KOLOZSI LÁSZLÓ INTERJÚJA.

Elegáns és egyszerű a cím, és még játékosság is van benne. Azon tűnődöm, vajon Velencét tekintsem megszemélyesítettnek, vagy Goldoni szerepel itt úgy, mint egy hosszú lejáratú és bonyolult kulturális jelenség. SEBESTYÉN RITA KRITIKÁJA.

A fülszöveg szerint a biológus szerző „az utóbbi öt évben irodalommal foglalkozik”. De nem jelent-e meg már 2000-ben A kentaur természetrajza, Makovecz Benjaminnal közösen? Novelláskötetek, már 2003-ban, 2005-ben? S vajon Csányi csupán „foglalkozik” az irodalommal? TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.

„Jól olvasódik” - írta Szerb Antal 1937-ben kelt lektori jelentésében Örkény Félálom című regényéről, s tán maga sem sejtette (bár ki, ha ő nem), hogy az életmű befogadása ennek jegyében zajlik majd végig. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Eddig nemigen rendezhettünk volna kimittudot a kortárs lengyel drámairodalomról, hiszen szakmán belül és kívül a többség a legalapvetőbb információkkal sem rendelkezett e témakört illetően. Mondom: eddig. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

E vaskos, 360 oldalas, dokumentáló s összegző kötet kézbevétele, lapozgatása és böngészése gyönyörűséggel töltheti el az olvasót, bár a szöveges részeket csak nagyítóval sikerült végigolvasnom. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.

Ezek az írókkal készült interjú-könyvek csalóka alkotások: a beszélgetés látszatát keltik, ám többnyire tüchtigen megírt önéletrajzi kötetek. Mondhatni: elkerülhetetlenül ilyenek, hiszen az író megírja őket. Kornis Mihály is így tett, de nem a tökély, hanem a beszélgetés jegyében. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

Huszár Ágnes tanulmánykötete sokat ígérő címmel csábítja a női szerepek diskurzív működésére kíváncsi olvasót. Talán olyan terekről fogunk megtudni valamit, amelyekben van valami sajátosan – és természetesen, sztereotipikusan – női. DARABOS ENIKŐ KRITIKÁJA.

Tulajdonképpen van abban valami meglepő és örömteli, ha egy harminckilenc éves író, három kötettel a háta mögött, egyszer csak előáll egy négyszáz oldalas nagyregénnyel. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Hogy az írás tanítható-e, arról lehet vitatkozni, ám a középfajú kommerszfilmet nagyobbára szabálykönyvből írják – s ennek módját végre magyarul is elsajátíthatjuk Syd Field nagy hírű munkájából. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

„…az egyik novellám nem akart véget érni. Tovább akarta írni magát, vitt, elindult mindenféle irányba, hömpölygött bennem a hangja, a zenéje, én meg nem álltam ellen” – nyilatkozta a szerző, az olvasó pedig helyesel: jól tette. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Zsír, sár, por és mocsok Pasolini Rómája, fülledt melegtől, párolgó izzadságtól terhes. Léhűtőktől nyüzsgő szegénynegyedeinek nyers dokumentációja volt első regénye, az Utcakölykök, az Egy erőszakos élet a kiúttalanság sorsszerűségig fokozott folytatása. RUPRECH DÁNIEL ÍRÁSA.