Se színpad, se nézőtér, se szereplők, se közönség, se függöny, se taps – csak mese és játék, csak puszi és dal, csak a szeretetteljes kucokmeleg várja a kicsiket a Tünet Együttes színházasdi játszóházában. SZILÁGYI ZSUZSA KRITIKÁJA.

A harmadik évezred első évtizedének egyik európai sikerdarabját ezúttal a külföldön és idehaza megszokottabb dúr értelmezéstől eltérő, mollosabb közelítésben látjuk. Mondhatni: mindenki jó a lelki beteg nagylány, Dora körül. Csak neki nem jó ez a sok jóság. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Minden félévben vannak olyan tárgyak, ahol a szellemes, szórakoztató előadásért cserébe csak figyelni kell, a vizsgaidőszak közeledtével azonban kiderül: az anyag kevés, a szakirodalom pedig ezer oldalakra rúg. A Nézőművészeti főiskola méltán népszerű kurzusa tipikusan ilyen.

Nagyhajú, nagyszakállú, átszellemülten ágáló kocsmafilozófus fogadja, majd hosszú előjáték után egy másik pinceterembe invitálja a közönséget. Onnantól azonban ő lesz az, aki szeretne bejutni. Egy lakásba. Sokadik próbálkozásra szinte mindegy, kikhez. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Megkérdőjelezni a régit akkor érdemes és úgy elegáns, ha az újragondolás iránymutató, eredeti vállalkozásnak bizonyul, márpedig a kecskeméti színház Bánk bánja innen nézve is fején találta a szöget. A jelszónk lészen: B. B. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.

Gergye Krisztián nyáron elkezdett Trilógia Maratonjának harmadik része, a Csendélet zajjal című produkció kitekintés, lezárás, összefoglalás, búcsú. De mintha ez a finisszázs nemcsak A Nyolcak című kiállítást búcsúztatná. KELEMEN ORSOLYA KRITIKÁJA.

Egy nagyobbára csupán névről ismerős irodalomtörténeti klasszikus és egy legfeljebb tán címében ismert, ám színháztörténeti becsű vígjáték – a Katona új produkciója a tiszteletreméltó vállalkozás mindahány ismérvével rendelkezik. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

A romániai kisebbségi színházak fesztiválját először 1978-ban rendezték meg Sepsiszentgyörgyön, ahol három kiadást ért meg. Hosszú szünet után indult újra, és 2001-től – mióta a Figura Stúdió befogadta a romániai kormány által támogatott eseményt – kétévente rendezik meg. VARGA ANIKÓ BESZÁMOLÓJA.

Bérczes László szabadkai Cseresznyéskert-rendezése csupán annyira aktualizál, amennyire Csehov ma aktuális. A színházért mondott érzékeny fohászt nézve pedig egyértelmű, hogy húsbavágóan az. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Jó színházért elmegy az ember a világ végére is. A tizenötödik kerületbe pedig mindenképp. Itt vert újabban tanyát a kortárs magyar drámának elkötelezett fiatal színészcsapat, a KOMA Társulat. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

A hatodik előadást láttam. Biztos ízlésű, szinte egyetlen premierről sem hiányzó barátaim derűsen bocsátottak útnak: kétórányi felhőtlen szórakozásban lesz részem. Percre pontosan két óra múlva azzal jöttem ki a színházból: legalább egy tenyérnyi felhőcske lett volna! TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Kentridge bábszínházaként nevezzük meg azt a johannesburgi társulatot, mely híressé és ismertté a legendás dél-afrikai képzőművész rendezéseivel lett úgy húsz évvel ezelőtt. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA.

Meglehet, jobb is, hogy nem voltam jelen az Ensemble Matheus magyarországi bemutatkozásán, a 2009-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Mint tudjuk, a mesék rengeteg rémséget tartalmaznak. A bábosok, gyermekszínháziak munkájának nem elhanyagolható része lehet a horrorisztikus elemek eliminálása, vagy legalábbis olyanforma, átstilizált megjelenítése, hogy a kis nézők sírva ne fakadjanak rémületükben. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

A megtévesztő névre „átkeresztelt” budapesti őszi fesztivál egyik vendégművésze Nagy József (Szkipe) volt, akinek két igen eltérő karakterű, ám azonos lényegű produkcióját lehetett látni. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.