A debreceni MODEM földszinti kiállítóterében az Idegen anyag főcím jegyében az Antal–Lusztig-gyűjteményből válogatott alkotások láttán éppenséggel az ötlik eszünkbe, hogy bizony nem mindig, nem minden esetben lehet eldönteni, hogy mi számít idegen anyagnak, és mi nem. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.

Erdély múltját felidézni kényes téma, nehéz közhelyektől és visszasírástól mentesen megoldani. Fekete Zsolt ügyesen kerülgeti a nosztalgiát. A fotográfus a jelenen át néz a múltba, időgépes masina helyett Orbán Balázs és Veress Ferenc tekintetét használva a képalkotáshoz. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Mármint maga a kiállítás és a téma, hogy valami ízig-vérig maival is lehet a múzeumban foglalkozni. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Divat a magángyűjtemények kiállítása, a kifinomult, szakmai örömök mellett azonban ritkán éri nem várt meglepetés a látogatót, mármint az alkotók személyét, műveit illetően. A győri gyűjtő kiállítása elüt ezektől, itt hol az alkotók, hol az alkotások hökkentik meg a nézőt. IBOS ÉVA KIRITIKÁJA.

Bizonyára óriási kihívást jelent egy olyan zsenihez méltó emlékkiállítást rendezni, mint amilyen József Attila volt. Mindent összevéve, úgy tűnik, a szárszói emlékház kurátorainak sikerült felérniük a feladathoz. BOGDANOV EDIT ÍRÁSA.

Nőket hajkurászni Budapesten – nincs ebben semmi különös. Na, de busszal? Pláne, ha az érintett hölgyek már csak haló poraikban válhatnak a hódolat tárgyává. Tiszteletreméltó hölgyek nyomába eredhetett a Nők Budapest labirintusában városnéző túra közönsége. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.

A „csendélet” egyes nyelvekben tükörfordítású szó, hasonlóan lírai, mint a magyarban. A latin népek az élő és élettelen tárgyak ábrázolására a drámai „halott természet”-et használják. Robert Mapplethorpe angolul still life-ot mondott, de valójában natura mortát értett rajta. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Kávé, croissant és kreativitás – a Toldi moziban Budapest magát kreatívnak valló közönsége immár havi rendszerességgel juthat a reggeli betevőhöz, hogy a három K jóvoltából felpörgetve görgesse tovább a mókuskereket. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

1992-ben a Budapesti Francia Intézet átadásán Göncz Árpád köztársasági elnök a francia-magyar kulturális kapcsolatokat egyoldalú viszonyként aposztrofálta, bízva a szebb folytatásban. A huszadik születésnapját ünneplő épület története igazolja: köszöntője próféciának bizonyult. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

Sajdik 1993-ban rajzolt egy hatalmas tablót Agatha Christie emlékének, amelyen hetvenhétféle bonyolult, kiszámíthatatlanul lassan, de szükségszerűen bekövetkező kivégzési mód található. Mindegyik horrorisztikus, mégis szórakoztató, erre mondjuk, hogy karikatúra, esetleg szatíra. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

A Magyar Nemzeti Galéria hatodik éve mutatja be több mint 80.000 darabot számláló grafikai gyűjteményét, félévente változó tematikus tárlatokon. Az aktuális kiállítás Rippl-Rónai József grafikai munkásságát mutatja be, a művész 150. születésnapja alkalmából. SZABÓ TAMÁS ÍRÁSA.

Alfredo Barsuglia nem állít ki akárhol. Mielőtt vásznai felkerülnének a falakra, az osztrák művész alaposan körbejárja, értő szemmel megcsócsálja a teret, majd megágyaz képeinek. A művész ezúttal a Faur Zsófi Galériába bútorozott be. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Kérdőívek és interjúk nélkül is világos, hogy a hazai építészet ügye ezer sebből vérzik. Mondhatni szitává lőtték. Nem csak az építészettel, az építészekkel is baj van – ez derült ki a FUGÁ-ban rendezett, az építésügy problémás viszonyát feszegető összejövetelen. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.

Szegény Déry Tibor legalább egy (az éterben végtelennek tűnő) percig nyögdécselt tehetetlenségében a vele készült rádióinterjúban azt a nem túl okos kérdést hallva Tihanyi Lajosról, hogy fontos-e, hogy egy kép hasonlítson. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

A monokróm festészetnek immár majdnem száz éves története van. A művészettörténész ebben mélyedne el, hogy megértse azt a hagyományt, amelyet Gál András választott magának, s elhelyezze őt ebben a hagyományban. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.